Péter és János együtt mentek fel a templomba, az imádkozás órájára, kilenc órakor. (Csel 3,1)
(A képen a Gellért-hegyi sziklatemplom, mint illusztráció)...(nekem olyan egy kicsit mint egy nagyobb ,,imakamra,, csendes, békés..)
Milyen
fontos ez a kilenc óra, amikor imádkozni szoktak! Ahol ez az óra
hiányzik, ott bizonyára a többi sem használ. Ahol pedig élnek vele,
végtelen nyereséget jelent az egész életre.
Három
megfontolásból is távol maradhattak volna az apostolok az imaóráról.
Elsősorban is nagy eredményeik láttán. Micsoda hatalmasak voltak ezek!
Néhány hét alatt követőiknek száma ezrekre szaporodott. Az emberek
összetódultak, ha valahol megjelentek.
Beszédüknek
senki sem állhatott ellent, s nem vonhatta ki magát a hatása alól.
Mégsem gondolkoztak így: "Minek ehhez még a rendszeres imaóra"? Nem!
A Szentlélek a kegyelemnek és az imádságnak Lelke. Csak imádkozva munkálkodhattak tovább a Lélek erejével.
Az
apostolok azért is távol maradhattak volna az imaóráról, mert ott sok
olyan képmutató is imádkozott, akinek az élete kiáltó ellentétben állt
az Isten nyilvános imádásával. Az apostolok azonban nem különültek el
farizeusi módon, hanem hűségesen ragaszkodtak a régi megszentelt
szokáshoz: a kilenc órakor kezdődő templomi imádkozáshoz.
Egy
egészen külső körülmény is távol tarthatta volna őket: kilenc órakor
volt ugyanis a nap legmelegebb időszaka - a mi órabeosztásunk szerint
délután 2 és 3 óra között. A nap ilyenkor égetett, s ehhez járult még a
templomhegyre való felmenetel. Milyen könnyen gondolkozhattak volna az
apostolok így: Mire való ez a fáradság, minek felmennünk a hegyre? Nem
imádkozhatunk otthon?
De mindezeket a megfontolásokat félretették. Szilárdan ragaszkodtak az imádkozás órájához: a kilenc órához.
Ne engedjük, hogy valami is távol tartson bennünket a naponkénti csendes imádkozástól!
Ahol imádkoznak, ott nyerik Isten áldását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése