Izráel pusztai bolyongása véget ért, végre az ígéret földjének határához jutottak.
A változó táborozás, a tüzes kígyók, az amálekiták ellenséges serege, a puszta rémsége, mind megszűnt; az Izráel fiai azon országba jutottak, amelyben tej és méz folyt és ettek a földnek gyümölcséből. Ó, kedves keresztyén olvasó, ez új évben talán hasonlóan történik veled vagy velem. Ó, mily kedves lenne az! Ha a hit szemei előtt élénken lebeg ez a cél, úgy ez a legtisztább élvezet kútfeje. Jézusnál időzni azon nyugalomban, mely még fenntartatik az Isten népének, igen, az valóban dicső várakozás, olyan dicsőséget élvezni majd kettős magasztos reménység.
A hitetlenség visszariad a Jordán folyótól, melynek hullámai köztünk és az ígéret földje között hömpölyögnek tova, de mi erősen állunk azon meggyőződés mellett, hogy mi már több próbáltatást kiálltunk, mint amennyit a halál legrosszabb esetben okozhat. Űzzük el tehát magunktól a félelem minden gondolatát és kimondhatatlan örömmel örvendezzünk azon várakozásban, hogy ezen a ma kezdődő évben „mindenkor az Úrnál leszünk”.
Némelyek a küzdők táborából még ez évben itt maradnak, hogy az Úrért dolgozzanak. S ha e sors ránk esik, mindazáltal igaz marad újévi köszöntőnk: „Mi, kik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba.” A Szentlélek a mi örökségünknek záloga, „a dicsőség reménysége”. Boldogultjainknak biztos lakása van a mennyei honban, de minket is megóv itt az Úr Jézus Krisztus; ők már diadalmasok ott ellenségeik felett és mi diadalmasok vagyunk itt. A szentek élvezik az Úrral való társaságot a mennyben, de mi sem kevésbé; ők nyugszanak a szeretetben, mi nekünk pedig teljes békénk van Ő benne; ők hirdetik magasztalva dicsőségét, mi is dicsőíthetjük Őt. Azért gyűjtögessünk ebben az évben mennyei gyümölcsöket a földi mezőben, ahol a hit és remény a pusztaságot Isten kertjévé változtatta.
Ó, mily kegyelem, ha mi a Megváltó által élhetünk, és úgy ehetünk Kánaán földjének gyümölcséből ez évben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése