Mindennap az Ige fényében- A HÍVŐK ZARÁNDOKOK

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 11,8-16

8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. 9 Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. 10 Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. 11 Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14 Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16 Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.

"Hitben haltak meg ezek mind ... és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek." (Zsid 11,13-14) 

A szerző olyan emberekről ír, akiknek ígéretük volt arra nézve, hogy hazát kapnak. Életük végén az Ígéret Földje még mindig csak ugyanaz volt: az Ígéret Földje. Számukra az az ígéret mégis annyira fontos volt, hogy mindent egy lapra tettek fel érte.
Ezek az első hívők, nevezetesen az ősatyák, annak idején úgy beszéltek életükről, mint valami zarándoklatról. Ábrahám ezt mondta: "Jövevény és zsellér vagyok köztetek" (1Móz 23,4) És Jákob úgy szólt eseménydús élete hosszú folyásáról, mint "vándorlásom éveinek a számáról" (1Móz 47,9). "Akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek."
Könnyű belátni, hogy a nemzetnek ezek a le nem telepedett sátorlakó atyái miért tartották magukat zarándokoknak. De azok a történelmi körülmények, amelyek között éltek, nem magyaráznak meg mindent. Hitük természetéből eredendően értették meg az életüket úgy, mint a zarándoklás.
Hit által vagy hitből élni azt jelenti, hogy a szív valami olyasmihez tapad, ami nincs itt. Ami itt van, az nem lehet "valóságos". Látni és hinni nem ugyanaz, legalábbis még nem. Gyakrabban, mint nem, amit az ember lát tagadása annak, amit hisz, és ezért a hit számára kísértés. A hitnek az ígérethez kell ragaszkodnia, másképp a zarándok elveszett.
A keresztyén egyházak nagy részében a hangsúly most a "nem elvonulni a világtól" magatartáson van. A keresztyének közösségének nem szabad gettóban élnie, és a keresztyén hit nem koncentrálhat egy olyan hazára, mely egyáltalán nincs kapcsolatban azzal a hazával, amelyikben itt és most élünk. Ez a hangsúly jó, de a mi sajátos gondunk és állandó imádságunk tárgya az, hogy megtanuljuk, miként kell a holnap városa polgárainak munkálkodnia a mai társadalomban.
A hívők zarándokok maradnak. A szekuláris, vagyis az evilági város nem az ő otthonuk, és nem is sikerül majd egy szent várost építenünk a jelenlegi világban. Hitünk ahhoz a városhoz ragaszkodik, amelyiknek Isten a tervezője és építője.