Vermeket
ástak nekem a kevélyek, akik nem törvényed szerint élnek. Minden
parancsolatod igaz. Galádul üldöznek, segíts meg! Csaknem kiirtottak a
földről, mert nem hanyagoltam el utasításaidat. Tartsd meg életemet
kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.
Ez a
szakasz már az előzőekben is előrevetített aggodalmat és az Istenhez
való menekülést tükrözi. Egyedül az Élő Isten az, aki bármilyen támadás
idején oltalmazónk és segítségünk lehet! Viszont Isten nem csak óv és
megvéd, hanem el is rendezi a támadó felet, ahogy sok más helyen is
láthatjuk ezt a Bibliában.
Lássuk,
hát mivel is indít itt a zsoltár írója: – Milyenek az ő ellenségei, akik
rátörnek és vermet, azaz csapdát állítottak neki ravasz módon? 1.
Kevélyek; 2. Nem Isten akarata szerint élők. Ez jellemzi azokat, akik
szívében a támadás gonosz fullánkja van.
Tehát mit is csináltnak vele? 1. Csapdába csalták; 2. Galádul üldözték; 3. Csaknem kiirtották. És mindezt miért? „…mert nem hanyagoltam el utasításaidat.”[1] Mert
Istenhez ragaszkodik és mélyen bízik, azaz hisz Őbenne. Ezért az író
reménységéről bizonyságot téve fordul az Atyához, mint oltalmazóhoz,
megmentőhöz. Ez az oltalom ma is érvényes és arra bátorít, hogy én is
forduljak oda szenvedő testvéreimhez és azokhoz, akik nem ismerik
Istent. Bátorítással és iránymutatással élve, megmutatva nekik, hogy
igenis van reménység és van menekülés Jézus Krisztusban, a mai napokban
is. Mert: „aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”[2] Mert Jézus a mi reménységünk és az életünk forrása, megtartója.
[1] Magyar Bibliatársulat 2004; Biblia, (Zsolt 119,87b)
[2] Magyar Bibliatársulat 2004; Biblia, (Jn 3,16b)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése