Zsoltárok 150

„Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával!Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!”

Isten dicséretére indulva láthatjuk a zsoltárost. Ez a fajta dicséret az, amelynek végső soron magasztalnia kell az élő Istent. Az emberi dicséret szűkszavú Isten nagyságához és hatalmához képest, de Isten Lelke ebben is segítségünkre siethet egyéni imádságunkban, melyben minden emberi szót túlhaladva dicsérhetjük és magasztalhatjuk a világ világosságát, a teremtő Atyát. És nincs olyan hely a földön és azon túl, ahol ne dicsérhetnénk és magasztalhatnánk őt. Isten dicsérete ilyenkor körbe vesz, belénk hatol és kiárad belőlünk, mint túláradó folyam. Én személy szerint még nem tapasztaltam meg ezt, de Isten Lelke ezt súgja most: Ez az, amelyet szeretnék neked adni! Mert látja szívem, hogy vágyom dicsőítésének Isteni ajándékára, mert nincs olyan szó, amely megfelelőn kimondhatná, kifejezné Isten dicsőséges lényegét és lényét.

– Kérlek, Istenem túláradóan tölts be Lelkeddel, megkoronázva a dicséreteket Szentlelked ereje által, hogy méltóak legyenek gyatra szavaim hozzád. Ámen!