2026. július 2., csütörtök

Aggódsz?✨🌹

,,✨🌹Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?
Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 
Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?

Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: 
Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.,,
Máté evangéliuma 6. fejezet 27-33. versek

Amikor aggódsz, akkor olyan dolgokon gondolkozol és olyan eseményektől félsz, amik még nem történtek meg. Ez az aggodalom definíciója, gyakorlatilag. 
Általában nem a múltban történt események miatt szoktunk aggódni, hanem valami olyan miatt, ami még előttünk van, ami a jövőben fog megtörténni…

...vagy nem fog megtörténni egyáltalán. Mert az aggodalmas dolgok nagy része általában csak fikció marad. Úgy gondoljuk, hogy megtörténhet, és félünk, hogy mi lesz, ha megtörténik, de valójában soha nem jutunk addig, hogy kiderüljön, mi is lesz akkor. Mert egyszerűen nem fog megtörténni! 
Gondolj csak bele, melyek aggodalmad legnépszerűbb témái és látni fogod, hogy igazam van.
Ugyanakkor ezek a dolgok nem csak, hogy nem történtek meg, ráadásul ha meg is történnek, valójában semmilyen ráhatásod nincs az alakulásukra. 

Hiszen ha volna ráhatásod, akkor már tettél volna ellenük, nem? 
Szóval lehet, hogy nem is történnek meg, de ha meg is történnek, akkor se tudsz semmit, hogy elkerüld őket. 
Az aggodalom viszont lebénít, úgy érzed, még ha lenne ráhatásod, se tudnál semmit tenni, mert annyira megkötöz az aggodalom.
Szóval általában olyan dolgokon aggódsz, amik a jövőben fognak megtörténni, illetve nagy eséllyel meg se fognak történni, ráadásul nincs hatásod rájuk valójában. 
De ami még ennél is rosszabb, hogy az aggodalmad sem befolyásolja semmilyen szempontból említett dolgok alakulását.
Van akkor bármi értelme aggódni? Persze könnyű mondani, tudom, de ha egy mód van rá, hallgass Jézusra: Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

(Ömböli Krisztián)

2026. július 1., szerda

SZABADÍTÁSOD⭐

https://youtu.be/jJk8p0O6d2k
„⭐A te szabadításodban, Uram, bízom, és ne engedd, hogy szégyent valljak örökké."
  Zsoltárok 31,1

Amikor nehézségek nyomnak, és úgy érezzük, elfogyott a remény, az ember szívének legmélyebb vágyává válik a biztonság és a megmentés. 
Dávid zsoltárában ezt az őszinte kiáltást halljuk: egy vágyat arra, hogy Isten szabadítása legyen az életünk menedéke.
Ez a bízás nem a helyzetek pillanatnyi javulását jelenti, hanem egy mély bizalmat, hogy Isten nem hagy el, nem fordít hátat, még akkor sem, amikor úgy tűnik, minden összeomlik körülöttünk.

Ez a hit nem gyengeség, hanem az erő forrása.
Az igaz ember nem önmagára hagyatkozik, hanem arra, aki megmenthet, aki életet ad, és akinek kegyelme mindig friss.

Nem a tökéletes körülmények között bízunk, hanem abban, hogy az Úr szabadító szeretete átsegít minden próbán.
Ez az ígéret számunkra ma is élő reménység: nem kell szégyenkeznünk a nehézségek miatt, mert Isten megtart, és az Ő szabadítása végleges menedékünk.

Ima: Uram, erősítsd meg bennem a bizalmat, hogy bízni tudjak szabadításodban. 
Ne engedd, hogy elessen a reményem, hanem vezesd utamat. Ámen!