2016. június 24., péntek

Andrew Wommack: Dönts és örvendezz!

Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. (Lukács 1:46-47)

 


Gábriel elmondta Máriának, hogy Erzsébet unokatestvére már a hatodik hónapja terhes, ő is csodálatos módon. Kétségkívül Mária azért ment el Erzsébethez, mert remélte, Erzsébet megérti, hogy a terhessége szexuális kapcsolat nélkül jött létre, nem érintkezett még Józseffel sem. Hogy várhatta el bárkitől, hogy elhiggye, a terhessége szexuális kapcsolat nélkül jött létre? Ezek a versek Mária teljes örömét mutatják, amit akkor érzett, amikor rokona igazolta mindazt, ami vele történt, mielőtt még bármit is mondott volna neki.

Mária már a szellemében örvendezett. Hitt Gábrielnek, megtapasztalta a Szent Szellem érintését és Jézus megfoganását. Most a lelkében is örvendezett. Ez egy nagyon fontos pillanat. Néha az emberek a hívőket az Úr felé mutatott külső érzelmeik miatt kritizálják. Azt mondják, hogy nincsenek szellemben. Az az igazság, hogy a szellemben való öröm és a lélekben való örvendezés két különböző dolog. Újjászületett szellemünk mindig birtokolja az öröm gyümölcsét, de a lelkünk csak bizonyos időszakokban örvendezik. A lélekben való öröm a mi döntésünk, és ha belegondolsz, tényleg képmutatás, ha nem emeljük fel az Urat a lelkünkben, amikor újjászületett szellemünk már örvendezik.

Az az elképzelés, hogy a Szent Szellem irányítása alatt vagyunk, amikor táncolunk, felemeljük kezeinket, vagy éppen nyelveken szólunk, sok embert visszatart ezektől a dolgoktól. Valójában szellemünk mindig örül és dicséri az Urat, és mi bármikor dicsérhetjük Őt a lelkünkkel és testünkkel, amikor csak így döntünk. Ahogy Mária, mi is eldönthetjük, hogy örvendezünk, és felemeljük Őt teljes valónkkal.

Kövesd ma a szellemed vezetését, és örvendezz a lelkedben is!

Forrás: www.awme.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése