2016. május 5., csütörtök

Kenneth E. Hagin-A gyógyulás Isten akarata

Aki engem látott, látta az AtyátNem hiszedéhogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atyaaki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat.JÁNOS 14,9.10.

 

 
A földet a mai napig irányító törvények közül sok akkor lépett életbe, amikor Ádám bűnbe esett és az átok rátelepedett a földre. Mivel az emberek ezt nem értik, Istent vádolják azzal, hogy baleseteket, betegségeket, szeretteik halálát, pusztító viharokat, katasztrófákat, földrengéseket, árvizeket, stb. okoz. Még a biztosítási szakmai nyelv is ‘istencsapás’-nak nevezi ezeket. De nem Isten cselekedetei ezek! Az ördög cselekedetei!
Jézus azért lépett túl a természeti törvényeken, hogy megáldja az embereket. A Bibliában nincs arra példa, hogy Jézus viharokkal sújtotta volna az embereket. Ellenkezőleg. Azt látjuk, hogy lecsendesítette a viharokat. Így hát nem Isten volt az, aki küldte a viharokat. Jézus nem dorgálta volna meg, ha Isten küldi! Viszont azokat, amiket az ördög idézett elő, bizony megdorgálta!
Amikor Jézust látod munkálkodni, akkor Istent látod munkálkodni. Az a kép, amit Jézus adott az Atyáról, és az a kijelentése: „… Aki engem látott, látta az Atyát…” (Ján. 14,9), lehetetlenné teszi, hogy elfogadjuk azt a tanítás, miszerint a betegségek és a testi bajok Istentől vannak. Isten tulajdon természete cáfolja az ilyen elképzelést!

Megvallás: Amikor gyógyulásért imádkozom, tudom, hogy Isten akarata szerint imádkozom. Isten akarata az, hogy birtokoljuk mindazt, amit Jézus megvásárolt nekünk. Biztos vagyok tehát abban, hogy Isten meghallgat engem. És mivel tudom, hogy Isten meghallgat engem, tudom, hogy megvan nekem, amit kértem tőle. És hálát adok neki ezért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése