2016. június 22., szerda

Napi áhítat-Aki építené a falat

Hét témája: Család – apakép
Olvasmány: Ez 22,23–31
 
Élj olyan életet, melyből gyermeked látja, mit jelent felelősen élni és építeni egy országot! 


„Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia, mondd meg ennek az országnak: Tisztátalan föld vagy, amely nem kapott esőt a harag napján! Prófétái összeesküvést szőnek, olyanok, mint az ordító, ragadozó oroszlán: embereket esznek, kincset és drágaságot harácsolnak, sok asszonyt tesznek özveggyé. Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. A nyugalom napjaival nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám. Vezérei olyanok, mint a ragadozó farkasok: vért ontanak, embereket pusztítanak el nyereségvágyból. Prófétái mázolják a habarcsot, hiábavalóságot látnak, hazugságokat jósolgatnak nekik, amikor ezt mondják: „Így szól az én URam, az ÚR...’’ - pedig az ÚR nem szólt. Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.”

Magyarázat

Kritizálni és rombolni mindig könnyebb, mint részt venni valamiben, és építeni valamit. Világunknak nemcsak okos és ügyes emberekre van szüksége, hanem olyan személyekre, s köztük férfiakra és apákra, akik jellemesek és érett felnőttek. Valaki egyszer a következőképpen fogalmazta meg, hogy mit jelent a gyermek, a felnőtt, és az érett felnőtt közötti különbség. Gyermek az, akiről gondoskodni kell, felnőtt az, aki önmagáról tud gondoskodni, érett felnőtt az, aki másokról is képes gondoskodni. Egy országot, Isten országát, melynek része a mi világunk is, érett felnőtt emberek képesek építeni. Olyan személyek, akik a jövőt építik. Olyanok, akik a mában tesznek azért a jövőért, amiben lehet, hogy ők már nem lesznek. De tudják azt, hogy akár gyermekeik és unokáik körülményeit is meghatározzák. Luther Márton mondta: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”
Fontos a jövő generációját építeni. Ma tenni valamit azért, mert helyes és jellemes dolog, függetlenül attól, hogy értékelik azt vagy sem.
(Kapitány Zsolt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése