Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni? Ha csak békés tájon érzed biztonságban magad, mit fogsz csinálni a Jordán sűrűjében?! Jeremiás 12:5
Középiskolás voltam, amikor egy társunk kezdeményezésére az osztályból egy csapattal beneveztünk egy tájékozódási futóversenyre. A tájékozódás nem volt gond, hiszen erdésznek tanultunk, jól ismertük a térképet. A futásról is úgy gondoltuk, hogy menni fog. Csak arra nem számítottunk, hogy mindjárt az elején 3-400 métert egy sípályán kell megenni - felfelé! Nem voltunk tapasztalt futók, nem voltunk olyan kondiban, és az a kis bemelegítés az indulás előtt nem sokat ért. Nagy lendülettel elindultunk, de aztán többekhez hasonlóan ennek a pár száz méternek az utolsó harmadát én is levegő után kapkodva, már csak gyalogolva tettem meg. Utána persze tudtam újra futni, de értékes perceket veszítettem azzal, hogy nem voltam felkészülve arra, ami rám várt.
A lelki életben is járhatunk így. Az ismeretlen, kényelmetlen, vagy ahogy gyakran mondjuk: a komfortzónánkon kívüli helyzeteket inkább kerüljük, és biztonságos keretek között szeretünk mozogni. Ha ez így van, akkor a lelki dolgokban elkényelmesedünk, elégedetten élvezzük Isten áldásait, olyanok társaságában, akik hozzánk hasonlóak. Csakhogy ha ezt tesszük, akkor nem leszünk edzettek, és ha a korábbi nehézségeknél nagyobbak jönnek, akkor könnyen elbizonytalanodunk, „csalódunk Istenben” (ahogy mondani szokták), megrendül a hitünk, és tanácstalanok leszünk, hogy mit tegyünk.
Ezért a legjobb az, ha megéljük a hitünket nyíltan, őszintén, önkritikusan, Istenben bízva, bátran, az olyanok között is, akik nem hisznek Benne – mindennap. Így Isten fel tud készíteni a nehezebb időkre is. Vállalod a kihívást?
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése