Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál.
Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híva az Úr nevét.,, Apostolok cselekedetei 22:14-16
Mindenkinek megvolt róla a maga véleménye, és azok között az emberek között, ahol mozogtam,
nem igazán gondolkodtak róla pozitívan. Tévtanító, istenkáromló, ördögöktől megszállt.
Valaki, aki rossz úton jár, és ha nem vigyázunk, romlásba taszíthatja a népet.
Valaki, akitől óvni kell az embereket.
Valaki, aki nem tiszteli az ősök hagyományait. Jobb, ha ő pusztul el, mintsem a nép.
Osztottam a véleményüket, és minden követ megmozgattam, hogy a tanítványainak csoportját eltöröljem az országból. Szélmalomharcnak tűnt, hiszen minden nap egyre többen és többen lettek,
én pedig egyre elkeseredettebb. Sosem lesz vége ennek az őrültségnek?
Ott volt az írás a nyeregtáskában, a felhatalmazás, ami jogot adott arra, hogy börtönbe vethessek mindenkit, akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy ő is a követője.
Ennek a szektának írmagja sem maradhat a földön!
A gyűlölet hajtott. Nem láttam, nem hallottam, csak mentem előre a véres tervvel, immáron Damaszkusz felé. És ekkor, mint egy villámcsapás, megálljt parancsolt valami hatalmas fényesség.
A lovam megbokrosodott, két lábra állt, én pedig a földre kerültem, és néhány pillanatra megszűnt körülöttem a világ.
Mintha valaki kiszakított volna térből és időből át egy olyan dimenzióba, ahol nincs más, csak Ő.
Halkan, szelíden kérdezett, szavaiban egy csepp szemrehányás sem volt, csak a szeretetnek valami földön túli, addig sosem tapasztalat hangja.
Láttam kezén és lábán a sebhelyeket, és fejemben zakatolt, hogy ez nem lehet Ő.
Sosem így képzeltem el Istent, és ez a találkozás alapjaiban rázta meg és rajzolta újra hitemet.
Ilyen az Isten. Sebhelyes kezű, összekaristolt homlokú vándortanító, akinek szemében ott ég a mindenható tűz. Ilyen az Isten, aki kész odaadni magát az emberért, kész meghalni egy átkozott keresztfán, hogy mi szabadok legyünk a bűntől a jóra.
Ilyen az Isten, aki nem kárhoztat, hanem menteni akar mindenkit.
Még engem is, a megátalkodott farizeust.
Ilyen az Isten, akinek felfoghatatlan szeretete képes újjá formálni minden ember szívét.
Ilyen az Isten, akinek nem elég tökéletes a menny, ha mi nem lehetünk ott vele.
Ilyen az Isten, aki lehajol az utolsó bűnöshöz is, és meghívja országába.
Ilyen az Isten, akit jó követni kilométerek százain és ezrein, országok hadán át a Római Birodalom útvesztőiben.
Mert Vele mindenkinek találkoznia kell, zsidónak és görögnek, szabadnak és szolgának, férfinak és nőnek.
Mindenkinek megvolt róla a maga véleménye, és azok között az emberek között, ahol mozogtam,
nem igazán gondolkodtak róla pozitívan. Tévtanító, istenkáromló, ördögöktől megszállt.
Valaki, aki rossz úton jár, és ha nem vigyázunk, romlásba taszíthatja a népet.
Valaki, akitől óvni kell az embereket.
Valaki, aki nem tiszteli az ősök hagyományait. Jobb, ha ő pusztul el, mintsem a nép.
Osztottam a véleményüket, és minden követ megmozgattam, hogy a tanítványainak csoportját eltöröljem az országból. Szélmalomharcnak tűnt, hiszen minden nap egyre többen és többen lettek,
én pedig egyre elkeseredettebb. Sosem lesz vége ennek az őrültségnek?
Ott volt az írás a nyeregtáskában, a felhatalmazás, ami jogot adott arra, hogy börtönbe vethessek mindenkit, akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy ő is a követője.
Ennek a szektának írmagja sem maradhat a földön!
A gyűlölet hajtott. Nem láttam, nem hallottam, csak mentem előre a véres tervvel, immáron Damaszkusz felé. És ekkor, mint egy villámcsapás, megálljt parancsolt valami hatalmas fényesség.
A lovam megbokrosodott, két lábra állt, én pedig a földre kerültem, és néhány pillanatra megszűnt körülöttem a világ.
Mintha valaki kiszakított volna térből és időből át egy olyan dimenzióba, ahol nincs más, csak Ő.
Halkan, szelíden kérdezett, szavaiban egy csepp szemrehányás sem volt, csak a szeretetnek valami földön túli, addig sosem tapasztalat hangja.
Láttam kezén és lábán a sebhelyeket, és fejemben zakatolt, hogy ez nem lehet Ő.
Sosem így képzeltem el Istent, és ez a találkozás alapjaiban rázta meg és rajzolta újra hitemet.
Ilyen az Isten. Sebhelyes kezű, összekaristolt homlokú vándortanító, akinek szemében ott ég a mindenható tűz. Ilyen az Isten, aki kész odaadni magát az emberért, kész meghalni egy átkozott keresztfán, hogy mi szabadok legyünk a bűntől a jóra.
Ilyen az Isten, aki nem kárhoztat, hanem menteni akar mindenkit.
Még engem is, a megátalkodott farizeust.
Ilyen az Isten, akinek felfoghatatlan szeretete képes újjá formálni minden ember szívét.
Ilyen az Isten, akinek nem elég tökéletes a menny, ha mi nem lehetünk ott vele.
Ilyen az Isten, aki lehajol az utolsó bűnöshöz is, és meghívja országába.
Ilyen az Isten, akit jó követni kilométerek százain és ezrein, országok hadán át a Római Birodalom útvesztőiben.
Mert Vele mindenkinek találkoznia kell, zsidónak és görögnek, szabadnak és szolgának, férfinak és nőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése