2016. május 5., csütörtök

Zsoltárok 119,1-4

“Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek. Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik Őt, nem követtek el álnokságot, hanem az Ő útjain jártak. Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák.”



Isten útján járni ó, mily áldott dolog!
Ebben az esetben a boldogság, mint kifejezés, Isten áldásában való elmerülést jelent. Milyen fontos is az Élő Isten áldásában és áldásával élni szüntelen. Ez az, amit háromszor is hangsúlyoz a zsoltár írója. Aki Isten útján jár, annak az útja áldott, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rossz napja, annak akinek a hite Istenben gyökerezik azaz az Ő útján jár. Ez az áldottság, nem egyenlő a ma oly divatos bővőlködés teológiájával!!! Mert, ez akkor azt jelentené, hogyha nem vagyok gazdag, nem záporoznak rám az anyagi javak, vagy épp megbetegedtem, stb., akkor nem is vagyok áldott ember. Ez a teológia, hamis tan!
Áldottnak lenni azt jelenti, hogy az Ő jelenlétében élhetünk és miénk lehet az örök élet, amit az Ő fiában, Jézus Krisztusban szerzett számunkra a kereszten, halálával és feltámadásával, a szent és tiszta áldozattal. Aki pedig bizalmát az Élő, feltámadt Istenbe veti, az áldott. Így az áldott embernek az Istentől kapott reménység által, minden a javára van. Vagy így, vagy úgy. Legyen az, egy nehéz helyzet, vagy egy örömteli pillanat.   Tehát áldott az az ember, aki az Úr útján jár, mert Isten dicsőül meg az életében. Áldott, aki az Ő rendelése szerint él, aki a minden napjaiban a reá vonatkozó utasításait szem előtt tartja, ha valaki az Ő törvénye szerint él és megtartja intelmeit. Az áldott ember Istent, azaz a Vele való kapcsolatot keresi. Ez az áldott ember egyik legfőbb jellemzője, azaz az Istennel való élő, napi kapcsolat tartása. Áldott az az ember, aki az Úrban megőrzi a tiszta krisztusi jellemet, mely az isteni igazságra törekszik és nem ismeri az álnokságot. Áldott ember az, aki az Úrban gyönyörködik és Belé veti bizalmát.
–          Uram! Áldom parancsodat, mely Hozzád vezet, melyben kapcsolatom lehet Veled, melyben megtartasz igaznak, ami a Te Fiad érdeme.
–          Áldottá teszel, mert Te magad is áldott vagy. Te vagy maga az Áldás mindenki számára, aki befogadja azt!
–          Dicsérlek és áldalak Téged Hűen-Szerető Istenem!
Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése