A bibliai Ruth, aki moábita létére egyike lett Jézus Krisztus földi felmenőinek, Istent választotta.
Izráelita származású férje halála után, szintén özvegy anyósát követve kijelentette:
"ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is.
Néped az én népem, és Istened az én Istenem" (Ruth 1:16).
Hazamehetett volna szüleihez is, hiszen fiatal nőként nagyobb esélye volt otthon a megélhetésre, boldogulásra, mint egy idegen országban, ahol nemrég még súlyos éhínség pusztított.
Hazamehetett volna szüleihez is, hiszen fiatal nőként nagyobb esélye volt otthon a megélhetésre, boldogulásra, mint egy idegen országban, ahol nemrég még súlyos éhínség pusztított.
Ő mégis úgy döntött, hogy Izráel Istenének szárnyai alatt keres oltalmat.
Milyen erős pozitív befolyása lehetett elhunyt férjének és családjának, és milyen pozitív képet mutathattak be Istenükről, ha az ő hatásukra Ruth úgy döntött, érdemes vállalni az utat, a kockázatot.
Milyen erős pozitív befolyása lehetett elhunyt férjének és családjának, és milyen pozitív képet mutathattak be Istenükről, ha az ő hatásukra Ruth úgy döntött, érdemes vállalni az utat, a kockázatot.
És bár sok veszítenivalója nem volt, kész volt elcserélni azt a kevés biztos pontot valami teljesen ismeretlenre.
Ruth döntése kapcsán két fontos kérdés is felmerülhet bennünk.
Ruth döntése kapcsán két fontos kérdés is felmerülhet bennünk.
Először is: amikor hétköznapjaim során Istent képviselem, be tudom-e mutatni őt úgy, hogy mások is nála akarjanak oltalmat keresni, nála érezzék magukat biztonságban?
És másodszor: ismerem-e és szeretem-e annyira Istent, hogy bízom benne akkor is, ha az ismeretlenbe vezet, és akkor is, ha minden ismerős, biztos pontot hátra kell hagynom az életemben ahhoz,
hogy kövessem őt? Bízom-e benne annyira, hogy tudjam: bárhol is vagyok, az ő szárnyai alatt találok oltalmat?
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése