Hányszor kellene megkérdeznie tőlünk: "Hol van a ti hitetek?" Nem szükséges
életveszélyben lennünk, elég, ha az állásunk, a fizetésünk kerül veszélybe,
elég egy betegség, egy gyanús idézés, hogy megrémüljünk. Könnyű volt a
tanítványoknak, ott aludt Jézus a hajóban, tudták, hogy fel kell
költeniük, bár azt még nem sejtették, mit fog tenni. Annyit tudtak, hogy
hozzá kell fordulniuk. Mi viszont többet tudunk: olvastuk, hogy parancsolt
a hullámoknak. A kérdése annál inkább érvényes marad. Hol van a hitünk?
Tudjuk-e, hogy nem kell megdermednünk a rémülettől, nem kell emberekbe,
szalmaszálakba kapaszkodnunk, hanem teljes bizalommal hozzá kell
fordulnunk? És ha úgy tűnik, hogy alszik, hogy nem hallja jajkiáltásunkat,
akkor is tudnunk kell, hogy velünk van és ura veszedelmeinknek. Nyugodtan,
imádkozva figyeljük a hullámokat. Segítségével meg fogjuk találni azt a
pillanatot, amikor éppen csendesül a vihar, vagy éppen partot érünk, vagy
olyan erőt nyerünk, hogy le tudjuk győzni a nehézségeket. Tudni kell, hogy
Ő itt van velünk.
|
Krisztusom, Királyom, tudom, hogy itt vagy velem. Nagyon kell tudnom. Egyik
vihar a másikat éri az életemben. Jól látom, nemcsak én vagyok
veszedelemben a sok viharban. Egész népünk abban él. Legtöbben csak
jajgatunk, kiabálunk, egymást hibáztatjuk, hogy senki sem segít, és nem
tudjuk, hogy hozzád kell fordulni, és alig akad valaki, aki benned bízva
megragadja az evezőt, hogy az egész hajót parthoz vezesse. Adj nekem
hitet, hogy nyugodtan bízzam rád magam, s ezzel a nyugalommal evezzek, ne
csak magam és családom, de egész közösségem védelmében, s ha kell,
irányításában! Ébreszd fel az alvókat, hogy egyre több legyen az evezős!
Szólj rá viharjainkra, és teremts végre csendességet! Ámen.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése