C. H. Spurgeon 918. sz. nyomtatott prédikációja
elhangzott 1870. febr. 27.én, Londonban.
Alapige: Mt 7,24-27 Ezek voltak Üdvözítőnk leghíresebb prédikációjának, a Hegyi Beszédnek zárószavai. Vannak prédikátorok, akik minden erejüket arra összpontosítják, hogy valami szép befejezést adjanak igehirdetésüknek; olyan retorikai fényben csillantassák fel azt, mely az igeszólónak aztán dicsőséget szerez. Bizonyára nem Krisztus példája áll ebben előttük, hisz ő ebben a prédikációban nem így tett. Itt van az Üdvözítő befejezése, s éppoly egyszerű szavakkal mondja ezt, mint beszédének többi részét. Világosan látható, hogy ő elkerült minden mesterkélt ékesszólást. Az egész hegyi prédikációja erőteljes volt, s ez az erő, komolyság mindvégig megmaradt, úgy, hogy az utolsó szavak olyanok, mint az égő parázs, s oly élesek mint a nyílvessző. Urunk e befejezéssel nem ékesszólását akarta fitogtatni, hanem egyszerűen komoly figyelmeztetést adott azoknak, akik hallva az ő beszédeit, megelégedtek a hallgatással, s nem mentek tovább, hogy hallottakat gyakorlatba ültessék. Amint történni szokott egy prédikátorral, hogy egyre jobban belemelegszik tárgyába amint abban előrehalad, és egyre erőteljesebben szól, amint utolsó mondataihoz közeledik, úgy fokozott figyelmet kell fordítsunk ez előttünk levő szavakra, melyekkel a prédikátorok prédikátora ez emlékezetes beszédét befejezte. Jézus sok dologról beszélt e prédikációban, de főképpen úgy vélem, két dologra gondolt, amikor ezt mondta: „Ha valaki hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat…” Az első: „Menjetek be” (Mt 7,13); s a második: „Őrizkedjetek” (Mt 7,15). – Beszélt Urunk a „szoros kapuról”, „a keskeny útról” s azokról a kevesekről, kik azon járnak, s sürgető felszólítása így szólt: „Menjetek be”. Nem azt mondta: „tanuljatok meg mindent felőle, s elégedjetek meg ennyivel.” Nem azt mondta: „Keressétek a hibákat az utasokban, meg az útban”. Azt sem mondta: Igyekezzetek kitágítani a kaput, s kiszélesíteni az utat.” – Hanem: „Menjetek be!” Engedelmeskedjetek az evangéliumnak, s higgyétek el annak Jézusról szóló bizonyságtételét; lépjetek be az annak titkaival való mély közösségbe, fogadjátok el annak áldásait: legyetek ennek az útnak állandó vándorai, egész a célig.” „Menjetek be!” Aki hall a menybe vivő útról, de nem áll rá erre az útra: bolond az az ember; aki a szoros kapuról hall, s igyekszik bemenni, az bölcs. Aztán Urunk egy másik figyelmeztetést fűzött ehhez: „Őrizkedjetek!”. „Őrizkedjetek”, mondja „ a hamis prófétáktól.” S miután egy ideig időzött ennél, hozzátette: „Őrizkedjetek a hamis hitvallástól, kegyességtől.” Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, mert megtévesztenek titeket, olyan evangéliumot tárnak elétek, mely meg nem ment titeket, egy puszta délibáb csupán, mely tiszta, üdítő, frissítő folyóhoz hasonlít, de tüneménye szomjúságodból csak csúfságot űz. Őrizkedjetek minden tanítástól, mely az emberi lelkek egyetlen Üdvözítőjéről elvonja figyelmeteket. S aztán hozzáteszi: „Őrizkedjetek a hamis kegyességtől, bármilyen hangos „Uram! Uram!-ozásra késztessen is titeket. Meglehet, hogy rendkívüli ajándékok kíséretében jelentkezik: mint az ördögűzés és prófétálás. De mindez nem segít rajtatok. Ama napon, amikor a Mester menyegzői vacsorájára csak azokat fogja beengedni, kik hűséges bajtársai voltak e földön, azt fogja mondani azoknak, kik nem cselekedték Atyja akaratát: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, kik gonoszságot cselekesztek. Itt van tehát Krisztusnak két mondása, s ezek szinte mindent magukba foglalnak: „Menjetek be” és „Őrizkedjetek.” Vigyázzatok hogy ezeknek ne csak hallgatói, hanem cselekvői is legyetek.
I. Most továbbiakban a Mester példázatához fordulunk, s megkérlek, figyeljétek meg mindenek előtt A KÉT HÁZÉPÍTŐT. Úgy a bölcs, mint a bolond ember ugyanabba a munkába állt bele, s mindketten, látszólag, ugyanazt a tervet valósították meg: mert mindketten házépítésbe fogtak, mindketten haladtak a munkában, s mindketten be is fejezték az építést. A köztük levő hasonlóság nagyon feltűnő. Mindketten megértették, mennyire szükséges hajlékot, menedéket készíteni, ahová menekülhessenek az ömlő záporeső elől. Egyformán kívántak oltalmat találni az árvíz s a szélvihar elől. Mindketten egyformán belátták, hogy előnyös és jó házban lakni. – Nos éppen így ebben az időben is. Sokan vannak e gyülekezetben, kik komolyan felismerték, hogy Megváltóra van szükségük. Örömmel látom, hogy ébredés van hallgatóim között, s bízom abban, hogy ez Isten Szent Lelkének a munkája: s ennek eredményeként közületek sokan mélyen átérzik, hogy menekülniük kell az eljövendő harag elől. Most világosan látjátok, hogy bűnbocsánatra, megigazulásra, újjászületésre és megszentelődésre van szükségetek, s buzgón vágyakoztok is ezekre. Mindezekért mélyen örvendek és hálás vagyok, de ugyanakkor mélyen aggódom is. Ti mindnyájan építkezni vágytok, s noha közületek egyesek bölcsek, mások meg bolondok, e jelen pillanatban semmi különbséget nem láthatunk bennetek; mert nyilván mindannyian, egyformán meg vagytok győződve az örök élet fontossága felől, s eljövendő világ iránti jó reménységről. S a hasonlóság nem ér ezzel véget, mert a két építő egyformán elszánt és határozott volt is, hogy megnyerje, elérje azt, amire szükségük van – a házat; s határozottságuk nem csak szavakban állt, hanem tettekben is, mert mindketten ráadták magukat az építésre,elkezdték az építést. – Hasonlóképpen történik mi közöttünk is most: sokan, ha rájöttek, hogy Krisztust meg kell nyerjék, úgy bírni akarják Őt; s ha létezik üdvösség és örök élet, úgy meg akarják azt találni. Nagyon buzgók, rendkívül buzgók ebben, s noha egyesek közülük kudarcot fognak vallani, mások meg sikerrel fognak járni: a mostani megítélés szerint mind egyformák, s egyedül a szívek vizsgálója képes köztük különbséget tenni. Szomorúan nézek a két zarándokra, amint sóvárgó tekintettel Sion felé néznek, s nem tudom megmondani, melyikük találja meg a mennyei Várost, s melyik fog Felületeshez és Képmutatóhoz társulni, és elveszni a Sötétség Hegyein. Boldogok vagyunk, ha megtérésekről, döntésekről hallunk, de sajnos nem mind búza az, ami a szántóföldön terem, s nem mind arany, ami fénylik. A látszatok lehetnek nagyon ígéretesek, de a látszat, sok esetben megcsal. Létezhet mély szükségérzet, és meglehet az erős elhatározás is a szükséges dolog elnyerésére, és mégis, a két kereső közül az egyik megtalálhatja, a másik viszont elvétheti azt; az egyik lehet bolond, s a másik bölcs. E két építő úgy látszik egyformán jól képzett volt az építkezésben. Minden további oktatás nélkül mindketten képesek voltak házat építeni. Nem akadtak rá, hogy valamilyen részről is fennakadás lett volna azért, mert egy boltívet nem tudtak elkészíteni, vagy egy gerendát beilleszteni. Nyilván mindketten kiképzett munkások voltak, jól ismerték szakmájukat. – Hasonló a helyzet sok jelenlevővel is. Elméletileg épp oly jól ismerik az üdvösség útját, akárcsak mint én. Mégis, ahol az ismeret ugyanaz, a végső eredmény lehet nagyon eltérő; két ember lehet egyformán jártas a Szentírásban, s mégis, az egyik lehet bölcs, s a másik bolond. Mindannyian tisztában lehetünk, mi a hit, mi a megtérés, mi a Krisztusban való jó reménység, s mindez csak súlyosbíthatja örökké tartó nyomorúságunkat. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. Nem az ige hallgatója, hanem annak cselekvője az, aki boldog. Az ismeret felfuvalkodottá tesz; a szeretet egyedül az, ami épít. Szeretteim, nagyon óhajtom, hogy akik közületek Jézus Krisztusban örök életet kívánnak találni, ne elégedjenek meg semmivel, ami kevesebb a kegyelemnek a szívekben elvégzett igazi, mély és isteni munkájánál. Mert nem menthet meg titeket semmiféle tiszta fejbeli ismeret, semmiféle természetes buzgóság, vagy szándék vagy komoly vágyódás. Jézus Krisztusban való igazi részesedés nélkül örökre elveszettek vagytok. „Újjá kell születnetek”; az élő Megváltóval a Szent Lélek által közösségre kell lépjetek, vele szerves egységben kell éljetek, mert másként duzzadó reménykedéstek rettenetes pusztulásban fog végződni. És ismét: a két építő egyformán kitartóan haladt a munkában, s be is végezték az építést. A bolond nemcsak elkezdte az építést, hogy aztán félbe hagyja azt, mivel nem képes azt befejezni, hanem amennyire én látom, az ő háza éppúgy befejeztetett s tökéletesnek tűnt, mint a másik; s talán még szebbnek is mutatott. Ha a két épületet szemügyre vettétek volna, tetejétől az aljáig egyformán jónak találtátok volna, és mégis, volt egy nagy különbség köztük, a leglényegesebb pontnál. – Éppen így, sajnos, sokan kitartással keresik az üdvösséget egészen addig, míg azt képzelik, hogy megtalálták azt; éveken át teljes bizonyossággal hiszek, hogy üdvösségük van; azt kiállják: „Békesség! Békesség!” s magukat az áldottak közé sorolják, és mégis: egész vallásosságuk mélyen végzetes tévedés rejlik; minden reménységük hiábavaló, s életük egész munkája óriási kudarcnak fog bizonyulni. A két építő nagyon egyformának látszik e pontig, de a valóság az, hogy kibeszélhetetlen különbség van köztük, úgy munkájukat, mint jellemüket illetőleg. Az egyik építő bölcs, a másik bolond; az egyik felszínes, a másik lényegre törő; az egyik látszatnak él, a másik őszinte, komoly. A bölcs ember munkája becsületesen volt végezve ott is, ahová az ember szemek nem láthattak; a másik viszont csak a föld feletti résznél végzett jó munkát, a rejtett részeknél nem volt semmi valóság; és ezért a megfelelő időben az első építő örvendhetett, amint látta, hogy háza kiállja az ítéletidőt; a másik viszont házával együtt örök pusztulásba jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése