Szárnyalás vagy zuhanás?🌹

,,💞A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. 

Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.,, Zsoltárok 61:3–4

Ha láttad a Free Solo című filmet, akkor pontosan tudod, mit jelent a „túl magas” szikla. 

Alex Honnold, a világ egyik legőrültebb sziklamászója biztosítókötél nélkül mászta meg az El Capitant, egy 900 méteres gránitfalat. Egy rossz mozdulat, és a biztos halál várt volna rá. 

Miközben néztem azt éreztem: „Ez emberileg lehetetlen!” Spoiler: ő valahogy mégis feljut. 

Nekem már az is sok lenne, ha egy mászófalon kéne biztosítókötél nélkül lógni, nemhogy egy kilométeres szakadék fölött.

A zsoltáríró hasonlóan érzi magát: a föld szélén áll (ami szerinte lapos, és van pereme), mellette a végtelen szakadék. Habár remélem te tudod, hogy a föld gömbölyű, képzeld el, amit a zsoltáros: 

ha más nem az érzelmi dimenzióját. 

A másik oldalon lát egy sziklát, a biztonságot, és tudja, 

hogy lehetetlen, hogy feljusson. Az ókorban a magaslatokat az isteni közelség helyének tartották,

 míg a „mélység” sokak szerint az Istentől, az Élettől, a Jelenléttől való távolság szimbóluma volt. 

Az „ellenség” támadásainak tapasztalata ilyen érzés: mintha elnyelne a mélység, és elérhetetlenné válna a szerető Jelenlét. 

Érződik a zsoltáros kérésén a kétségbeesés: segítségért kiált. Nem próbálja meg egyedül megmászni a falat.

Ma is vannak helyzetek, amikor az élet El Capitan-szerű kilométeres falat állít elénk. Ismerős? 

Isten jelenléte elérhetetlennek látszik, és húz le a végtelen „mélység”, az „ellenség” támadásai az önértékelésünk ellen. Néha úgy tűnik, mintha biztosítókötél nélkül kéne másznunk, és egy rossz mozdulat mindent tönkretehet. A zsoltároshoz hasonlóan azonban nem egyedül mászol a sziklán. 

Isten nem várja, hogy egyedül küzdj. Te nem Free Solo-ban vagy. 

Van, aki a hátán hordoz, bármi történjék is.