Fájdalmak útjain mindig Feléd.
Ó, sok keresztje van, de ez az én utam,
Mert Hozzád visz, Uram, mindig Feléd.
Ha este száll reám s csöndes helyen
Álomra hajtanám fáradt fejem:
Nem lesz hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,
De álomszárnyakon szállok Feléd.
Szívemtől trónodig – mily szent csoda –
Mennyei grádicsok fényes sora,
A szent angyalsereg mind Néked integet;
Ó, Uram, hadd megyek én is Feléd!
Álomlátás után hajnal ha kél,
Kínos kővánkosom megáldom én.
Templommá szentelem, hogy fájdalmas szívem, Uram,
Hozzád vigyem, mindig Feléd!
Csillagvilágokat elhagyva már
Elfáradt lelkem is hazatalál.
Hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok:
Ottan megnyughatok örökre én!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése