2016. szeptember 9., péntek

Napi áhítat-Engem azonban betölt az Úr lelke

Hét témája: Mikeás

Olvasmány: Mik 3

Isten Lelkének ereje kell ahhoz, hogy bátran feltárjuk és kimondjuk azokat a hibákat és bűnöket, amiket senki nem mer.
„ Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül. Majd kiáltanak még az ÚRhoz, de ő nem válaszol nekik; elrejti majd akkor az arcát előlük, mert gonosz tetteket követtek el. Ezt mondja az ÚR azokról a prófétákról, akik félrevezetik népemet, akik békességet hirdetnek, ha van harapnivalójuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni: Olyan éjszaka száll rátok, amelyben nem lesz látomás, és olyan sötétség, amelyben nem lesz jövendölés. Leáldozik a próféták napja, nappal is sötétség borul majd rájuk. Szégyent vallanak a látnokok, pironkodnak a jósok, eltakarják arcukat mindnyájan, mert nem kapnak választ Istentől. Engem azonban betölt az ÚR lelke erővel, igazsággal és hatalommal, hogy megmondjam Jákóbnak, mi a bűne, és Izráelnek, hogy mi a vétke. Halljátok meg ezt, Jákób házának elöljárói, Izráel házának vezetői, akik utáljátok a törvényt, és minden igaz ügyet kiforgattok! Vérontással építitek a Siont, álnoksággal Jeruzsálemet! Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái pénzért jósolnak, és még az ÚRra hivatkozva mondják: Közöttünk van az ÚR, nem érhet minket baj! Ezért miattatok felszántják a Siont, mint a mezőt, Jeruzsálem romhalmaz lesz, a templomhegy pedig erdős magaslat.”

Magyarázat

Isten kegyelmével lehet élni, és lehet visszaélni. Az igazságtalan embernek nem lehet kapcsolata az igazságos Istennel. Aki előnyösebb helyzetben van a másiknál, ne hivatkozzon arra, hogy pozíciója Istentől van, ha nem szolidáris a szegényekkel, hanem kihasználja őket. Elnézi-e Isten, ha valaki anyagi haszonszerzésre vagy kegyes hírnév építésére használja igéjét?
A próféták ezért fordultak szembe a papokkal is, akik az éppen aktuális hivatalos politika kultuszi kiszolgáltatóivá tették magukat. Néha megtévesztve, néha jól felfogott személyes érdekből egyes próféták is csatlakoztak ehhez az áramlathoz. Bekövetkezett az, hogy próféták harcoltak próféták ellen. Előállt az a különös helyzet, hogy Isten nevére hivatkozó emberek álltak szemben egymással, olyanokkal, akik szintén Isten nevére hivatkoztak. Hit állt szemben hittel. Az egyik komolyan veszi Istent. A másik csak ígéreteit.
Az Istentől való elszakadás lassú folyamat volt. Az istentisztelet üzemelt, az áldozatokat bemutatták, az ünnepeket megtartották. Formailag minden rendben volt. Csupán az Isten akarata szerinti életvitel hiányzott. Keservesek voltak azok a küzdelmek, amelyeket Izrael lelki őrállóinak ebben a helyzetben vállalniuk kellett. A bukás szinte be volt kódolva az ő szolgálatukba, idővel mégis jellé váltak. Méghozzá olyan jellé, mely nem önmagukra, hanem Istenre irányította a figyelmet.
Van-e az egyháznak ma még prófétai küldetése? Kritikai szava önmaga felé is, ha itt is fellazulnak az Isten által megszabott normák? Vagy éppen csak annyi a feladata, hogy liturgiáival, lelkes felvonulásaival elhárítani vélje a fenyegetően közeledő isteni ítéletet?
(Hegyi András)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése