2016. június 29., szerda

Biblia-Ige magyarázatok-Jézus példázatai- A mustármag 1. rész

Jézus példázatai
A mustármag 1. rész
(Máté 13, 31-32; Márk 4, 30-32; Lukács 13, 18-19)



Ez a következő példázat első pillantásra úgy tűnik, hogy ugyanannak az igazságnak puszta ismétlése; de ha megvizsgáljuk, lényeges különbségek jönnek elő. A másik, a kovászé, Isten királyságával kapcsolatos, ami "eljön észrevétlenül". Ez ugyanaz a királyság, amint nyíltam bemutatkozik és nem rejthető el. Ez megalapozza az igazság erejét a világban, amikor vele kapcsolatba kerül; ez az igazság ereje, hogy önmagában kifejlődik. A kicsiny és semmitmondó kezdetek leírása és a Gyülekezetek csodálatos növekedése közös mindkettőben. E példázat és a korábbiak közötti kapcsolatot Khrüszosztomosz vezette le. A magvető példázatában a tanítványok azt hallották, hogy az elvetett magnak csak egynegyede vált termékennyé. A konkoly példázatában hallottak az akadályokról, amelyek még a megmaradt részt is gátolták. Hogy ne érezzenek kísértést az elkeseredésre ezért az Úr elmondta bátorításukra ezt a két példázatot. Ámen!
***************


Jézus példázatai
A mustármag 2. rész
(Máté 13, 31-32; Márk 4, 30-32; Lukács 13, 18-19)

Királyságának növekedése egy fához hasonlítása ismerős volt hallgatói előtt az Ószövetség alapján. A világi királyság növekedése ez által mutatkozik be (Dániel 4, 8-12; Ezékiel 31, 3-9), mint ahogy Isten királyságáé is (Zsoltárok 80, 9-10). Megfigyelhetjük, hogy az ókorban élők milyen tisztelettel tekintettek a fákra. A természet tudósok legpontosabb kutatásai azt látszanak kimutatni, hogy e példázat mustárfája nem az, ami ezen a néven fut Nyugat-Európában, hanem amit általában khardalnak neveznek Szíriában. Úgy írják le, hogy kellemes, jóllehet erősen illatos az íze, mint amilyen a mustáré. A mustármagot itt az aranyért választották, ami magvának kicsinysége és a belőle felnövő növény nagysága között fennáll. Az Úr le akarja szögezni a tanítványok előtt, hogy országának dicsőségesnek kell lennie gyenge és megvetett kezdete ellenére. Nem látok semmi nevetségest abban a feltételezésben, hogy ezt a magot további tulajdonságaiért választotta az Úr: tüzes elevensége miatt, ha összetörik, legjobb tulajdonságait mutatja be, és mindez egy olyan kicsiny méretben jelenik meg. Talán ez indította az Urat arra, hogy kiválassza a keresztre feszített üdvözítő tanának képül, ami jól lehet bolondság és botránkozás egyeseknek, de akik hisznek, azoknak "Isten ereje az üdvösségre". Ez nem csak Krisztus tanítása, hanem Ő a mustármag, mert a mennyek királysága vagy a Gyülekezet eredetileg Benne összpontosult és Belőle bontakozott ki. Ámen!
*******************
  
Jézus példázatai
A mustármag 3. rész
(Máté 13, 31-32; Márk 4, 30-32; Lukács 13, 18-19)

Amikor a mustármagot elvetik a földbe, "kisebb ugyan minden magnál". Jó lehet ez nem szó szerint igaz, mégis azokat a szavakat, hogy "kicsiny mint a mustármag", közmondásosan emlegették a zsidók közt (Lukács 17,6). Az Emberfia egy megvetett tartományban nevelkedett. Nem jelent meg a nyilvánosság előtt a harmincadik évéig. Aztán három évig tanított a környező falvakban és alkalmanként Jeruzsálemben. Megtérített embereket főként a szegények és a tanulatlanok között. Aztán ellenségei kezébe esett, meghalt a kereszt gyalázatos halálában. Ilyen törékeny volt Isten egyetemes királyságának az elindulása. E világ nagy programja büszke kezdetekkel indult és a kereszthalállal végződött Jézus számára, de Isten műve, mindenek fölött az Ő Gyülekezete, kicsinyből indult, fokozatos növekedéssel és dicsőséges kibontakozással. Ugyanígy van az Ő királysága is minden őszinte szívben. Ámen!
********************
 Jézus példázatai
A mustármag 4. rész
(Máté 13, 31-32; Márk 4, 30-32; Lukács 13, 18-19)

"A mag, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között." Jól ismert, hogy a forró éghajlatú országokban, mint például Júdeában, a mustárfák olyan méretűvé növekednek, amilyent sohasem érnek el hidegebb éghajlati övön. Chilében egy látogató említi, hogy lóháton utazott egy ilyen fa alatt. Maldonatus elmondja, hogy Spanyolországban a madarak különösen szeretik a fa magvait, úgyannyira, hogy olykor látta, amint a madarak nagy számban rátelepedtek az ágaira. A madarak faágakra telepedésében és ott menedék és élelem keresésének képében (Ezékiel 17,23) felismerünk egy próféciát arról, hogy a Gyülekezetben menedéket és védelmet kell hogy találjon minden ember. Itt tömegeknek kell védelmet találniuk és beteljesedést mindazzal, amire vágyakozik lelkük. Ámen!

******************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése