2016. június 29., szerda

Napi áhítat-Elizeus, a holtában is életre keltő

Hét témája: Az igazak emléke áldott
Olvasmány: 2Kir 13,20–21



Ha igazi gondolataink vannak, akkor azok még holtunk után is életet adnak másoknak.
„Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A következő esztendőben móábi rablócsapatok törtek be az országba. Éppen akkor temettek egy embert, de amikor meglátták a rablócsapatot, belökték azt az embert Elizeus sírjába, és elmentek. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt.

Magyarázat

Elizeus számára láthatóvá vált, milyen az Úr prófétájának az élete. Ezért szeretne Illés utódja lenni, amit az Úr meg is ad számára. Az egész élete az Úr szolgálatáról szól. Az anyagi jólét nem érdekli, elfogadja a körülményeket, amelyekkel Ura megajándékozza. Mások nyomorúságán viszont igyekszik változtatni. Ez az igyekezete különös csodák megtörténését teszi lehetővé. Illés életének a végét az elragadtatása teszi egyedivé, hitelesítve életművét. Elizeust természetes halála után igazolja Isten a holttestéhez ért ember feltámasztásával. Ahhoz, hogy a kortársak ezt megtapasztalják, Elizeusnak nemcsak az életét kellett elfogadnia, hanem még a halálát is.
Neked mi drágább az Úr szolgálatánál? Miről tudsz lemondani az Úr ügyéért? Ahhoz, hogy csodálatos események történjenek az éle­tedben vagy mások életében, Istennek kell rád figyelnie, vagy inkább fordítva?
Istenem, segíts félretenni saját vágyaimat és álmaimat, hogy helyettük a te akaratod valósuljon meg, még akkor is, ha ez másoknak hoz megoldást a nehéz helyzetben!
(Tenkely Béla)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése