Piros, zöld és kék karácsonyi fények tükröződtek halványan a zongora fényes felületén, ahogy ujjaim végigszaladtak a jól ismert billentyűkön. Klasszikus zongoristaként szívemet mindig felröpítették a zene szárnyai. A zenei hangok, amelyek bensőmben fakadtak és az idegpályákon át az ujjbegyeimig terjedtek, már azóta örömöt hoztak, mióta zsenge hétéves koromban először kezdtem zongorázni.
Azon a napon azonban a lelkem még magasabbra szárnyalt, mint általában. És miért ne?
Nasir és én boldog házasok voltunk. Első gyermekünk biztonságban rejtőzött a szívem alatt.
Életem melódiája oly gyönyörű volt, hogy úgy tűnt, semmi – de semmi – nem tudja tönkretenni.
Egyszerűen hagytam, hogy az öröm átáradjon a billentyűkre.
Még akkor is, amikor éppen nem zongoráztam, örömtelien lebegtem az ünnepi időszakban.
Egyik decemberi nap észrevétlenül folyt át a másikba. Mindaddig, míg nem egy délután, amikor megszólalt a telefon, és egy tollért meg jegyzettömbért nyúltam, hogy lejegyezzek egy üzenetet. Furcsán és megmagyarázhatatlanul, a kezem nem engedelmeskedett.
Ráncolt szemöldökkel és összeszorított állkapoccsal erőlködtem, hogy az „A” betűt megformáljam. Nem ment.
Túl sokat gyakoroltam volna?
Biztosan nem. Amikor tinédzser voltam, órákon át gyakoroltam naponta.
A középiskolában a Royal Conservatory-be (Királyi Konzervatórium) jártam, hogy zenei diplomát szerezzek, és számtalan órát töltöttem a billentyűzeten. Szerepeltem koncert termekben és kávéházakban, templomban és esküvőkön. Ennek ellenére, a zongorával töltött éveim során soha ehhez hasonló nem történt.
Szenteste, 1991-ben, egy klinikára igyekeztem. Ott az orvos visszautalt a családi orvoshoz, aki sok időt töltött azzal, hogy műszereket mozgatott le-fel a karjaimon és lábaimon.
A vizsgálat után felkapta a telefont, és felhívott egy másik orvost, mielőtt elküldött a sürgősségi osztályra, további vizsgálatokra.
„Teste bal oldala gyengébb, mint a jobb” – magyarázta az orvos. „Nem úgy reagál, mint a jobb oldal.”
„Ez mit jelent? – kérdeztem.
„Nem vagyunk biztosak” – ismerte be. „Lehet agydaganat vagy vérrög. Azt akarom, hogy karácsony után menjen el a főkórházba Torontóban további vizsgálatokra.”
A következő vizsgálatok során volt ágyék felszúrásom, és elvégezték agyam EEG vizsgálatát.
Semmi sem volt meggyőző, és az orvosok nem voltak hajlandók elárulni nekem, mire gyanakodtak.
Úgy érezték, hogy a végleges diagnózist MRI-vel lehet elkészíteni, de arra a vizsgálatra várnom kellett, amíg a kisbabám megszületik.
Nem sokkal ezután Nasirral a Pláza bevásárlóközpontban sétáltunk, amikor összeestem.
Bal kezem meggörbült, mint egy karom, ahogy a teljes bal oldalam görcsbe rándult.
Nasir besegített a kocsiba, és megpróbálta kiegyenesíteni a kezem.
De az nem volt hajlandó megmozdulni. Egy idő múlva végül kiengedett. Testem elárult
Hetek múltak, és téli vihar söpört át Torontón, hófúvásokkal takarva be házunkat.
Nasir üzleti ügyben Londonba repült, és én, egyedül a hátborzongatóan csendes házban, figyeltem, ahogy az üzenetrögzítő ki-be kapcsolt minden áramkimaradásnál.
Dideregve kibújtam az ágyból, hogy ellenőrizzem a termosztátot. Egyik pillanatban még mentem lefelé a hallba, a másikban neki estem a falnak.
Nem tudtam járni úgy, hogy ne dőltem volna oldalra, és el ne estem volna. Mi történik velem?
Furcsa tüneteim folytatódtak – voltak jobb napok és voltak rosszabbak – 1992. május 3-ig, amikor megindult a vajúdás, és rengeteg vért vesztettem szülés közben.
Fiúnk, Matthew James, úgy szakadt ki a világra farfekvéssel. Nem volt idő epidurálásra, vagy a fájdalom gyógyszeres csillapítására.
Mindenki úgy gondolta, hogy az azt követő könyörtelen fájdalmat a szülés traumája okozta.
Csak napok múltán jöttek rá, hogy medence vérrög keletkezett, és nagy sietve a sebészetre vittek.
Egy kéthetes kórházi kezelés után hazatértem, ahol Nasir anyaként és apaként szolgált fiunknak. Én egyszerűen túl gyenge voltam, hogy segítsek.
Szemek a látásra
Egyéb tünetek mellett, Matthew születése után, kezdtek problémáim lenni a látásommal.
A probléma egy ideig hol erősödött, hol gyengült, de kicsinyenként egyre rosszabb lett, mígnem az orvosom úgy döntött, elküld egy neurológushoz.
„Takarja le a szemét, és olvassa el ezt a betűt!” – mondta a neurológus.
„Doktor úr, én nem látom a betűt” – válaszoltam sóhajtva. „Nem látom a táblázatot.
Még önt sem látom.”
„Jól van,” – válaszolt az orvos – „elindulok ön felé. Szóljon, amikor lát engem.”
„Doktor úr, tudom, hogy most előttem van. Nem látom önt, de érzem a leheletén a narancsot, amit ebédre evett.”
Megerősítette, hogy látásom 80-90%-át elvesztettem.
„Nem tudom, miért van meglepődve” – mondta az orvos a papírjaimat olvasva. „Számítania kellene ilyen dolgokra.”
„Miért?” – kérdeztem. Nem válaszolt.
Mostanra már nem tudtam írni. Nem tudtam késsel vágni. Nem tudtam a távolságot megítélni, vagy vezetni. Nem tudtam zongorázni. Nem tudtam a gyermekágy lepedőjét behajtani, nem tudtam felvenni egy játékot, vagy gondját viselni a kisfiamnak.
Égetett a vágy, hogy lássam a kisfiam. Nasir az ölembe tette, én meg addig fordítottam a fejem, amíg meg nem pillantottam egy tűhegynyi fényt aprócska arcán. Matthew! Megpróbáltam megsimogatni az arcocskáját, de nem éreztem bőrének puhaságát.
1992. novemberében egy MRI vizsgálat megerősítette diagnózisomat: sclerosis multiplex. Nasir és én döbbent hitetlenségben ültünk, miközben a St. Michaels Kórház vezető neurológusát hallgattuk. Elmagyarázta, hogy az idegek a testünkben olyanok, mint a villanyzsinór. Az idegszálak borítóját mielin hüvelynek hívják. A sclerosis multiplexes betegekben a mielin elkopik, miáltal az idegszálak védtelenek maradnak. Amikor érintkeznek, az olyan, mint amikor két forró villanydrót rövidzárlatot okoz. „Kedvesem, amit nem tudunk erről a betegségről, az sokkal több, mint amit tudunk” – mondta. „Kap tolószéket és katétert.”
26 éves voltam.
Állásfoglalás
Mielőtt összeházasodtunk, Nasir majdnem azonnali gyógyulást tapasztalt az övsömörből. Én is azonnali gyógyulást akartam, de hónapokig imádkoztunk, és hittük, hogy Isten meggyógyít, és az állapotom csak romlott. Ennek ellenére, sohasem foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy lehet, hogy nem gyógyulok meg. Jézus mindig meggyógyított bárkit, aki hitte, hogy meg fogja gyógyítani. Az Újszövetség efelől nem hagy kétséget. Amennyire tudtam, hittem a gyógyulásomban. De nyilvánvalóan nem tudtam eléggé.
Csak egy megoldás volt. Bele kellett mélyednem a gyógyítással kapcsolatos bibliai igazságokba, amíg az szemmel láthatóvá nem válik. Mivel nem láttam olvasni, szükségem volt a témával kapcsolatos kazettákra. De az meg lehet, hogy drága volt, és házasságunkban most először a pénz „hiánycikk” volt.
A vállalatot, amelynél Nasir dolgozott, rosszindulatú átvállalással kivásárolták. Amikor az új tulajdonosok eltávolították a cég csúcsvezetőit, Nasir elvesztette állását. Nagyon kevés pénzünk maradt karácsonyra, de ő fogta mindazt, ami volt, és az egészet gyógyító kazettákra költötte. Talált egy kiárusító dobozt, amelyben a kazettáknak csak egy dollár volt darabja. A spórolt pénzen vett egy folyamatosan lejátszó magnót. Felállította az ágyunk mellé úgy, hogy halljam Isten Igéjét a gyógyulásról napi 24 órában.
Minden vasárnap, akármilyen lehangoló is volt az állapotom, Nasir igyekezett elvinni engem és a kisbabánkat a gyülekezetbe. A második padon ülve nem láttam tisztán a pásztort.
Amit hallottam, nem tudtam emlékezetemben megtartani. Végül már arra is képtelen voltam, hogy egyenesen végigüljem az istentiszteletet. Felmásztam egy padra, és lefeküdtem.
Dicséret és imádás alatt nem tudtam felemelni a karjaim. Nem tudtam a kezem felemelni.
Így hát felemeltem a kisujjam Isten imádására. Egyik veszteség a másik után
Az, hogy elvesztettem a testi funkcióim feletti uralmat, borzalmas volt, de az emlékezetem elvesztése még rosszabb volt. Kanadában, Svájcban és Németországban nevelkedtem.
Beszéltem angolul, egy keveset németül, görögül és franciául.
Néha most már a legegyszerűbb angol szót sem értettem, és a beszédem elmosódott lett.
Egy alkalommal megszólalt a telefon, és én vettem fel. Amikor letettem, Nasir megkérdezte, ki telefonált. „Senki sem telefonált” – mondtam. Másodpercek múltán már nem emlékeztem a beszélgetésre. Ápolónők jöttek, hogy megfürdessenek, és segítsenek Nasirnak, hogy gondunkat viselje nekem meg a kisbabánknak.
1993. novemberére elvesztettem testem bal oldalán az érzékelést. Gyakran az agyam üzeneteket küldött, hogy a bal lábam viszket. Mivel képtelen voltam érezni, hogy mit csinálok, lyukat vakartam a bőrömön. A cipőmbe leszaladó vér volt az egyetlen jelzés számomra. Egyszer először a bal lábammal léptem bele a forró fürdőbe. Fogalmam sem volt, hogy megégett a lábfejem és a lábszáram, amíg a jobb lábam hozzá nem ért a vízhez.
Végül már olyan gyenge lettem, hogy nem tudtam az ágyban megfordulni.
Imádkozott értem Nasir, és imádkozott értem a pásztorom. Addig hallgattam a gyógyító kazettákat, amíg már fejből tudtam őket. Hittel kimondtam Isten Igéjét. Ahogy teltek a hetek, új látások kezdtek derengeni bennem. Felfogtam, hogy amennyire szükséges megvallani Isten Igéjét, annál csodálatosabb, amikor Isten szól hozzám. Azt is felfedeztem, hogy nem vehetem át gyógyulásom Nasir kijelentéséből. Nem gyógyulhatok meg senki más kijelentésén keresztül. Az én kijelentésemnek kell lennie azért, hogy létrehozza az én gyógyulásomat.
Kérdések anyám halálával kapcsolatosan
Ahogy szívemet vizsgáltam, rájöttem, hogy vannak olyan hitelvi kérdések, amelyeket sohasem döntöttem el igazán. Egy felekezeti egyházban nevelkedtem, amely a leplezetlen igazságot tanította az üdvösségről. De azt is tanították, hogy Isten teszi az embereket beteggé, hogy megleckéztesse őket. Azt tanították, hogy nem mindig az Isten akarata, hogy gyógyítson. Azt tanították nekem, hogy a gyógyítás elmúlt az első apostolokkal.
Mi az igazság?
Intellektuálisan hittem, hogy gyógyítás ma is van, de valami belül még mindig ezt sikította: „Várj egy percet! Anyám belehalt a rákba, noha imádkoztunk érte!”
Mást mondott a szívem és mást a fejem. Megértettem, hogy a pusztán mentális beleegyezés soha nem gyógyít meg, vagy nem hoz győzelmet. A szívemben kellett elrendezni a gyógyulást.
Pontosan ez az, amit elhatároztam, hogy megteszek. Gyenge, vak és testem bal oldalát érezni képtelen voltam, de addig hallgattam Isten Igéjét, amíg már kétség nélkül tudtam: Jézus kifizette az árat a gyógyulásomért 2000 évvel ezelőtt. Az, hogy most már ez a kijelentés az enyém volt, gyökeresen megváltoztatta a kilátásomat. Többé nem úgy láttam magam, mint egy beteg embert, aki megpróbál meggyógyulni. Ehelyett – a Kereszten történtek miatt – úgy láttam magam, mint egy gyógyult embert, aki megparancsolom a betegségnek, hogy hagyja el a testem.
„Még ha nem is látok rendesen, és nem tudom leemelni a lábam az ágyról, ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy 2000 évvel ezelőtt meggyógyultam!” – jelentettem ki. „Még ha nem is tudom rendesen felemelni a karjaim, nem várok arra, hogy meggyógyuljak, meg vagyok gyógyulva.”
„Ha holnap felébredek, és nem látok, nem érzek, nem tudok beszélni, mozogni és állni – akkor is hiszem Isten Igéjét, amely azt mondja, meggyógyultam … akármit is mond az orvos.” És nemcsak mondtam a szavakat, hittem is azokat.
Egy újabb támadás
Ahogy folytattam a hit nemes harcát, más értékes leckéket is tanultam. Például, felfedeztem, hogy az ördög nem tisztességesen játszik. Irgalmatlanul zsákmányul ejti gondolati életünket. Állandóan bombázta elmémet tolószékes képemmel. Víziókat villantott fel elmémben a temetésemről. Belső képeket adott arról, hogy valaki más neveli fel a gyermekemet.
Megértettem, amit soha azelőtt, hogy miért mondja nekünk a Biblia, hogy minden gondolatot foglyul kell ejtenünk Krisztusnak engedelmeskedve. Egy ilyen csatában ez élet-halál kérdése. Nem volt könnyű foglyul ejteni azokat a gondolatokat, de úgy döntöttem, mindenképpen megteszem. Amikor láttam magam tolószékben ülni, csatornát váltottam az elmémben, és ahelyett teniszezni láttam magam. Kicseréltem a temetésem vízióit olyan képekkel, amelyeken megint klasszikus zongorán játszom. Újra és újra elképzeltem magam, ahogy szaladok, és játszom Matthewval.
Azt is tudtam, hogy szükségem van egy bibliai ígéretre, amelybe belekapaszkodhat a hitem. Az egyik jól ismert ige a gyógyulásról az I. Péter 2:24, így szól: „… akinek sebeivel gyógyultatok meg”. Mivel anyám ezt az igét vallotta meg, és meghalt, nem tudtam hittel megragadni, így kértem Istent, hogy adjon nekem másikat. A II. Krónika 16:12 – 13-hoz vezetett. „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala királyságának negyvenegyedik esztendejében.”
Annak ellenére, hogy Asa meghalt, ez a kép rengeteg hitet adott arról, hogy hogyan éljek. Ez lett a megvallásom: „Én, Anita, Téged kerestelek, Uram, az orvosok helyett. Ezért én, Anita, életemnek huszonhatodik évében nem fogok elaludni anyámmal. Én fel fogom nevelni a gyermekemet. Én sétálni fogok a háztömb körül. Én teniszezni fogok.”
Elhatároztam, hogy semmit sem tehet az ördög, hogy megállítson. Én valóban újra élni fogok.
Több mint pusztán szellemi éhség
Időközben az Úr életem más fontos területeiről is szólt hozzám. Foglalkozott velem olyan bibliai kérdésekkel is, mint a meg nem bocsátás. Ugyancsak foglalkozott velem természetes dolgokkal kapcsolatban is, mint például az étrendem. Kezdtem észrevenni, hogy állandóan éhesnek éreztem magam, de semmi sem elégített ki. Egy nap az Úr azt mondta nekem, hogy képzeljem el magam egy élelmiszerboltban, ahogy fel-alá járkálok minden egyes folyosón. Megkérdezte, mire vágyik a testem. Akkor éppen január volt Kanadában, és a testem egy érett, lédús őszibarackra vágyott. Még ha éppen őszibarack szezon is lett volna, képtelen voltam autóval kimenni a piacra, hogy vegyek egyet.
„Mi egy őszibarack?” – kérdezte tőlem az Úr.
„Vitaminok!” – értettem meg. Az Úr azt mutatta meg nekem, hogy a testemnek bizonyos vitaminokból és ásványokból hiánya van, így tanulmányoztam, mire lehet szüksége. Aztán ennek megfelelően megváltoztattam az étrendemet.
Imádkozás közben Isten ezt a szót adta nekem: „aminosavak”. Nasirnak pedig ezt a szót adta: „protein.”
A mielin hüvelyt tanulmányozva felfedeztük, hogy aminosavakból áll, amelyek a protein számára építőtömbök. Elkezdtem szója protein italokat inni, és úgy feltöltődtem energiával, hogy éjjel nem tudtam aludni.
Látóképességem teljesen visszatért. Potyogott a könny az arcomon, ahogy kisfiam kék szemébe néztem. Nevettem, elámulva azon, mennyire megnőtt.
Testem engedelmeskedett Isten Igéjének.
Szívesen mondanám, hogy a csata gyorsan eldőlt a javamra. De nem. Nasir és én hitben álltunk a gyógyulásomban két és fél évig. Testemben a változások olyan fokozatosak voltak, hogy fel sem fogtam akkor, hogy zajlanak. Ahelyett, hogy egy támadás három hónapig tartott volna, csak két hónapig tartott. A következő támadás talán csak egy hónapig tartott … aztán hetekig és napokig. Mígnem végül megértettem, hogy minden tünet eltűnt.
Valamikor 1994. tavaszán, miután győzelmet arattam, életem melódiája teljesen helyreállt. A nap melegen sütötte az arcomat, ahogy Matthew összecsukható gyermekkocsiját a parkba toltam, és figyeltem, ahogy alszik, és mosolyogtam, amikor egy pillangó megcsókolta kis fejét, aztán tovatáncolt a szélben. Amikor Matthew felébredt, karomban tartottam, és beleültem egy hintába, egyre magasabbra és magasabbra lökve magunkat, amíg mindketten nevettünk az örömtől. Hazaérve felkaptam egy teniszütőt, és éreztem erős súlyát a kezemben. Ideje, gondoltam. Ideje élvezni életem minden pillanatát.
12 éve annak, hogy a sclerosis multiplex elerőtlenítő traumája elhagyta testem. Azóta a sclerosis multiplexes betegek szemében látható egyetlen tipikus kóros elváltozást sem találtak az enyémben. Egy autóbalesetet követően egy újabb MRI vizsgálatom is volt. Nem maradt kóros elváltozás sem az agyamban, sem a gerincagyban.
Az orvosok szerint a terhességem váltotta ki a betegséget. Azt mondták, köttessem el a petevezetékeimet, és sose legyek újra terhes. Alig egy évvel a gyógyulásom után, követtem az Úr buzdítását, hogy legyen még egy gyermekem. Normális terhességem volt, semmi jele a sclerosis multiplexnek, és második fiúnk, Josiah, épen és egészségesen született.
Nasir egy azonnali gyógyulást kapott, az enyém két és fél évbe telt. De a lényeg az, hogy Isten mindkettőnket csodálatos módon meggyógyított. Mindenki azonnali megnyilvánulást akar, de nem mindig így működik. Tényként tudom, hogy ha inkább hittem volna tüneteimnek, és inkább hallgattam volna a tüneteim szavára, mint Isten ígéreteinek szívemben csengő hangjára, sosem gyógyultam volna meg. Azt is tudom, hogy ha időkorlátot szabtam volna ki Istenre, könnyen el is szalaszthattam volna az én csodámat.
Tulajdonképpen nem csak a csodámat szalasztottam volna el; elszalasztottam volna az életem, a gyermekeim, a szolgálatom és a házasságom. Ezt mind el akarta lopni tőlem a Sátán. De 2000 évvel ezelőtt Jézus előre nézett, és látta az én szükségemet. Ő szenvedte el a sclerosis multiplex korbácsütését a kereszten. Teljesen kifizette az árát.
Ma ujjaim táncolnak a zongorám billentyűin, ahogy Nasir, Matthew és Josiah körém gyűlnek, és hallgatnak. A szívemből hangjegyek fakadnak Isten dicséreteként, s aztán kilövellnek az idegeken át az ujjbegyeimig, ahol elengedem őket, mint hangokat. Minden hangjegy, minden pillanat, minden hang egy csoda. Minden lélegzetvétel, minden reggel, minden nap ajándék.
Amikor Isten létbe szólította a világot az Ő hangjával, az egész világegyetem megtelt az Ő szeretetének zenéjével. Azok a zenei hangok még mindig visszhangoznak Igéjén keresztül, gyógyulást hozva bárkinek, aki igazán figyel, és hisz. Amikor az igazságnak ezekre a hangjegyeire hangoltam fülemet, és hagytam, hogy hangosabban szóljanak hozzám, mint a tüneteim, a pokol egyetlen démona se tudta visszatartani az én csodámat.
Azóta, hogy az a csoda megtörtént, évek jöttek és mentek, de Isten isteni zenéje még mindig szól … és ha hajlandó vagy csak a menny gyógyító hangjára hallgatni, a csodák teveled is megtörténnek.
-----------------------------------------------------
Dr Nasir Siddikiről (1953) többek közt a következő információ olvasható: evangélista, szerző és üzleti tanácsadó. Súlyos övsömör betegségéből való csodálatos gyógyulását követően megtért, mohamedánból keresztény lett. Kanadából az Egyesült Államokba költözött. Tulsában (Oklahoma) él második feleségével, Anitával és három gyermekével, és Wisdom Ministries nevű gyülekezetükben szolgálnak. Szerepeltek olyan híres televíziós evangélisták műsorában, mint Benny Hinn, Rod Parsley, Kenneth Copeland. Tanulmányait egyebek közt a Kenneth Hagin fia alapította Rhema Bible School-ban, és az American Bible College and Seminary-ban végezte.
-------------------------------------
2007. júniusában láttam egy DVD-t Nasir Siddiki és felesége Anita csodálatos gyógyulásáról.
Az interneten keresgélve megtaláltam honlapjukat.
Elképedve olvastam egy általuk küldött magazinban Nasir és Anita csodálatos gyógyulásának történetét, sőt további négy bizonyságot: Nasir bátyjáról (Asif), és három gyermekükről (Aaron, Matthew és Josiah).
Lefordítottam, hogy megoszthassam gyülekezetbeli testvéreimmel, hogy ők is erőt meríthessenek a bizonyságokból. Igen, Jézus ma is gyógyít! Nasir így zárja Josiah történetét: God has a miracle for you, azaz – Istennek van számodra csodája!
Forrás: https://mindenlehetseges.hu - Fordította: Horváth Lídia
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpeg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.png)
.png)
.png)
.png)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
