2016. június 22., szerda

Kenneth Hagin : Fejlődés!

Őbenne volt az élet [dzoé], és az élet [dzoé] volt az emberek világossága. – JÁNOS 1,4.

 

Az élet, amit újjászületéskor kaptál, hatással lehet az értelmed fejlődésére azáltal, hogy irányítja a gondolkodásodat, az intellektusodat. Rám határozottan így hatott. Tinédzserként kaptam meg az örök életet a betegágyamon, 1933. április 22-én. Majd 1934. augusztus 8-án Isten ereje meggyógyított engem a hit és az ima által. Felgyógyulásom után visszamentem a középiskolába. A tizenhat hónap alatt, amíg fekvőbeteg voltam, egy egész tanévet hagytam ki. A középiskola elsõ két évében ’D’, vagyis elégséges rendű tanuló voltam.
Abban az időben nem volt görög konkordanciám (a Biblia szavait tartalmazó ún. szókeresõ-szótár – a szerk.),
így nem tudtam a dzoé-ról. Bibliám azonban volt és Isten Szelleme vezetett engem. Mindennap ezt mondtam iskolába menet: „Őbenne van az élet, és az élet az emberek világossága. Ez az élet bennem van. Isten élete bennem van. Ez az élet fejlődik bennem. Ez az élet fejleszti a szellememet. Ez az élet fejleszti az értelmemet. Isten bennem van. Isten bölcsessége van bennem. Isten élete van bennem. Isten ereje van bennem.”

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat, a János 1,4 alapján, és valld meg, hogy Isten élete van benned, mint
a te világosságod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése