„Drága Uram, ma gyermekedként jövök hozzád. Felismerem hatalmadat és jóságodat. . .”
Hirtelen kinyitom a szemem. Eszembe jut, hogy reggelre nem készítettem elő valamit.
Eszembe jut, hogy holnap ünnepli születésnapját egy családtagom, majd eltervezem, hogy mikor hívom fel.
Eszembe jut, hogy egy másik családtagom nehéz időszakon megy keresztül, és emlékeztetem magam, hogy ne felejtsek el érte is imádkozni.
C. S. Lewis egyszer arról beszélt, hogy milyen eszközöket használ fel az ördög, hogy könnyen eltérítse figyelmünket az imádkozás idején.
Megjegyezte, hogy amikor elménk elkalandozik, hajlamosak vagyunk akaraterőnkkel visszaterelni magunkat az imádkozáshoz.
Megfogalmazódott bennem, hogy ha „elfogadjuk”, hogy figyelmünk elkalandozzon, akkor tulajdonképpen a valós problémánkat tesszük le Isten elé, olyan tisztán és valóságosan ahogy van.
Egy tartós aggodalom vagy akár egy bűnös gondolat, amely megzavarja az imát, az Istennel való beszélgetésünk középpontjává válhat. Isten azt akarja, hogy őszinték legyünk, amikor beszélgetünk vele, és megnyíljunk legmélyebb aggodalmainkról, félelmeinkről és küzdelmeinkről.
Őt nem lepi meg semmi, amit megemlítünk.
Az Ő érdeklődése irántunk olyan, mint az a figyelem, amit egy közeli családtagunktól kapnánk.
Ezért bátorít bennünket arra, hogy minden gondunkat és aggodalmunkat adjuk át – mert Ő törődik velünk (1Péter 5,7).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése