2016. június 26., vasárnap

Varga László-Isten asztaláról

"Türelmes az Úr, de nagy a hatalma; nem hagy az Úr büntetés nélkül."   (Náhum 1,3)



Nagyon szokás haragudni erre a Szentírásban sokszor előforduló tanításra. Hát nem kegyelmes az Isten? Nem azért szenvedett Krisztus, hogy megbocsássa a bűneinket? Nem jó az Ószövetség, idegen és kegyetlen annak Istene! Ezt mondják azok, akik számára a hit csak arra jó, hogy megnyugtassa és elaltassa lelkiismeretüket. Gondoljuk csak meg: Isten világosan kijelentette akaratát. Céljai megvalósítására szeretett gyermekeként, munkatársául alkotja meg az embert, mind egyedében, mind egyetemében. Krisztus a tökéletes ember örök eszményét állítja elénk, s ha nem is vagyunk képesek azt úgy megvalósítani, de engedelmesen igyekszünk követni, és Ő megbocsátja hibáinkat. Ha lehetne jó eredményt elérni más úton, nem volna igaz semmi abból, amit Ő tanított, amit Ő hozott a földre. Meg kell mutatkoznia a jó és rossz különbségének. Minden jó szónak, tettnek megvan a maga jó eredménye. Ugyanúgy minden rossznak, aljasságnak, bűnnek meg kell mutatkoznia negatív eredményében. Ez az Isten büntetése. Ez az, amit nem lehet elkerülni. Lehet ezért haragudni, lehet érte Istent hibáztatni, de tenni csak egyet lehet ellene: kerülni kell a bűnt. Isten világosan beszél: Ezt és ezt, amit én rossznak ítélek, ne tegyétek, mert baj lesz belőle. Mi megtettük, és baj lett belőle. Isten ezért a hibás? Nem! Éppen ez mutatja legtisztábban Isten minden intésének és tanításának igazságát. 


Áldott Istenem, olyan rosszul esik, amikor el kell szenvednem bűneim következményeit. Olyan jó volna elkerülni, még az is könnyebbséget jelentene, ha rád háríthatnám, ha könyörtelenséggel hibáztathatnálak érte. Nehéz elfogadni, hogy magamnak szereztem a bajt, vagy én is részt vettem mindabban, amit közösségeinkben közösen szereztünk magunknak. Adj, Uram, alázatot, hogy lássam világosan a magam hibáját nyomorúságaimban, hogy kérhessem bocsánatodat, elnyerhessem kegyelmedet és segítségedet a magunk szerezte bajokban. Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése