Napi áhítat-Róla elmélkedem-VI

Hét témája: Közösség Istennel 

 

Olvasmány: 63. zsoltár

Nézz szét abban a világban, ahová Isten meghívott!

„Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.”

Magyarázat

Napjaink tudománya a kommunikáció. Nagyon leegyszerűsítve úgy határozhatnánk meg, mint a gondolatközvetítés művészete. Vagyis egy-egy esemény, érzés, gondolat megfogalmazása úgy, hogy az a hallgatót a lehető leghatásosabb módon ragadja meg, esetleg befolyásolja a döntéseiben, vagy változtassa meg szokásait. Éppen ezért egy idő után a befolyásoltságot megtapasztalva kinyílik a szeme az embernek, s elbizonytalanítja, kinek lehet hinni, miben lehet bízni. A dicséretek túlzóak vagy elbizonytalanítók. A kritika kemény. Akkor hogyan lehet viszonyulnunk az életünk dolgaihoz? Mi a garancia arra, ha Istenbe vetem bizalmamat, nem fog csalódás érni? Hát nem ő az, aki leginkább tudja, mikor mit mondjon? Rossz emberi tapasztalataink alapján gondolhatnánk ezt. Egyetlen módja, hogy a végére járjunk ennek a kérdésnek, ha bizalmat szavazunk neki, s megpróbáljuk őt, „hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet”, ahogyan a zsoltáros írja. Nézzünk szét abban a világban, ahová meghív bennünket. Ott találjuk meg azt a legnagyobb kincset, amit olyan lázasan keresünk, kutatunk, amire annyira vágyunk, a szeretetet. Ez az önzetlen, elfogadó, őszinte szeretet az, amit mi emberek nem tudunk egymásnak megadni, de benne meggyökerezve törekedhetünk rá. Ezt megtalálva, dicséretünk őszinte lesz Isten felé, s ahogyan a zsoltáros mondja, „a hazugok szája azonban bezárul”. Véget ér a csalódás, az őszintétlenségtől való félelem. Csak Isten és az ő szeretete lesz az úr minden fölött.

(Újváriné Szabó Anikó)