2016. május 1., vasárnap

Kenneth Copeland- Elveszettekért mondott ima két lépcsője:

1/ megkötözni a sötétség fogvatartó és megvakító erőit,

2/ kiküldeni az aratómunkásokat!

Nyisd fel a szemüket!




Ha mégis leplezett a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.– 2 Korinthus 4:3-4
Mivel Isten senkit nem üdvözít akarata ellenére, van-e értelme annak, hogy olyanokért imádkozzunk, akik tudatosan elutasítják Jézust?-Igen. Igen! IGEN! De még mennyire!

A legtöbb hitetlen ember, aki szándékosan nem fogadta el Jézust élete Urának, azt gondolja, hogy a saját szabad akaratából hozta ezt a döntést – pedig nem így van. Isten Igéje azt mondja, hogy a sátán vakította meg őket. Megakadályozza, hogy felismerjék az igazságot. Ezért van az, hogy ezek az emberek nem szabad akaratukból hoztak döntést.

Fontos, hogy ezt megértsd. A közbenjáró ima által ugyanis meg tudod akadályozni a sátáni erők munkáit, így le tudnak kerülni a szemellenzők! Az imáiddal megváltoztathatod a körülményeket, és olyan helyzeteket teremthetsz, amelyek közel viszik ezeket az embereket az Úrhoz. Szellemi jogodban áll ezeket a dolgokat megtenni.

Egyszer egy barátommal imádkoztam, aki azelőtt évekig imádkozott az elveszett testvéréért. Jézus azt mondta a Máté 12:29// Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? //-ben, hogy először az erős embert kell megkötözni, majd bemenni a házába, és kirabolni.
Ezért így szóltunk, „Te szellem, aki megvakítod a szemét, hagyd abba, amit teszel, és ne tartsd távol őt Isten királyságától. Jézus nevében, hagyd abba MOST!”

Jézus azt is mondta a Máté 9:38-ban, „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.”
Ezért így imádkoztunk: „Uram, küldj valakit .....................-hoz az Igével. 
Te tudod, kire fog hallgatni. Követeljük őt Isten királysága számára. Hisszük, hogy megkapjuk az üdvösségét és a szabadulását. Hitben dicsérünk Téged ezért.”

Alig telt el egy kis idő, és a barátomat felhívta a testvére. „Mit csináltál odafönt?” kérdezte. „Az elmúlt pár napban mindenki, akivel találkoztam, prédikálni kezdett nekem!”

Az imáink megakadályozták a sátán erőit, amikkel meg akarta vakítani ennek az embernek a szemeit, és olyan körülményeket teremtettek, amelyek által bekerült Isten királyságába. Néhány napon belül újjászületett!

Használd ugyanezt az imát a szeretteidért, és amikor imádkozol, hidd el, hogy ugyanezeket az eredményeket kapod.

Ne lógasd a lábad, és ne engedd, hogy az ördög harc nélkül elvegye a barátaidat és a szeretteidet.
Imádkozz! Imádkozz! IMÁDKOZZ!
Menj ellene e világ istenének. Vedd le az emberek szemellenzőit, és nyisd fel a szemüket, hogy meglássák Isten dicsőséges evangéliumát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése