2016. június 28., kedd

Gloria Copeland: Kétségbeesésből elkötelezettség!

Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. (Kolosse 3,2) 



Dolgok, dolgok és dolgok! Jobb állás. Nagyobb ház. Új ruha a gyerekeknek. A holnapi találkozó. Egy jobb tévé. Érted? Sokan megtanultuk elhinni, hogy Isten túláradóan bővölködővé tesz bennünket. Előfordulhat azonban, hogy olyan sok időt és energiát szánunk az élet dolgaira, hogy Isten helyett öntudatlanul is a természetes világ felé fordítjuk a figyelmünket és a szívünket. Amikor Kenneth és én először hallottunk a hitben való életről, kétségbeejtő helyzetben voltunk. Betegek és pénztelenek voltunk, így könnyen odaszántuk magunkat az imának és az Igének. Aztán ahogy mi megtiszteltük Isten Igéjét, Ő is megtisztelt és gyarapított bennünket. Eljutottunk addig a pontig, ahol már nem voltunk kétségbeesve. Ekkor jött a hitünk igazi próbája. Fogjuk-e Őt a kétségbeesés helyett szeretetből szolgálni? Dicsőség Istennek, így tettünk. De eközben rájöttünk valamire: gazdagként sokkal nagyobb elkötelezettségre van szükség ahhoz, hogy szolgáljuk Istent, mint amikor kétségbeejtő helyzetben vagyunk. Folyamatosan meg vagyunk kísértve, hogy a földi dolgokkal foglalkozzunk, és a vágyunk elhalványuljon Isten dolgai iránt. Amikor Isten anyagi áldásai megteljesednek rajtad, ne felejtsd el, hogy Isten nem azért tanított az Igére, hogy a saját testi kívánságaidra használd. Azért jelentette ki neked az Igét, hogy Szellemben tudj járni, és elvégezd azt a munkát, amire elhívott. Ne hagyd, hogy a világ dolgai miatt lemaradj a Szellem dicsőséges dolgairól. Igazítsd ki a prioritásaidat Isten Igéje szerint. Az odafent való dolgokkal törődj, és akkor felfedezed majd, hogy milyen pompás is az élet! Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése