A másik meggondolandó tény az, hogy nagyon súlyos a meglátogatás idejének elmulasztása miatti ítélet. Az Úr megsiratta Jeruzsálemet, hogy kő kövön nem marad, mert nem ismerte fel meglátogatása idejét. Hasonlóképpen az öt bolond szüzet is azért zárták ki, mert nem készültek fel az Úrra, amikor megérkezett. Ez azért van, mert szívünk és odaszánásunk biztos jele az, ahogy válaszolunk vagy nem válaszolunk a Szentlélekre, amikor Ő mozdul.
Ahogy a Prédikátor 3. fejezetében olvassuk, mindennek rendelt ideje van, de eltévedünk akkor, ha eljön az idő, és mi nem válaszolunk. A megtévesztés több helytelen tanításokhoz való ragaszkodásnál – a megtévesztés az, hogy nem vagyunk benne Isten akaratában.
Minden keresztény próbába kerül, amikor itt a meglátogatás ideje, és nyilvánvalóvá lesz, hogy mire építette az életét. Milyen tragikus lett volna Izraelben élni akkor, amikor Jézus itt járt a földön, és nem menni ki, nem látni és nem hallani Őt, és nem követni Őt. Hasonló tragédia az is, amikor Isten mozgása ott megy el mellettünk, és mi nem válaszolunk rá.
Éppen most a meglátogatás ilyen idejét éljük Amerikában és más helyeken, ami felfoghatatlan áldás, de próba is – először az egyház vezetőségének, aztán mindenkinek. Keresztények ezrei, ha nem milliói vannak tudatában e mozdulásnak, és válaszolnak is rájuk. Sokan mások azonban elmulasztják, vagy azért, mert túlságosan elfoglaltak, hogy felismerjék, és részévé váljanak, vagy pedig egyszerűen nem ismerik fel, hogy ez mi akar lenni.
A többség azonban azért mulasztja el az Úr meglátogatásait, mert nem ismerik fel annak, és nincsenek olyan állapotban, hogy várjanak ezektől valamit, vagy elismerően szóljanak róluk. A langyosak lazán elmulasztják ezeket, a hideg szívűek viszont felkelnek, és harcolnak ellenük, mint tárzuszi Saul, egészen addig, amíg a fény ki nem üti őket a nyergükből. Saul megvakult természetes szinten, hogy látni tudjon Szellemben. Ez az a minta, ahogy az Úr működött földi élete során, és ugyanez történik minden sajátos meglátogatás alkalmával, tehát nem kell felettébb meglepődnünk ezen.
ISTEN MOZDULÁSAI
Életem nagy részét azzal töltöttem el, hogy tanulmányoztam Isten mozdulásait a történelemben, és megpróbáltam legalább belekóstolni mindegyikbe napjainkban. Megvallom, hogy tartok a Isten meglátogatásainak elmulasztásától a következmények bibliai intései miatt. Az utánuk való keresésem fő motivációja azonban az, hogy nem tartok semmit fontosabb eseménynek annál, amit Isten cselekszik, éppen ezért nem akarok elmulasztani semmit sem azokból, amit Ő tesz.
Nem tudok semmi olyanról, ami jobban a lényem mélyére hatolt volna, mint az, hogy ott vagyok az Úr megnyilvánult jelenlétében. Ehhez képest minden más elhomályosodik ezen a világon. Ő még ma is megteszi mindazt, amit megtett, amikor itt járt a földön; figyelni mozdulását és ott lenni az emberek mellett, még ma is a legnagyobb tapasztalat, amit valaha átélhetek. Megvallom, függök ezektől, jobban mondva Tőle. És ez az a függőség, amit szándékomban áll táplálni.
Napjainkban az Isten mozgásában való részvétel megkívánja azt, hogy felismerjük Őt azokban az emberekben, akiket használ; ahogy Ő mondja: „mostantól fogva nem láttok engem, amíg azt nem mondjátok; „áldott, aki jön az Úr nevében”” (ld. Mt 23,39).
Ez egy próba, mert Ő majdnem mindig olyanokban jön el, akik mindenkinek botránykövek, mert ők külső megjelenés vagy más előítélet szerint döntenek, vagy a büszkeség valamilyen végső alakja szerint, ama elgondolás szerint, hogy Isten olyan, mint mi. Megvan a véleményünk arról, Ő hogyan mozdul, kiket használ, azoknak hogy kell kinézniük.
Az emberi idealizmus a humanizmus egyik formája, és a vallásos szellem Isten minden igazi mozgásának első számú ellensége. Isten kegyelmet ad az alázatosoknak, és az igazi alázat legalapvetőbb jellemvonásainak egyike a taníthatóság – nem a hiszékenység, a rászedhetőség, hanem a taníthatóság.
Rick Joyner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése