Thessalonikabeliekhez írt I. levél 2:19-20 (ÚRK)
Nemrég búcsúztunk valakitől, akinek 5 gyermeke, 11 unokája, 20 dédunokája és 15 ükunokája volt. Amikor nála jártam, mindig örömmel, büszkén, és Isten iránti hálával mutatta "kis családja" tagjainak fényképeit. „Ezt is megadta az Úr, hogy ennyi ükunokámat láthassam”- mondta.
De mindannyian, akiknek vannak gyermekeink, unokáink, esetleg déd- és ükunokáink, ismerjük azt az örömöt. Az örömöt, amibe egy kis büszkeség is vegyül – nem az öntelt, sokkal inkább a hálás büszkeség. Hiszen nem a mi érdemünk, ha születik valaki a családunkba, hanem Isten ajándékai ők.
Hozzánk hasonló módon büszkélkedik, dicsekszik Pál apostol is a fent idézett két versben.
Csak kicsit másmilyen „rokonsággal”, gyermekekkel. Olyanokkal, akik az ő és munkatársai küzdelmei, lemondása, áldozatvállalása és szorgalmas munkája által lettek Isten gyermekeivé.
Ők azok, akik Jézus visszatérésekor az ő dicsekvésük alapja lesznek.
Miért velük dicsekszik? Mert nekik örül, ők a legfontosabbak a számára.
Az apostolban és munkatársaiban égett az emberek üdvössége iránti buzgó vágy, ezért arra tették fel az életüket, hogy Isten országa számára megmentsék őket. Hát persze, hogy velük dicsekedtek!
Barátaim időnként mutatnak olyan képeket, amiket közös ismerőseink tesznek fel a facebookra, amelyeken edzőtermekben pózolnak, új autójuknak támaszkodnak, vagy divatos ruháikat mutatják meg. Ők erre büszkék…
Te mivel dicsekszel?
(Simon Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése