2016. szeptember 14., szerda

Isten ígéreteinek tárháza- Az Isten jótetszésének jele


„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek" (Jak 1,12)
 

Igen, boldog, még a kísértés ideje alatt is. Ezt azonban csak az veszi észre, akinek mennyei „gyógyító írral" kenték meg a szemét. De el kell tűrnie a kísértést, mégpedig úgy, hogy közben nem lázadozik Isten ellen, sem a jó útról nem tér le. Áldott az az ember, aki már átment a tűzön, de a tűz nem emésztette meg, mint a pelyvát.
Mikor a próbatételnek vége, jön Isten jótetszésének jele: „az élet koszorúja". Ez annyi, mintha az Úr azt mondaná: Hagyjátok élni, mert megméretett a mérlegen, és nem találtatott könnyűnek. A jutalma élet, mégpedig nem csupán létezés, hanem szent, boldog, igazi élet, Isten velünk való szándékának a megvalósulása. Már most egy magasabb rendű szellemi élet és öröm koszorúzza meg azokat, akik győzelmesen mentek át a legnagyobb kísértéseken is.
Az Úr azoknak ígéri az élet koszorúját, akik őt szeretik. A kísértések tüzében ugyanis csak az Urat szeretők tudnak megállni, a többiek elsüllyednek, elkeserednek vagy visszatérnek a világba. Nos, én szívem, szereted az Urat? Szereted őt igazán, mélyen és teljesen? Ha igen, akkor szereteted próbatétel alá fog kerülni, de ne félj, nem sodor el a próbák legmélyebb árja sem.
Uram, táplálja a Te szereteted az enyémet mindvégig!
 
Spurgeon-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése