Semmit sem tudtam a hit megvallásáról, amikor tinédzserként üdvösséget nyertem. Mégis, a szellemem arra késztetett, hogy kimondjak bizonyos dolgokat.
Kedvencem volt a 2Korinthus 5,17. Mindenkinek, akivel csak találkoztam, elmondtam: „Én egy új teremtés vagyok!” Erre megkérdezték: „Az meg micsoda?” Én meg elkezdtem róla prédikálni. Mire feleszméltem, egy csomó ember vett körül az utca kellős közepén! Minden reggel megvallásokat tettem iskolába menet a János 1,4 és a Dániel 1 alapján. Néha, mi diákok, az utca egész széltében mentünk. A járókelők azt hihették, hogy megbolondultam, mert útközben magyaráztam a többieknek a dolgokat. Azt mondtam nekik: „Most már értitek, ugye, hogy Dániel kegyeltséget talált az udvarmesterek fejedelme előtt (ma inkább úgy mondanánk, hogy az egyetem dékánja előtt).
És Isten volt az, aki Dánielt kedvessé tette előtte.” Meg azt szoktam mondani Istennek: „Istenem, tegyél kedvessé engem minden tanár előtt. Köszönöm Neked, hogy ezt már meg is tetted.”
Megvallás: Istenem, tegyél engem kedvessé (például a tanárom, az osztálytársam, munkatársam, üzlettársam…) előtt. Köszönöm neked, hogy az ő jóindulata már az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése