Amikor kisgyermek voltam, hétvégéken és szünidőben gyakran aludtunk a mamámnál.
(Simon Csaba)
Egy kis faluban lakott, az egyik szélső utca utolsó házában.
A közvilágítás gyengébb volt akkoriban. Ha sötétben mentünk a járdán, nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk.
Ennek ellenére, amikor lefekvésre került a sor, mindig leengedték a redőnyöket is, koppanásig, úgy, hogy a lyukacsok se látsszanak. Bent a szobában koromsötét volt.
Elég érdekes játék volt kitalálni, ha vécére kellett menni éjszaka.
Amikor felébredtem a sötétben, azt sem tudtam, hogy hol vagyok.
A közvilágítás gyengébb volt akkoriban. Ha sötétben mentünk a járdán, nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk.
Ennek ellenére, amikor lefekvésre került a sor, mindig leengedték a redőnyöket is, koppanásig, úgy, hogy a lyukacsok se látsszanak. Bent a szobában koromsötét volt.
Elég érdekes játék volt kitalálni, ha vécére kellett menni éjszaka.
Amikor felébredtem a sötétben, azt sem tudtam, hogy hol vagyok.
Aztán óvatosan letettem a lábam a földre, megkerestem a papucsomat, belebújtam, és a lábamat a földön csúsztatva, a kezemmel magam előtt tapogatózva próbáltam megkeresni az ajtót.
Elindultam, egy ütés a combomon: hopp, ez az asztal sarka volt; menjünk tovább.
A kezemmel beleütöttem valamibe: ez a fotel támlája. Aztán a fejem koppant: ez a szekrény.
Amikor nagy sokára megtaláltam az ajtót, akkor már csak a kilincset kellett kitapogatni.
Amikor ez megvolt, az akadálypálya első szintjét teljesítettem.
Ezt követte a nappali, a kiselőtér, és annak végén ott volt a mosdó.
Ha volt hasonló élményetek, tudjátok, hogy ez így elmondva vicces, de kisgyerekként átélni kicsit sem volt az.
Azért elárulom, hogy általában időben odaértem. Általában...
Az élet sokkal összetettebb és nehezebb „játék”, mint az éjszakai mosdókeresés a sötétben.
S ha nincs „világítás”, könnyen beleütközünk az elénk kerülő akadályokba: rossz döntéseket hozunk, eltévedünk, beleveszünk jelentéktelen dolgokba, és közben az élet nagy kérdései feladatai és lehetőségei mellett úgy elmegyünk, hogy észre sem vesszük azokat.
Közben sikeresen összetörhetjük a magunk és mások lelkét, életét. És még az is lehet, hogy nem érünk el a célig, ahova Isten el akar vezetni minket.
Ezért sokkal fontosabb, mint ahogy azt gyakran gondoljuk, hogy az Istentől kapott világosságot kövessük.
Ez a világosság az ő szavából, a Bibliából árad ránk, és meg tudja világítani a következő lépést az úton, amin haladni szeretnénk.
Ahogy a zsoltáríró fogalmaz: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”
Éljünk vele, használjuk magunk és mások áldására!
Elindultam, egy ütés a combomon: hopp, ez az asztal sarka volt; menjünk tovább.
A kezemmel beleütöttem valamibe: ez a fotel támlája. Aztán a fejem koppant: ez a szekrény.
Amikor nagy sokára megtaláltam az ajtót, akkor már csak a kilincset kellett kitapogatni.
Amikor ez megvolt, az akadálypálya első szintjét teljesítettem.
Ezt követte a nappali, a kiselőtér, és annak végén ott volt a mosdó.
Ha volt hasonló élményetek, tudjátok, hogy ez így elmondva vicces, de kisgyerekként átélni kicsit sem volt az.
Azért elárulom, hogy általában időben odaértem. Általában...
Az élet sokkal összetettebb és nehezebb „játék”, mint az éjszakai mosdókeresés a sötétben.
S ha nincs „világítás”, könnyen beleütközünk az elénk kerülő akadályokba: rossz döntéseket hozunk, eltévedünk, beleveszünk jelentéktelen dolgokba, és közben az élet nagy kérdései feladatai és lehetőségei mellett úgy elmegyünk, hogy észre sem vesszük azokat.
Közben sikeresen összetörhetjük a magunk és mások lelkét, életét. És még az is lehet, hogy nem érünk el a célig, ahova Isten el akar vezetni minket.
Ezért sokkal fontosabb, mint ahogy azt gyakran gondoljuk, hogy az Istentől kapott világosságot kövessük.
Ez a világosság az ő szavából, a Bibliából árad ránk, és meg tudja világítani a következő lépést az úton, amin haladni szeretnénk.
Ahogy a zsoltáríró fogalmaz: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”
Éljünk vele, használjuk magunk és mások áldására!
(Simon Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése