Nyár volt, gyerektábor, meseerdő. A mi állomásunkon bárányokat kellett keresni a bokrok között, fák ágain, fűcsomók közt megbújva. Jákób juhai elkóboroltak, és a gyerekcsoportoknak meg kellett őket találni. Ha jól emlékszem, 8-10 bárányt rajzoltunk és rejtettünk el, a gyerekek pedig kitartóan keresték őket. Miután lejárt az idejük, megszámoltuk, hányat találtak meg az állatok közül, és annyi pontot kaptak a feladatért. De itt még nem ért véget a tennivalójuk. Nekik kellett újból elrejteni a következő csoport számára, így nekünk egy picivel kevesebbet kellett dolgozni.
Jött az utolsó előtti csoport, mindet megtalálták, majd jól el is rejtették. Túl jól. Az utánuk következők nagyon nehezen találtak meg néhányat az állatok közül. Megkapták a nekik járó pontot, és mentek tovább a következő állomásra, mi pedig összepakoltunk. Elraktuk az állomást jelző plakátot, és nekiláttunk megkeresni azokat a birkákat, amiket a gyerekeknek nem sikerült. Egy kivételével meglett mind. Egy kivételével. Aztán indulnunk kellett, mert időre vissza kellett érnünk a táborba, hogy minden szülő hazavihesse a gyermekét, és vissza tudjon vele majd jönni a néhány óra múlva kezdődő tábortűzre. Egy állat ott maradt, mi pedig még több év múlva is felemlegettük a péceli erdőben kóborló bárányka történetét.
Mert egy idő után feladtuk a keresést, pedig több állomás főnöke is besegített a végére. De van, Aki soha nem adja fel. Aki elmegy a legvégsőkig is azért, hogy megtaláljon, és hazavigyen oda, ahová igazán tartozol, Isten közelségébe.
Nem lehetsz olyan nyomorult, szerencsétlen, elveszett helyzetben, hogy Jézus ne indulna el a keresésedre és ne találna rád. De csak rajtad múlik, hogy mi lesz a történet vége. Megengeded neki, hogy visszavigyen az Atyához, vagy inkább kóborolsz a bozótosban?
Ma reggel Isten újból megszólít téged. Ő utánad jött, hogy végre hazatalálj. Hát ragadd meg a kezét, és engedd, hogy visszavezessen oda, ahová tartozol, az Ő országába.
Bejegyezte: Sz-Cs. Andi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése