2016. szeptember 11., vasárnap

Andrew Wommack-A remény szellemi szemei

eyes2

Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? (Róma 8:24) 

Tudtad azt, hogy a szemeden keresztül több inger ér, mint az összes többi érzékszerveden keresztül? Csak gondolj bele, hogy mennyire megváltozna az életed, ha nem látnál többé. Könnyű belátni tehát, hogy miért függsz annyira a fizikai látásodtól.
Isten királyságában a remény olyan dolgokban hisz, amelyeknek nincsenek fizikai bizonyítékai. A remény egy magabiztos bizalom és Istenre való támaszkodás olyan eredményekért, amelyek a természetes világban nem láthatóak. Azok, akik nem képesek szabaddá válni érzékeiktől, különösen látásuktól, sohasem lesznek képesek az Isten szerinti reménységben tevékenykedni.
Hogy lehetünk képesek legyőzni a fizikai szemünk által mondottakat? Ha körülményeink ellenkeznek azzal, amit Isten akar tőlünk, hogyan győzhetjük le negatív észleléseinket? A válasz Isten Beszéde. Az Isten Beszédén való töprengéssel, majd az annak megfelelő cselekedetekkel szellemi látásra tehetünk szert, és tisztábban láthatunk szellemi szemeinkkel. Valóban rendelkezünk szellemi érzékszervekkel. Jézus pontosan erre gondolt, amikor ezt mondta: “Akinek van füle a hallásra, az hallja meg”. (Máté 11:15.) Vannak szellemi szemeink és füleink, melyekkel képesek vagyunk olyan dolgokat érzékelni, melyek rejtettek természetes érzékeink elől.
Ha nem kezdted el még használni szellemi érzékeidet, akkor ma kezdd el. Egy tipp ehhez: nem láthatsz a fizikai szemeiddel, ha azok csukva vannak, hasonlóképpen nem láthatsz a szellemi szemeiddel sem, ha azok nincsenek nyitva a Szellemre és az Igére. Ha a világodat nem a Szent Szellem által megosztott Isten Beszédén keresztül látod, akkor szellemileg vak vagy – és bizonyára nem akarsz szellemi vak lenni! Nyisd meg szellemi szemeidet azáltal, hogy megnyitod a szíved Isten Szavának, és ekkor a remény is megjelenik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése