2016. május 6., péntek

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja -Isten elől is Istenhez

"El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. "(Jón 1,3)


Az „indulj", „kelj fel" kifejezés ezt is jelenti: jöjj létre, valósulj meg! A teremtő Isten megbízása ez. Mert miközben egy ember életében megvalósul Isten akarata, aközben valósul meg az az ember, és lesz azzá, akinek Isten teremtette. Aki Istentől kapott küldetését végzi, az a helyén van, annak békessége van.

Az autonóm, öntörvényű ember azonban önmagát akarja megvalósítani, ezért nem találják sokan a helyüket, van, aki egy életen át hiába keresi, sehol sem érzi igazán jól magát.

Jónás elindul, de ellenkező irányba. Menekül az Úr elől, mintha bárhova el lehetne menni Isten elől. Nem tesz ő semmi rosszat, csak nem teszi azt a jót, amivel Isten megbízta. Sok ilyen ember van: nem tagadják Istent, csak éppen semmibe veszik a parancsait.

Egy ember - Isten nélkül: ezt nevezi a Biblia bűnnek. Nem a célja felé halad. A bűn szó ezt jelenti: céltévesztés. Lehet az ilyen ember tevékeny is, csak éppen nem azt teszi, ami a dolga lenne. Nincs kapcsolata Istennel, tőle függetlenül éli napjait. Aztán nélküle kell eltöltenie majd az örökkévalóságot is. Ez az örök halál, a kárhozat. A világon sok menekülő ember van. Munkába, betegségbe, mámorba, sok mindenbe próbálunk menekülni a lelkiismeret, a hiányérzet elől.

Jónás vihetné az életmentő üzenetet Ninivébe, s ez jelentené neki is a kibontakozást, az életet. Most, hogy menekül Isten elől, szabotálja küldetését, ezzel saját pusztulásába, halálába is rohan.

A menekülésnek egyetlen helyes formája van: Isten elől is Istenhez menni. Helyreállítani vagy megerősíteni a vele való kapcsolatot, lemondani a magunk igazáról, és igazat adni neki, ezzel kezdődik az igazi élet, az örök élet minden ember számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése