💥Reggeli dicséret🌹 '56

„Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. […] Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” Zsoltárok könyve 91:1-4, 9-10

Hatvanhat évvel ezelőtt apai nagyapámat elküldte nagyanyám a boltba kenyérért. 

Ő el is indult, hogy beálljon a sorba, azonban a történelem közbeszólt, és a pékség előtt való várakozás helyett inkább a Sztálin szobrot segítette le a talapzatáról. 

Ott volt, amikor belelőttek a tömegbe, mert szabadságot akart a hazájának, szabad Magyarországot a gyermekének, és minden idegszálával ellenkezett az orosz elnyomás és a kommunizmus ellen. 

Hála Istennek, igaz, kenyér nélkül, de estére épségben hazaért.

Nem mindenkivel történt így. 1956. október 23. és december 31. között 19.226 a fegyveres harcok során megsebesült embert láttak el egészségügyi intézményekben, és több mint 2600-an veszítették életüket Budapesten és vidéken összesen.
(Forrás: https://mek.oszk.hu/.../html/szerviz/tablazat/tabhalot.htm)

És nem. Nagyapám ekkor még nem volt hívő, az események sem tették azzá. 

Szűk negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy válaszoljon Isten hívására. És biztos vagyok abban, hogy a több mint 2600 áldozat között nagyon sok mélyen hívő ember volt.

Nem hiszek abban, hogy akik Istent követik, azok minden bajtól mentesek. 

Hogy azokat mindig elkerüli a golyó, sosem ég le a házuk, sosem veszítik el a munkahelyüket, vagy ha igen, akkor harmadnapra már ott is az álomba illő ajánlat, ami csak rájuk vár. 

Nem hiszek abban, hogy akik Istent szeretik, azok mindig felgyógyulnak a betegségből, vagy azoknak házasságát nem rázhatják meg pusztító viharok.

De hiszek abban, hogy Isten mindezeket velük, velünk éli meg. 

A süvítő golyókat, a tűzvészt, a veszteségeket, a lélektépő kríziseket. Velünk van, és átvezet minket. Felemel, amikor összezuhanunk, bekötözi, gyógyítja sebeinket, erőt ad, amikor már nem bírjuk tovább, és vállunkat átölelve csendesen gyászol velünk.

Ha az ember figyelmesen elolvassa a teljes zsoltárt és nemcsak ezt a néhány verset, akkor láthatja, itt sem egy rózsaszín, mesébe illő életről van szó, ennél sokkal árnyaltabb a kép. 

Arról az Istenről szól, aki ott van mellettünk minden nyomorúságban, és akinél el van rejtve örök életünk, mert a vérével váltott meg minket.

Ma, amikor népünkkel arra emlékezünk, hogy hatvanhat éve összefogtunk a szabadságért bármi áron, jusson eszünkbe, és adjon erőt nekünk Isten hűséges jelenléte, és az ígéret, hogy az Ő országában végre helyreáll majd minden!

(Szlvási-CSizmadia Andrea)