2016. június 30., csütörtök

Kenneth Hagin : Mi engedtük meg!

Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen. — MÁTÉ 18,18.



 
Sok minden van, ami azért létezhet, mert a hívők megengedik, illetve egyszerűen semmit nem tesznek ellene. Sokszor mert nem tudják, hogy tehetnek valamit azért, hogy a körülmények megváltozzanak. Évekkel ezelőtt azt tanulmányoztam, hogy milyen hatalmuk van a hívőknek.
Éreztem, hogy az Úr ösztönzésére teszem. Akkor már körülbelül tizenöt éve imádkoztam a
bátyám üdvösségért. Gyakran három napot is böjtöltem érte, de javulás helyett még rosszabb lett a helyzet. Rendszerint azt imádkoztam: „Istenem, adj neki üdvösséget.Istenem, mentsd meg őt.” De semmi sem történt. Ahogy egy napon az ágyamon feküdtem ezt a témát tanulmányozva,
meghallottam az Úr hangját a szellememben. Így ösztönzött engem: „Te lépj ebben. Neked van hatalmad erre az én nevemben!”
Felkeltem az ágyból, és azt mondtam: „Jézus Krisztus nevében megtöröm az ördög erejét Dub élete felett, és követelem az üdvösségét, a szabadulását!” Még két hétbe
sem telt, és híre jött, hogy Dub újjászületett. 


Megvallás: Jézus azt mondta, hogy a menny támogat minket mindabban, amit megtiltunk vagy megengedünk. Jézus nevében én megtiltom, vagyis megkötözöm az ellenség
munkáját. Jézus nevében megoldom, vagyis megengedem, hogy Isten ereje kiáradjon arra a területre, ahol én munkálkodom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése