2016. június 21., kedd

Isten asztaláról-Varga László

 "[A szeretet] mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. ... Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."      1Korinthus 13,7-8.13

Szeretet nélkül nincs emberi társadalom, tehát emberi élet sem lehetséges. Isten vigasztalása ez a rövid mondat: "A szeretet soha el nem múlik." Isten gondoskodik róla, hogy mindig újjászülessen. Boldog az az ember, aki egy életen át végig tud szeretni, az a család, ahol a szeretet a tagoknak minden emberi nyomorúságát elfedezi, teljes bizalommal viseltetnek egymás iránt, együtt tudnak egymást szolgálva Istentől remélni földi és mennyei boldogságukat, s Istentől ajándékba kapott szeretettel tudják eltűrni egymásnak minden emberi nyomorúságát. Van ilyen szeretet. De ehhez nem elég a természetes emberi indulat. Ismerni kell Isten végtelen szeretetét, mely méltatlanul is mindennap körül vesz. Amíg őrá tekintünk, amíg naponta együtt kérjük szeretetét, ő ajándékoz meg vele minket is. Hit és Isten jóságában gyökerező remény nélkül nagyon nehéz igazán szeretni. De az örök életben a hit látássá válik, a remény beteljesül. A szeretet pedig ott, Isten trónusa előtt válik teljessé, és megmarad mindörökké. 


Szerető jó Atyám, Tőled kérek örökké tartó, soha el nem hidegülő szeretetet. Először magam számára kérem: taníts meg Krisztus szerint szeretni embertársaimat! Nem könnyű feladat, talán a legnehezebb minden parancsod közül. Nélküled, a magam erejéből nem lehetek rá képes. De ha naponta megerősíted hitemet, erőt adhatsz erre a nehéz feladatra is. Ha ezt nekem megadod, akkor kérhetem: add meg, hogy engem is szerető emberek vegyenek körül. Áldd meg családomat soha el nem fogyó szeretettel! Áldj meg úgy, hogy tudjunk egymásnak mindent eltűrni, mindenben megbízni, minden áldásodat együtt kérni és remélni. Áldd meg egyházunkat, egész népünket ezzel a szeretettel, és hozd el országodat gyermekeink, unokáink életében, ahol ez a szeretet uralkodik majd Krisztus soha el nem múló uralma alatt! Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése