"Türelmes az Úr, de nagy a hatalma; nem hagy az Úr büntetés nélkül."
(Náhum 1,3)
Nagyon szokás haragudni erre a Szentírásban sokszor előforduló tanításra.
Hát nem kegyelmes az Isten? Nem azért szenvedett Krisztus, hogy
megbocsássa a bűneinket? Nem jó az Ószövetség, idegen és kegyetlen annak
Istene!
Ezt mondják azok, akik számára a hit csak arra jó, hogy megnyugtassa és
elaltassa lelkiismeretüket. Gondoljuk csak meg: Isten világosan
kijelentette akaratát. Céljai megvalósítására szeretett gyermekeként,
munkatársául alkotja meg az embert, mind egyedében, mind egyetemében.
Krisztus a tökéletes ember örök eszményét állítja elénk, s ha nem is
vagyunk képesek azt úgy megvalósítani, de engedelmesen igyekszünk követni,
és Ő megbocsátja hibáinkat. Ha lehetne jó eredményt elérni más úton, nem
volna igaz semmi abból, amit Ő tanított, amit Ő hozott a földre. Meg kell
mutatkoznia a jó és rossz különbségének. Minden jó szónak, tettnek megvan
a maga jó eredménye. Ugyanúgy minden rossznak, aljasságnak, bűnnek meg
kell mutatkoznia negatív eredményében. Ez az Isten büntetése. Ez az, amit
nem lehet elkerülni. Lehet ezért haragudni, lehet érte Istent hibáztatni,
de tenni csak egyet lehet ellene: kerülni kell a bűnt. Isten világosan
beszél: Ezt és ezt, amit én rossznak ítélek, ne tegyétek, mert baj lesz
belőle. Mi megtettük, és baj lett belőle. Isten ezért a hibás? Nem! Éppen
ez mutatja legtisztábban Isten minden intésének és tanításának igazságát.
Áldott Istenem, olyan rosszul esik, amikor el kell szenvednem bűneim
következményeit. Olyan jó volna elkerülni, még az is könnyebbséget
jelentene, ha rád háríthatnám, ha könyörtelenséggel hibáztathatnálak érte.
Nehéz elfogadni, hogy magamnak szereztem a bajt, vagy én is részt vettem
mindabban, amit közösségeinkben közösen szereztünk magunknak. Adj, Uram,
alázatot, hogy lássam világosan a magam hibáját nyomorúságaimban, hogy
kérhessem bocsánatodat, elnyerhessem kegyelmedet és segítségedet a magunk
szerezte bajokban. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése