Végül, miután említést tettünk a közös próbatételekről s az ezek által kiváltott hatásokról ebben az életben, hadd emlékeztesselek titeket E PRÓBATÉTELEK KÜLÖNBÖZŐ EREDMÉNYEIRE az eljövendő életre vonatkozóan. Az egyik esetben az eső erőteljesen zuhogott, s a házat elmosással fenyegette; de az sziklára épült, és így nem csak a ház állt szilárdan, hanem a benne levő ember is nagy biztonságban volt. Hallhatta, amint a fellegszakadás és a jégeső csapdosta a házfedelet, de nyugodtan ülve énekelhetett. Amikor a vihar megrázta az ablakot, csak még boldogabb lehetett, meggondolva, milyen jó oltalmat biztosít a háza. Aztán jött az árvíz. Ha tehette volna, kimosta s elvitte volna a fundamentumot, de a gránitsziklával szemben tehetetlen volt; s bár az orkán üdvöltött a ház körül, de az épületben minden kő erős kötésben szilárdan állt, s mintegy vaskapoccsal kapaszkodott az ősi sziklába, s ezért az ember biztonságban, boldogan volt odabenn, s mindenekfelett hálás volt, hogy ilyen fundamentumra építhetett. Hálatelt szívvel énekelhette: „Ha Isten békéje lakja szívemet Úgy dúlhat vihar ellenem.” A keresztyén békességben pihen, nyugszik Krisztusban. A bajok jönnek egymásután, de nem képesek őt eltántorítani, hanem csak még édesebbé teszik számára azt a reménységet, melyet Krisztus Jézusra alapozott. S amikor végül elérkezik a halál, az a rettenetes árvíz, mely minden mozdítható dolgot aláás, a bölcs házépítő reménységét rendíthetetlennek fogja találni. Ő Krisztus végbevitt váltságművében nyugszik; a halál nem változtathat azon. Ő egy hűséges Istenben hisz; s a halál nem befolyásolja ezt. Ő egy Isten által megerősített, megpecsételt örökérvényű szövetségben hisz. Megragadja a változhatatlan Isten ígéreteit, melyek mind a Megváltó vérével vannak megpecsételve; a halál nem változtathat ezeken. S amikor az utolsó nagy trombitaszó zeng, s amikor amaz utolsó tűzpróba Isten trónjától elérkezik, mely minden ember munkájának minőségét megpróbálja, az az ember aki igaz őszinteséggel és valódi tapasztalattal megragadta Krisztust, nem remeg meg attól a rettenetes órától sem. Mit számít, hogy a harsona rendkívül erősen, hosszan zeng, s a halottak feltámadnak, s az angyalok a nagy fehér királyi trón köré gyülekeznek, s az egek erősségei megrendülnek, s a föld s az elemek izzó hőségben elolvadnak!? – Isten embere érzi, hogy a Szikla, melyre épített sohasem hagyhatja őt cserben, s a reménység, melyet a kegyelem adott részére sohasem inoghat meg. Mindezek között az üdvösség mosolya deríti arcát. De nézd csak a másik ember helyzetét aki a fövényre épített. Nehezen tudta elviselni ez élet nehézségeit, majdnem összedőlt a közönséges kísértések, próbák alatt; az üldöztetések idején köpönyegforgató volt; de most még keményebb próbák várnak rá. – Egyes képmutatók életük utolsó pillanatáig hamis reményük párnáin pihentek s talán sohasem vették tudomásul ez életben, hogy elveszettek, mígnem tulajdon bőrükön nem tapasztalták azt. Hasonlóan a dúsgazdaghoz, kiről az van megírva, hogy „a pokolban nyitotta fel az ő szemeit, kínokban lévén.” Sohasem emelte fel a valóságra szemeit azelőtt; sohasem döbbent rá helyzetére míg ténylegesen nem tapasztalta annak minden nyomorúságát. – De a legtöbb ember, ki az evangéliumot hallgatja, és felveszi a keresztyén hitvallást, a halál órájában rádöbben, ha öncsalásban élt addig. És rettenetes dolog lesz felfedezni ezt akkor, amikor a fájdalmak a legélesebbek s az elválás a legkeserűbb. Ó, kedves barátom, ha eddig tévedésben voltál, bárcsak rádöbbennél most, és nem a halálos ágyadon. Bárcsak így imádkoznál: „Uram, mutasd meg nekem állapotom veszélyes, romlott voltát. Ha eddigi keresztyénségem öncsalás volt, ó, ne engedd, hogy e rothadt dolgot tovább építsem és szépítgessem, hanem segíts helyesen építkezni az örök sziklára.” Így könyörögj, kérlek. Jól jegyezd meg, ha a halál nem tanít meg a helyzeteddel kapcsolatos teljes igazságra, az ítélet bizonyosan meg fogja tenni. Ott nem lesz már tévedés és több melléfogás; de nem lesz többé lehetőség a megtérésre. – Ez összedőlt ház többé sohasem épült fel. A teljes romlásból nem volt kimenekedés. Kárhozat, romlás, örök veszedelem – ebből nincs többé szabadulás. Aki egyszer elveszett, az örökre el van veszve. Ó, kedves igehallgató, intelek téged, ha az a neved, hogy élsz, de halott vagy, támadj fel a halálból, s Krisztus életet fog neked adni. Kérlek téged, ha kereső lélek vagy, ne ölts magadra üres reményeket, s hiú bizakodásokat. Szerezz igazságot, és el ne adj. Ragadd meg az örök életet. Keresd az igaz Megváltót, s ne elégedj meg egyébbel, míg Őt nem bírod; mert ha elveszel, romlásod rettenetes lesz. – Ó, az a tó! a tűznek tava! Olvastátok-e már ezeket az igéket: „A tűznek tavába vetteték, ami a második halál”? A tűznek tava! S a lelkek abba vettetnek! Rettenetes kép! „Ó, – mondja valaki – ez csak metafora!” Igen, jól tudom, s a metafora (hasonlat) csak árnyéka a valóságnak. Nos, ha az árnyék tüzes tó, mi lehet akkor a valóság?! Ha nehezen tudjuk elviselni a gondolatát „a férgeknek, melyek soha meg nem halnak”, s a „tűznek, mely soha meg nem emésztetik”, s a tónak, melynek kénköves, tüzes hullámai csillapíthatatlanul, örök reménytelenségben hányják a lelkeket: úgy mi lehet a pokol maga a puszta valóságban! A Szentírás leírásai végül is a mi tudatlanságunk szintjéhez igazodnak, csak részben fedve fel a mélységes titkokat; de ha ezek oly rettenetesek, úgy milyennek kell lennie a valóságnak?! Kedves hallgatóim, ne ingereljétek, ne kísértsétek a ti Isteneteket, ne legyetek közömbösek a nagy üdvösség iránt, mert ha így tesztek, nem menekedtek meg. Ne űzzetek játékot lelketekkel, ne legyetek fejetlenek és gondatlanok az öröklét valóságaival szemben; hanem most, ép most e pillanatban, bárcsak Isten meghallaná imáitokat, amint szívetek legmélyéből felé bocsátjátok; s adjátok át magatokat neki, hogy igazán megmosson a drága vérben, s hatékonyan üdvözítsen Azáltal, akiben lakozik az igazságnak és a kegyelemnek teljessége. ÁMEN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése