Most tovább megyünk, és harmadszor szólunk A KÖZÖS MEGPRÓBÁLTATÁSRÓL, MELY MINDKÉT HÁZRA ELJÖTT. Akár igazi a hited, akár nem, próbának lesz kitéve; legyen polyva, vagy búza, a nagy Rosta működésbe lép, és mindazokat megpróbálja, akik a szérűn vannak. Ha Istennel van ügyed, úgy „megemésztő tűzzel” lesz dolgod. Legyél akár valódi, avagy csak névleges keresztyén, ha közel jöttél Krisztushoz, ő meg fog próbálni téged, amint próbálják az ezüstöt. Az ítéletnek az Isten házán kell elkezdődnie, s ha te Isten házába merészelsz jönni, az ítélet rajtad fog elkezdődni. Csak mellékesen, hadd jegyezzük meg, hogy ha ilyen próbák várnak azokra, kik keresztyéneknek vallják magukat, úgy mi lesz veletek, kik magatokat nem valljátok keresztyéneknek? Ha az igaz nehezen tarttatik meg, mi lesz az istentelenekkel és gonoszokkal? Ha az ítélet az Isten házán kezdődik el, mi lesz azoknak végük, akik nem hisznek? Borzasztó gondolat! De térjünk vissza. A próbák eljönnek a hitvallókra akár valódiak, akár képmutatók legyenek azok. Ha nem tévedek, az igei hivatkozás az esőre, árvízre és szélre azt jelzi, hogy e próbatételek legalább három csoportba sorolhatók. Az eső a fentről való nyomorúságokat jelzi. Isten csapásokat fog rátok bocsátani, mint záporesőt; megpróbáltatások fognak jönni, olyan sok számban, mint a harmat cseppjei. Más emberekhez hasonlóan, a ti testetek is beteg lesz; vagy ha nem, úgy nehézségek fogják érni házatokat, családjaitokat; gyermekeitek, szeretteitek meg fognak halni; vagy a gazdagság szárnyakat növeszt és elszáll, mint a sas az ég felé. Isten keze által meg kell próbáltassatok; s ha nem Krisztusra támaszkodtok, nem lesztek képesek elviselni őket. Ha igaz hit által nem vagytok egyesülve Jézus Krisztussal, úgy már Isten esője is túl sok lesz számotokra. De úgyszintén próbatételek támadnak majd a földből is – „eljön az árvíz”. A régebbi időben az üldözések áradata sokkal rettenetesebb volt, mint most, de az üldöztetés ma is érezhető; s ha hívő vagy, egy bizonyos mértékét el kell viseld ennek. Kegyetlen gúnyolódások érik ma is Isten népét. A világ ma sem szereti jobban az igaz egyházat, mint a múltban. Kész vagy-e elviselni a gyalázatot és a bántalmat Jézusért? Csakis úgy, hogyha erősen meg vagy alapozva és gyökerezve Krisztusban. A kísértések és üldöztetések idején a köves földben levő gyökértelen növények elszáradnak. Jól gondold meg ezt. Aztán jönni fognak titokzatos próbatételek, melyeket „a szelek” által jelöl igénk. A levegőbeli hatalmasságok fejedelme rád fog támadni, istenkáromló sugallataival, rettenetes kísértéseivel, vagy körmönfont vádjaival. Ő jól tudja miként borítsa az ember lelkére a kétségbeesés felhőjét; képes megtámadni a háznak mind a négy sarkát egyszerre az ő titokzatos működése folytán; különféle módokon tud minket kísérteni egyidejűleg s jól érti, tudja, miként vonjon saját bölcsességünk végpontjára. Jaj neked, ha nincs más egyebed, amihez ragaszkodj, csak a puszta fövény–hitvallás! Ahol erős a fundamentum, ott a próbák nem árthatnak, de ahol nincs szilárd alap, pusztulásba döntik az ember hitét. Gyakran már ebben az életben romlásba dönti az ember hitét. Mily sokan vannak, kik elvesztik vallásukat, kegyességüket mindenki szeme láttára. Simulékony és Keresztyén mindketten a mennyei Város felé tartottak, mindketten az arany koronára óhajtoztak; de mind a ketten beleestek Csüggedés mocsarába, és akkor, amint az egyik azon küzdött hogy a saját otthona felöli partra kivergődjön s visszatérjen Pusztulás Városába, miközben a másik teljes erővel, férfiasan harcolt, hogy elérje a Mennyei Város felőli partot: a különbség a bölcs és a bolond vándor között nyilvánvalóvá lett. Amint a keresztyének előrehaladnak, a próbatételek más módjaival fognak szembesülni. A kétkedések gyakran kikezdik a keresztyéneket. Azokat a kétkedéseket értem, melyek a hit lényeges tételeit érintik, s annak összes alaptanításait. S akik nincsenek jól megalapozva a Sziklán, könnyen elhajlanak a hitetlenségre. A hitetlenség korát éljük (a hittől való elpártolás korát), de akik az igazság személyes megtapasztalása által a Sziklán állnak, azok meg nem rendülnek (mozdíthatalanok). Egyszer egy néger azt hallotta egyik barátjától, hogy vannak emberek, kik azt állítják, hogy a Biblia nem igaz. Nos, a mi szegény barátunk sohasem gondolta, hogy bárki is kételkedhetne a Biblia felől; de gyors módon a következőképpen vágta ki magát az új nehézségből: „Az a könyv ne lenne igaz?! De hiszen én hazavittem a házamba, s leültem, és olvastam, és szívemet megnevetette! Hát hogy hazudhat az a könyv, mely szívembe örömet hozott?! Iszákos voltam, tolvaj és csaló, s az a könyv beszélt hozzám, és új emberré tett – az a könyv nem hazudik.” Bizonyára ez a legjobb bizonyíték a világon az ige mellett, legalább is az ember saját szívének, ha nem is másiknak. Mi, akik tapasztaltuk, hogy szívünk gerjedezett és szent örömtől nevetett Isten beszédére, minket nem tudnak kinevettetni a mi hitünkből. Mi az igéből éltünk, s annak igaz voltát tapasztalatból ismerjük, s ezért minden támadással szemben sértetlenek vagyunk; miközben azok kik idegenek az ilyen tapasztalattól, lebuknak. Ahol a szív igazán meggyökerezett az igazságban, úgy fogjátok találni, hogy a tévtanítások éppúgy mint a kételkedések nem vehetnek erőt rajta. Az egészséges, józan keresztyén olyan, mint a kő, melyet ha a hamis tanítások tavába dobnak, mégha kívül be is nedvesedik tőle, nem fogadja azt egyáltalán magába; miközben a beteges hitvalló a szivacshoz hasonlít, s mohón magába szívja az egészet s magába is tartja amit felszedett. Mily sokan vannak, akik világiasság által próbáltatnak meg; s ha vallásuk csak színlelés, a világiasság gyorsan megeszi a szívüket, akárcsak a moly a ruhát; s hirtelen olyanná válnak, mint a többi világi emberek! Ha azonban a keresztyén szíve Istennel rendben van, úgy tisztán, Isten számára elkülönülten jön ki abból, s az élet kérdése, büszkesége nem ejti rabul. A visszaesések esetén, ahol a szívnek helyes kapcsolata van Istennel, a visszaesett hívő hamarosan helyreállíttatik, de ahol a szív romlott, a bukott hívő állapota egyre rosszabb lesz. Mélyen érintett engem két embernek a története, kik lelki tanácsadásban foglalatoskodtak, de akik valami miatt összekülönböztek; s egy testvérük, akinek fájt, hogy Istennek e két szolgája meghasonlásban van egymással, elment, hogy kibékítse őket egymással. Elment az elsőhöz, s azt mondta, „János, nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy te és Jakab veszekedtetek. Ez nagyon szomorú dolog és nagy gyalázatot hoz Isten gyülekezetére.” „Ó” – mondta János, „én is nagyon bánom, s leginkább az bánt, hogy egyedül én voltam ennek az oka. Csak azért történt, mert keserűen, indulatosan szóltam; én haragítottam meg Jakabot.” „Ó, ó – mondta a jó ember „akkor hamarosan rendbe hozzuk e nehézséget”, s nyomban elment Jakabhoz. „Jakab, nekem nagyon fáj, hogy te és János nem egyeztek.” „Igen” – mondta az „szomorú dolog, hogy nem egyezünk, egyetértésben kellene lennünk, hisz testvérek vagyunk; de ami leginkább fáj nekem az, hogy az egész az én hibámból történt. Ha nem említettem volna egy kis szót, amit János mondott, úgy elsimult volna a vita.” Nos, amint sejtitek a dolog, amint sejtitek, hamarosan rendbejött. Bizonyára látjátok, hogy szívük mélyén igaz barátság volt kettejük között, s ezért a kis problémán hamar túltehettek. És éppen így, ahol igaz egység létezik Isten és a lélek között, a visszaesett lélek hamarosan helyreállíttatik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése