Isten műhelyében-Kifinomult lelki érzékenység

  "Még éjjel is oktatnak engem az én veséim. " (Zsoltár 16, 7)   
Carl Eichhorn-

A Szentírás szerint a vese a lélek legbelsőbb és legfinomabb rezdüléseinek és érzéseinek központja. Az Úr a szívek és vesék vizsgálója, mondja az Ige. Az "oktat" szó héberül azt is jelenti, hogy tanít, int, serkent. Tulajdonképpen mindig az Úr az, aki dicséretre, magasztalásra indít. Dávid a lelkének legmélyéből megérezte ezt az indíttatást a csendes éjszakában. "Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak neked, igazságod ítéleteiért (Zsolt 119, 62).







Ismered-e belsődnek ezt a rejtett, dicséretre és hálaadásra való indíttatását? És vajon helyet is adsz neki? 
Van egy bizonyos jó értelme is annak, hogy "veséim oktatnak" - fegyelmeznek engem. Gyakran valamilyen belső intést érzünk magunkban és emögött Isten Lelke áll. Sajnos belső érzékeink éppen úgy tönkremehetnek, mint a hallásnak vagy a látásnak az érzékszerve. A Biblia beszél "gyakorlott" érzékekről, melyek lehetővé teszik azt, hogy pontosan meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól (Zsid 5, 14). De szól az Ige arról is, hogy "megbomolhatnak" ezek a belső érzékek és az igazság szavát már nem képesek meghallani: "... járnak elméjük hiábavalóságában, mert értelmükben meghomályosodtak, az isteni élettől elidegenültek a bennük levő tudatlanság miatt, szívük megkeményedése miatt" (Ef 4, 17-18). Manapság tele vagyunk ilyen szomorú emberekkel. Jól érzik magukat a sötétségben, Istentől távol. Az Isten utáni vágyakozásnak minden szikrája kialudt szívükben. Ezzel egyszersmind minden erkölcsi érzéküket is elvesztették, nem azt keresik, ami a helyes, hanem csupán azt, ami előnyös vagy kellemes nekik. Számukra bűn sincs többé, ők legfeljebb csak valami "ostobaságot" követnek el.

De hogyan juthat az ember gyakorlott belső érzékenységhez? A


belső érzék, ill. érzékenység mindannyiszor fokozódik, ha az ember gondosan ügyel rá, kíméli és nem zavarja vagy akadályozza működését. Ekkor Isten Lelke is érzékelhetővé és hallhatóvá tudja tenni magát rajta keresztül. Ezt különösen a csendesórák idején teszi vagy éjszaka, amikor a napi lárma elcsitul. Ekkor felélednek, működésbe lépnek belső érzékeink. Rögtön észrevesszük, ha valami zavarólag Isten és a lélek közé kerül. Az engedelmesség és igazság vonalától való legfinomabb elhajlást is észrevesszük. Bárcsak engedelmeskednénk az ilyen belső figyelmeztetéseknek!