2016. augusztus 4., csütörtök

Napi áhítat- Vágyódni Krisztushoz-V.

Hét témája: Közösség Istennel 

Olvasmány: Fil 1,18–26
„Küzdő népednek győzelmet te adsz!”

„Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre; így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.”

Magyarázat

Ragaszkodunk az életünkhöz. Sok nyomorúságot látunk, élünk át. Fájdalmat, bántást, kegyetlenkedést, s mégis ragaszkodunk a földi léthez. Szorongattatott helyzetben beindul az életösztön, a túlélési reflex, s küzdünk, hadakozunk, csak hogy megmaradjunk. Pedig hogy tudunk panaszkodni! Ez is rossz, az is rossz, itt fáj, ott fáj. Lenne már vége... Azután, mikor közeledik a vége, megkapaszkodunk, mert még a rossz is jobb, mint az, ami számunkra a legfélelmetesebb ismeretlen, a halál. Pedig bátran valljuk: „nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség”. Jézus Krisztusban átrendeződnek az élet és halál szavak jelentései. Az életet fölemeli a földi keretek fölé, más idősíkban nyer jelentést a halál fogalma. Jézus Krisztust elfogadva, mint Megváltómat, szembetalálom magam a halállal, mert minden addigi dolgom, ami a bűnhöz kötődik, Jézusban elenyészik, meghalok a régi önmagamnak, s életet nyerek Krisztusban, mely átértékeli az élet határmezsgyéjét, s a földi lezáró állomás után a megnyert üdvösségben folytatódik. Ez a gondolat, ez a folyamat, hogy Krisztusban örök életünk van, bátorrá tesz minden hívőt. A halál, még ha fájdalmas is, de nem kétségbeejtő végállomás, hanem kapu, melyen beléphetünk a Bárány vacsorájára. Akkor miért ragaszkodjunk mégis ehhez a földi léthez? Mert küldetésünk van, s amíg Isten megtart bennünket ebben a létben, addig tehetünk bizonyságot az élő Jézus Krisztusról, a benne megnyerhető életről, a bűnök bocsánatáról, a megváltott élet öröméről. Tegyük ezt Isten dicsőségére!
(Újváriné Szabó Anikó)

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-

 Eredj el békességgel... (2.Kir. 5,19)

Naámán nehéz kérdést tesz fel Elizeusnak. Otthon hivatali kötelességéhez tartozik, hogy a királyt elkísérje, amikor az a Rimmon bálványisten templomába megy imádkozni. Meg szabad-e a jövőben ezt tennie? Elizeustól 2 zsák izraeli földet kér. Ezen akar térdelni, amikor imádkozik.

Elizeus nem megy bele semmiféle fejtegetésbe, egyszerűen ennyit mond: "Eredj el békességgel". Nem szükséges 2 teli zsák földet innen elvinned, eredj el úgy, hogy a szíved legyen teli békességgel.

Elizeus Istentől ajándékozott lelkigondozója volt Naámánnak. Először segítségére volt abban, hogy megtalálja a megalázkodás útját. Most pedig a békesség útjára vezeti.

Sok felébredt lélek kárt szenved bensőleg azért, mert szorosan kapcsolódik ahhoz az emberhez, akit Isten az életében eszközként használ.

Elizeus Naámánt Istenhez utasítja. Isten békességében térjen haza családjához és királyához. Nem lesz kárára, ha nem jószántából, hanem hivatali kötelességéből belép a bálványtemplomba.

A Rimmon templomában is imádhatja az élő Istent. Csak nagyon komolyan őrizkedjen a bűntől, s akkor minden jól lesz.

Újonnan felébredt lelkek őrizkedjenek attól, hogy azoknál a külsőségeknél állva maradjanak, amelyeknél áldást találtak.

Ha valaki munkaruhában, kinn a mezőn térdel le, vagy otthon a belső szobájában, az mindegy.

Isten előtt sokkal kedvesebb az, ha valaki pogány földön megalázott szívvel borul le, mint valami megszentelt helyen kevély szívvel. Őrizkedj a bűntől, a saját szíved álnokságától, és kerülj minden helyet, ahol a szíved békéjét elvesztheted!

Isten asztaláról-Varga László

  "És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit."     
 ( 2Thesszalonika 3,1-2)

Micsoda hazugság az, hogy a hit magánügy. Mindegy az nekem, hogy a szomszédom ellopja a gyümölcsömet, vagy velem együtt járva a templomba számíthatok a segítségére, ha bajban vagyok? Hogy lehetne jobban megszabadulni az elvetemült és gonosz emberektől, mintha ők is hitre jutnának? Közérdek és minden egyes embernek magánérdeke, hogy minél több hívő és minél kevesebb hitetlen ember legyen köztünk és körülöttünk. De ezt nem elég elképzelni. Tenni is kell érte annak, aki megértette és valóban kívánja. Mivel a hit nem mindenkié, hanem Isten adománya, első feladatunk imádkozni érte. Krisztus minden parancsa gyakorlati értékű: önzésből is imádkozni kell ellenségeinkért, hogy térjenek meg, és többé ne legyenek ellenségeink, hanem váljanak testvéreinkké. Gyermekeink jövő boldogsága függ attól, hogy nemzedékük Istent fogja szolgálni, vagy kikaparja egymás szemét. Imádkozzunk azért egyházunkért, hogy képes legyen Istenhez téríteni népünket és ellenségeinket, hogy békességben, közös boldogságban élhessünk.




Istenem, én is vállalom, hogy imádkozzam azokért is, akik nem tartoznak hozzám. Köszönöm, hogy meg akarod hallgatni az én imádságomat is, azokért is, akiket idegennek tudok. Kérlek, fogadd el és hallgasd meg kérésemet egyházamért és a világ valamennyi egyházáért. Igen erőtlennek látom a munkájukat. Adj erős hitet és tiszta tudományt lelkipásztorainknak, hogy szavuk a lelkekbe hasson, s Lelked tegye azt élővé az emberekben. Keresd meg azokat is, akik Téged nem keresnek, hogy minden ember meghallja hívásodat. Tedd a mi népünket, benne gyermekeinket újra a magad népévé, de kérünk, úgy áldd meg ellenségeinket is, hogy testvérekké válhassunk! Hogy Krisztus szerint ne gyűlöljünk senkit, és minket se gyűlöljön senki. Ámen. 

Mindennap az Ige fényében-KRISZTUS A MI TESTVÉRÜNK

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 2,5-13 

5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.
6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?
7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,  
8 mindent lába alá vetettél." Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,
9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.  
10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.  
11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,  
12 amikor így szól: "Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged."  
13 És ismét: "Én őbenne reménykedem" majd újra: "Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem."

"Nem szégyelli őket testvérének nevezni." (Zsid 2,11)  

Lehet, hogy egy tisztességes embernek van egy hitvány testvére. Ez a tény nagyon kényelmetlen lehet a tisztességes testvérnek. Soha ne kérdezd tőle: "Hogy van az a testvéred, aki valamikor börtönben volt?" Jóravaló barátunk szégyelli a testvérét és inkább nem beszél róla.
A Zsid 2,11-ben van egy meglepő vigasztalás, amely azt mondja nekünk, hogy az Isten Fia nem szégyell bennünket testvéreinek nevezni.
Isten örök Fia látta a zendülést, mely bolygónkon játszódik le. Látott téged és engem, földig görnyedve és sebesülten. Bűneink börtönében voltunk, semmi tisztelni való nem volt rajtunk. Akkor így szólt Atyjához: "Atyám, azok a te teremtményeid elvesztek és most haldokolnak. El akarok menni, és osztozni akarok sorsukban. Élni akarom az ő életüket, és az ő halálukkal akarok meghalni. Testvérükké akarok válni, azért hogy ők meg a te gyermekeiddé legyenek."
Így lett ő a mi idegenvezetőnk. Előttünk járt, nyomorúságunk dzsungelének kellős közepén, át bűnön és halálon és poklon, és utat nyitott, mely az Atyához vezet. Ujjongva állt meg ismét az Atya előtt, és így szólt: "Íme itt vagyok, én és a gyermekek." (13.v.).
Ő nem szégyell minket. Ha belemélyedünk ebbe az igazságba, s aztán eszünkbe jutnak azok az alkalmak, amikor mi szégyelltük, hogy közösségben vagyunk Jézussal, csak sóhajtozunk bűnünk terhe alatt.
Ha megfontoljuk azt a tényt, hogy Jézus nem szégyellt minket fitestvéreinek és nőtestvéreinek hívni, hogyan részesíthetjük előnyben ismét a gazdagok és a népszerű emberek társaságát? Nem! Minthogy Jézus nem restellte, hogy magához öleljen minket, mi a legnagyobb tisztességnek fogjuk tartani, hogy azonosuljunk legkisebb testvéreivel.
Ha egyszer tudjuk, mennyire érdemtelenek vagyunk szeretetére, soha nem fogjuk szégyellni egymást.

Krisztus mindenek felett-ISTEN BÁTOR HARCOSAI

Oswald Chambers-

 "És maga mellé vette a tizenkettőt..." (Lk 18,31)
 
  Micsoda merészség Istentől, hogy bízik bennünk! Azt mondod: "De azt nem tette bölcsen, hogy engem választott, hiszen nincs bennem semmi, nem érek semmit." Éppen ezért választott. Amíg azt gondolod, hogy van valami benned, nem választhat ki téged, mert saját céljaid vannak és azoknak szolgálsz. Csak ha már elvezethet odáig, hogy önelégültséged végére érsz, akkor választhat ki, hogy vele felmenj Jeruzsálembe, ahol olyan cél betöltéséről van szó, amit nem beszél meg veled. Hajlandók vagyunk kijelenteni, hogyha egy embernek vannak természet adta képességei, akkor az különösen jó keresztyén lesz. Ez nem felkészültség kérdése, hanem szegénységünktől függ. Nem attól, amit magunkkal hozunk, hanem attól, amit Isten ad nekünk. Nem a természetes erények, ismeret és jellem, vagy megtapasztalások kérdése, mindez nem használ semmit. Az egyetlen, ami fontos, hogy Isten nagy kényszerítő hatalma megragadjon és az Ő munkatársává tegyen (1Kor 1,26-30). Isten gyülekezete olyan emberekből áll, akik felismerték szegénységüket. Isten mit sem kezdhet azzal az emberrel, aki azt hiszi, hogy hasznos lehet neki. Mint keresztyének nem a magunk ügyéért vagyunk itt, hanem Isten ügyéért. Nem tudjuk, Isten mit akar kikutatni, de meg kell őriznünk vele a kapcsolatunkat, bármi történjék is. Ne engedd, hogy valami megzavarja ezt, de ha mégis, akkor hozd rendbe a dolgot, szánj rá időt! A keresztyénségben nem az a legfontosabb, amit cselekszünk, hanem a kapcsolat Istennel és az a légkör, amit az teremt. Ez minden, amire törekednünk kell Isten kívánsága szerint, és éppen ez az, amit állandóan támadások érnek.

Isten műhelyében-Harci fegyverzetünk (I.)

Carl Eichhorn-

"Álljatok meg tehát, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel! " (Ef 6, 14) 

Ne felejtsük el, hogy minden lelki fegyverzet Istené! Tőle való, nem mi gyártjuk. El kell fogadnunk és kérnünk kell tőle. Az "igazság" tehát nem a mi személyes igazunk, hanem a felülről ajándékozott igazság bennünk. Isten Igéje, mindenekelőtt az evangélium: "az igazság". A Szentlélek árasztja ezt a szívünkbe, így lesz személyes tulajdonunkká. Ez őriz meg a tévedéstől. - A világ tele van csaló nézetekkel, amelyek igazságnak adják ki magukat. Az idők vége felé a Sátán mindent kockára tesz, hogy az embereket elfordítsa az igazságtól és csalóka gondolatainak hálójába vonja őket.

Isten igazsága szabadít meg a tévedésektől, hamis látszatoktól. Ha Isten gazdagsága és teljessége árad reánk, akkor leszünk a legmélyebb értelemben igazzá és lépünk ki a hazug látszatok világából. Amíg ebben mozgunk, szavunk és magatartásunk nem viseli magán a teljes igazság pecsétjét; mindaddig nem Isten előtt állunk, hanem emberek előtt. Gondunk van a szép külső megőrzésére, hogy kellemes benyomást tegyünk. Szerepet játszunk, színészkedünk. A külső nem egyezik meg a belsővel.

Bosszankodunk, de nem akarjuk mutatni. Uralkodunk magunkon, de belül mar és forr bennünk a harag. Lenyeljük azt, de nem győzzük le. Tehát látszat az egész! - Gőgből nem mutatjuk gyengeségünket; összeszedjük magunkat. Erős magatartást mutatunk, míg egyszer törés áll be és megmutatja bensőnk igazi képét.

Isten előtt is valaminek látszani akarunk: jónak, adakozónak, kegyesnek, de szívünket hideg önzés, fösvénység, világi gondolkozás tölti be. Csak ha ezt a látszat-lényünket felismerjük és a kífogásokkal, görbe utakkal, külszínnel palástolt valódi magatartásunkat Isten előtt szégyenkezve elismerjük, jöhet Jézus Szentlelke, aki maga az igazság, hogy magáévá tegyen. Akkor letehetjük végre a hazugságot. Belülről kell igaznak lennünk, mielőtt igazak lennénk magatartásunkban külsőleg is. Az apostol övnek mondja áz igazságot, amivel a hosszú, bő ruhát össze lehet fogni, hogy ne akadályozzon a járásban. Azok, akiket az igazság szabadokká tett, felszabadultan élnek. A nem tiszta, színlelt magatartás gátol a szabad mozgásban. Ha nem vagyunk őszinték, önmagunkat kötözzük meg. Az igazság emberei egyenességben járnak.




Alfa-Omega tanítások-Jézus cselekedetei



János evangéliuma 14,1-12
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.


Előzőleg már beszéltünk arról, hogy bár a hívők többsége Jézus cselekedetei alatt a csodákat érti, úgymint halottak feltámasztása, vízen járás, gyógyítás és ehhez hasonlók, ámde Jézus legnagyobb cselekedetei nem a jelekhez és csodákhoz köthetőek! Jézus nem ezekről beszélt, tehát nem jeleiről, csodáiról, hanem a cselekedeteiről!
Először is a következőket nagyon fontos megérteni:
1.)    A jelek és csodák arra adattak, hogy felismerjük, hogy Jézus a Messiás
2.)    A cselekedetei által pedig megismerhetjük Őt!
Azt ugye más sokszor tárgyaltuk, hogy akik csupán felismerik Jézusban a Messiást, azok csupán értelmet nyernek afelől, hogy Jézus az Atya Fia, és Ő küldetett a mi megváltásunkért. Innen kezdődik minden, aki csak a felismerésig jutott el, az még nem tart sehol sem. Jézust ugyanis a cselekedeteiből ismerhetjük meg, a cselekedetei által láthatjuk meg a személyiségét, ezért kell figyelnünk mindarra, amit cselekedett. Jézus keveset beszélt a jeleiről és csodáiról, viszont rengeteget beszélt arról, hogy Ő azért jött, hogy az Atya akaratát cselekedje, és továbbá ugyanezt kérte a hallgatóságától is, hogy amint Ő cselekedte az Atya parancsolatait, akképpen cselekedjék ők is. Így tehát, mikor Jézus a cselekedeteire hivatkozott, de olvassuk el újra:
„Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.”
Tehát amikor itt a cselekedeteire hivatkozott, akkor nem a jelekre és csodákra kell gondolnunk, hanem elsősorban az engedelmességére! Erről emlékezik meg Pál is:
Filippi levél 2,5-8
„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Tehát ez az a cselekedet (engedelmesség), amiről beszélt Jézus, hogy a benne hívők is cselekedni fogják! De ezt még fokozta, ekképpen:
„Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.”
Mire gondolhatott Jézus? Minden bizonnyal egyetérthetünk abban, hogy nem lehet túlszárnyalni Jézus engedelmességét, már csak azért sem, mert Ő tökéletesen teljesítette Isten akaratát, a tökéletességhez pedig nem lehet hozzáadni semmit sem (merthogy tökéletes), viszont erre a szintre el lehet és el kell jutni:
Lukács evangéliuma 6,40
„Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere.”
Amúgy itt gyorsan meg is jegyezném, hogy volt egy tanítása Jézusnak, miszerint ne hívassa senki magát Mesternek, mert Ő a mi mesterünk (Mt. 23,8)! Tehát így még inkább egyértelmű Jézus imént olvasott szavai.
Tehát ha ebben nem lehet nagyobb cselekedeteink, akkor mégis mire gondolhatott? Először is értsük meg azt, hogy miért cselekedhetünk ennél nagyobbakat:
„Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
Íme, itt az indok! Tehát ha nem menne az Atyához, akkor megcselekedné Jézus! Egyre érdekesebb a dolog igaz? Testvérek! Jézus még nem töltött be minden próféciát, még vannak hátralevők! A tanítványai is döbbenten álltak a tudat előtt, hogy Jézus meghalt, ugyanis vannak még próféciák, amelyek beteljesedésre várnak. Úgy hitték, hogy Jézus ott akkor megalapítja a királyságát, és az ítéletet elhozza. Nem véletlen, hogy Jézus a zsinagógában tartott felolvasásánál nem olvasta végig az Ézsaiási igerészt:
Lukács evangéliuma 4,16-20
„És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva: Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.”
Pedig a folytatás így van:
Ézsaiás könyve 61,2
„Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját;…”
Azért csukta be a könyvtekercset, mert ennek az ideje még nem jött el, sőt, még a mai napon is várat magára. Csak gondoljuk végig Jézus földi pályafutását, hozott ítéletet a földre? Úgy értem, elítélt Ő bárkit egy fügefán kívül?
Lukács evangéliuma 9,51-56
„Lőn pedig, mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy, És követeket külde az ő orcája előtt; és azok elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek. De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala. Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba.”
Viszont emlékezzünk az apostoli történetekre. Péter szavaira meghalt Annániás és Safira. Pál szavaira a mágus megvakult. Olyan cselekedetek ezek, amelyeket Jézus nem cselekedett meg. Miért? Mert az első eljövetelekor a megtérést hirdette, majd a következő eljövetelekor pedig ítélni fog!
Ézsaiás könyve 63,1-4
„Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Bocrából, aki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, aki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra. Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái? A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
Jézus tehát haragjában megtaposta ellenségeit, ez nem volt jellemző rá a földi pályafutása alatt igaz? Nem, mivel ennek az ideje akkor még nem érkezett el. Egyébként ugyanezt olvashatjuk a Jelenések könyvében is:
Jelenések könyve:
Jelenések könyve 19,11-13
„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.”
A ruháján nem az Ő vére van, hanem az ellenségeinek vére! A hívők többsége csak úgy ismeri Jézust, hogy kegyelmes, szerető, alázatos, ami igaz is, de hamarosan megfogják ismerni Őt, mint aki igazságos, számon kérő, ítélő és hadakozó.
Jézus miután feltámadt és 40 napig megjelent a tanítványoknak, az Atyához ment. Viszont a tanítványok maradtak, és megadatott nekik, hogy ítéletet hajtsanak végre. Ez az a nagyobb cselekedet, amelyet Jézus ugyancsak gyakorolni fog, de nem csupán néhány ember felett, hanem mindazon lelkek felett, akik nem engedelmeskedtek Neki. Jézus megmondta, hogy ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk el. Ez pedig azért van, mert ha mi ítélünk úgy, hogy közben mi is bűnösök vagyunk, akkor az ítéletünkkel önmagunk ellen is ítéletet hoztunk (Róm. 2,1-3). Viszont aki tiszta, annak Isten megadta az ítélés lehetőségét, amit sokszor olvashatunk akár az Apostolok Cselekedeteiben vagy a Pál leveleiben.
Miért nagyobb cselekedet ez, hiszen ítélni bárki tud!? Akinek Istentől megadatott, hogy ítéljen, az olyat cselekedett, amelyet Jézus még nem. Tehát nem azért nagyobb a cselekedet, mert Jézus nem tudta megcselekedni vagy kifutott az időből, hanem azért nagyobb, mert mielőtt Jézus megtette volna, nekünk már megadatott. Ne felejtsük el, hogy Jézus a földi pályafutása alatt szolga volt, de még nem jött vissza úgy, mint ítélő és uralkodó!
Lukács evangéliuma 13,6-9
„És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt.
Jézus hamarosan be fogja tölteni a hátralevő próféciákat.

Írta: Farkas Antal-

Dicsőítések-Áldom szent neved

Dalszöveg

Áldom szent neved a mézzel folyó földeken
Hol nincs hiányom semmiben, áldom nevedet
Áldom szent neved, ha az út a pusztába vezet
A száraz, kietlen helyen áldom nevedet

Minden áldást dicséretté formál szívem
S ha körülzár a sötétség azt mondom én:

Hogy áldott legyen az Úr neve
Áldom nevedet
Áldott legyen az Úr neve
Áldott legyen hatalmas neved

Áldom szent neved, ha éppen minden rendben megy
Ha napfényes az életem, áldom nevedet
Áldom szent neved a szenvedések útján is
Bár könnyek között áldozom, áldom nevedet

Minden áldást dicséretté formál szívem
S ha körülzár a sötétség azt mondom én:

Hogy áldott legyen az Úr neve
Áldom nevedet
Áldott legyen az Úr neve
Áldott legyen hatalmas neved

Te adsz és elveszel
Te adsz és elveszel
A szívem így felel
Hogy áldott szent neved

Derek Prince: Megvallások - Mit tett értünk a Messiás?

Jézus büntetést kapott, hogy én bűnbocsánatot nyerhessek.
Jézust megsebesítették, hogy én meggyógyulhassak. ·
Jézus bűnné lett az én bűnösségemmel, hogy én megigazulhassak az Ő igazságával. ·
Jézus az én halálommal halt meg, hogy én részesedhessek az Ő életéből. ·
Jézus átokká lett, hogy én megkaphassam az áldást. ·
Jézus elszenvedte szegénységemet, hogy én osztozhassak az Ő bőségéből. ·
Jézus elviselte szégyenemet, hogy én osztozhassak az Ő dicsőségéből. · 
Jézus elszenvedte elutasítottságomat, hogy én élvezhessem az Ő elfogadottságát. · 
A régi énem meghalt Jézusban, hogy az új ember élhessen bennem. 
Úr Jézus Krisztus, hiszem, hogy Te vagy Isten Fia, az egyetlen út az Atya Istenhez. 
Hiszem, hogy meghaltál a kereszten a bűneimért, és feltámadtál a halálból. 
Hiszem, hogy a kereszten bűnné lettél az én bűnösségemmel, hogy én megigazulhassak a te igazságoddal. 
Átokká lettél minden olyan átokkal, amely rám jöhetett volna, hogy az áldás az enyém lehessen. 
Most pedig, Uram, hozzád fordulok szabadulásért minden ilyen átoktól. 
Megtérek minden olyan bűnből, amely ezt előidézte, akár én követtem el, akár a felmenőim. 
Elfogadom a bűnbocsánatot. Most pedig ellene állok az ördögnek és minden nyomásnak, és mindannak, amit ellenem el akar követni. 
Jézus nevében szembefordulok vele. Soha nem fogom többé alárendelni magamat neki. 
Jézus nevében felszabadítom magamat az életemen lévő minden átokból. 
Amiatt, amit Jézus megtett értem a kereszten az ő nevében elszakítom magamat ezektől, és elfogadom a szabadságomat Isten iránti hálával és dicsérettel. 
Uram, köszönöm neked! Dicsérlek téged. 
Hiszem, hogy te hűséges vagy. Hiszek benne, hogy te megteszed, amire kértelek. 
Elkötelezem az életemet melletted, hogy mostantól fogva az áldásod rajtam maradhasson. 
Köszönöm, Úr Jézus! Köszönöm! 

Forrás:Hitre hangolva

Kenneth Hagin : Stoplámpa!

Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. – ÉSAIÁS 48,17.

 

Egyszer egy pásztor megkérdezte tőlem: „Hagin testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?” „Igen, elmegyek bár hová, ahova mondja az Úr, hogy menjek” – válaszoltam. Beszélt a gyülekezetéről, aztán így szólt: „Ha Isten esetleg szólna neked efelől, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást. Néhány hónappal később azonban, amikor éppen valami mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt. Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam: „Uram, Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?” Minél többet imádkoztam efelől, annál inkább éreztem a bensőmben, hogy el kell fogadnom a meg hívást. (Ez nem egy fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben érzékeltem.) Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam mellett. „Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed támadt ezzel kapcsolatban – juttatta eszembe. – Volt egy lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld lámpa. Ez az indulj jelzés. Ez a szellem bizonyság tétele, hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked, hogy menj el abba a gyülekezetbe. De nem foglak többé így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is, belső bizonyosság által.”

Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Ő vezet engem. Ő vezet engem ebben a pillanatban is

Reggeli dicséret-Szálka vagy gerenda?

„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben?”
Máté 7:3-4

Kedves emlékek ébrednek bennem, mikor gyerekkorom hitközösségére gondolok. Szerettem templomba járni, és erre az sem volt negatív hatással, ha túl hosszúak voltak az imádságok, vagy ha egy-egy idősebb néni szigorúan rám nézett, mikor prédikáció közben nem tudtam nyugodtan ülni. Kedvenc elfoglaltságom a rajzolás volt, melyre legtöbbször édesanyám határidőnaplója tűnt a legalkalmasabbnak (csak reménykedni tudok, így több évtized távlatából, hogy emiatt soha nem késett el egy megbeszélt időpontjáról sem). Így nőttem fel, és váltam már tizenéves korom első felére „érett” keresztyénné. Úgy gondoltam, hogy az egy évtizedes rendszeres templomba járásom olyan ismeretbeli és hitbeli előnyökhöz juttatott, mellyel nem mindenki dicsekedhetett. Ekkor már nem csak rajzolás tehetségével rendelkeztem, hanem bizony a „lelkek megítélésének” lelki ajándékával is. Minden vendéget végigmértem, és hamar megállapítottam, hogy mennyire felel meg a hitközség puritán esztétikájának. Hisz megtanultam, hogy hívő asszonynak nem szabad „hajának fonogatásával” foglalkoznia. Fejcsóválva vettem tudomásul, ha egyesek a „külső díszben” keresték „ékességüket”, vagy ha esetleg nem templomhoz illő, farmer nadrágban jelentek meg az „Úr házában”. Finom megvetéssel viselkedtem a missziómunkában lanyha közösségi tagok irányában, és immáron én ráncoltam össze a homlokom, ha valaki olyan zenei ízléssel rendelkezett, mely – „köztudottan” – nem egyeztethető össze a bibliai alapelvekkel. A hittestvérek közös ünnepi ebédjeiknél figyelni kezdtem az emberek étkezési szokásait, és hamar elkönyveltem, kik küzdenek a falánkság bűnével, illetve kik a finnyásan válogatósak. Röviden, hős gyermekkoromban úgy éreztem, joggal ítélem el a hitközösség bűnben eltévelyedett tagjait.
Csak egy dolgot nem tanultam meg gyermekéveim hőskorában – és valószínűleg azért, mert ez a tanítás akkor hangozhatott el, mikor én éppen rajzoltam, vagy tán másokat kritizáltam –, hogy ne nézzem a szálkát másnál, amíg gerenda van az én szememben. Mert míg én mások felett ítélkező, „érett” keresztyénnek tartottam magam, addig beképzelt, másokat lenéző, pökhendi emberré váltam.
Miután rádöbbentem saját nyomorúságos helyzetemre, miután megláttam a saját szemembe a gerendát, éreztem meg igazán Isten szeretetét. Hiszen megérthettem, a Mindenható engem beképzeltségem ellenére is elfogadott (épp úgy, mint a farmeres barátaimat), megbocsátotta szőrszálhasogató kicsinyességemet, sőt még ezen túl segített is – és segít mind a mai napig – megszabadulni a gerendáimtól.

Te mit látsz? A gerendát, vagy a szálkát?
Közzétéve ennyi ideje: , szerző:

Isten ígéreteinek tárháza-Ő megáld és megőriz

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged" (4Móz 6,24)

 

A főpapi áldás első mondata lényegében ígéret! Az áldást, amelyet Urunk (nagy főpapunk) nekünk ígért, bizonyosan megkapjuk, mert az megegyezik Isten akaratával. Milyen nagy öröm, ha élvezhetjük a mindent megszentelő isteni áldást! Ha (mi magunk) áldottak vagyunk, összes tulajdonunk és minden örömünk (is) áldott, sőt, veszteségeink és keresztjeink, de még a csalódásaink is áldottak lesznek. Isten áldása mélyreható és megtapasztalható. Az emberektől jövő áldás legtöbbször csak puszta szó, az Úr áldása viszont meggazdagít és megszentel. Ha igazán jót akarunk kívánni felebarátunknak, ne azt mondjuk: „Sok szerencsét", hanem azt, hogy „Áldjon meg téged az Úr".

Az áldáshoz hasonló nagy öröm, ha az Úr megőriz minket. Megőriz maga mellett, megőriz az önmagával való közösségben. Akiket Isten őriz, azok valóban védve vannak minden gonosztól, azokat Isten megőrzi az örök boldogságra. Isten oltalma együtt jár áldásával, békességet és biztonságot nyerünk általa.

Szívből kívánom, hogy minden olvasó megtapasztalhassa Isten ezen gazdag áldását és oltalmát. Tedd magadévá ezért most ezt a mai ígéretet, és kérd azt Isten minden szolgája számára is!

2016. augusztus 3., szerda

Napi áhítat- Elkülönülni a hitetlenségtől-IV.

Hét témája: Közösség Istennel 

Olvasmány: 2Kor 6,14–18


A gonosz az gonosz, ami krisztusi, az krisztusi. Ezt mérlegeld, amikor döntéseket hozol.
Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”

Magyarázat

Ismét két gondolatra figyelhetünk fel a mai igénkből. Az egyik az ellentétpárok sora, a másik pedig egy fantasztikus ígéret. Mindkettő körvonalazódott már valamiképpen az előző napok során, hiszen vannak dolgok, méretek, arányok, melyek egymás kiegészítői, és vannak, melyek egymás ellentétpárjai, sőt kioltják egymást. Így van ez, amikor az igazság és gonoszság kerül egymás mellé, vagy a világosság és a sötétség, Isten temploma és a bálványok, hívők, hitetlenek, Krisztus és a Beliál. Mit is jelentenek ezek a fogalmak? Ja, persze, ha a magunk igazáról van szó, nagyon is jól tudjuk, mi az igazság. Amikor pedig bennünket támad a gonosz, azt is egyértelműen meg tudjuk határozni. A világosság és a sötétség egymáshoz viszonyulását tapasztalatból tudjuk. Vagy-vagy, itt nincs más lehetőség, a leghalványabb fénysugár is megtöri a sötétséget. S ugyanígy nagyon egyértelműen és határozottam szétválik az isteni a sátáni, ördögi megnyilvánulásoktól. Ezt összemosni lehet, hogy megpróbáljuk, szelídíteni szeretnénk a humanitás jegyében, de lehetetlen. S egyre biztosabb döntést kell meghoznunk. A gonosz az gonosz, s ami krisztusi, az krisztusi. Amikor döntesz, ezt mérlegeld, kedves olvasó, s tartsd magad a Jézus Krisztus megváltását elfogadó hited szerinti meggyőződéshez. „De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,13)
(Újváriné Szabó Anikó)
 
 

Wesley L. Duewel: Győzelem a dicséret által

Hála Istennek, a keresztény képes ellenállni Sátánnak, és elűzni őt a csatatérről (Jak 4, 7)


Észrevetted-e már, hogy Isten válasza imádra sokszor azért késik, mert nem magasztaltad őt eléggé? Észrevetted, hogy a nehézségek hegyei gyakran azért maradnak előtted, mert elmulasztottad dicsérni Istent?"

Tudod-e, hogy hamarabb elűzheted Sátánt dicsérettel, mint bármilyen más módon, a hit parancsát kivéve? Hogy a hit parancsa sokszor nem más, mint egy hálaadó "zárótűz"?
Tudod-e, hogy a depresszió megszüntethető állhatatos hálaadással?
A dicséret áthatol a sötétségen, szétrobbantja a régóta fennálló akadályokat, és megfutamítja a pokol démonait.

Néha ezt imával és hálaadással kell tenni. Néha parancsolnod kell, hogy távozzon. Néha meg kell kötnöd az erejét. Néha el kell tőle rabolnod foglyait, és Jézus nevében kiszabadítani őket. "Ebben a névben teljes hatalmad van Sátán legyőzésére a harc bármely területén. Nem szabad elfutnod. Sátánt kell kényszerítened megfutamodásra.

Be kell törnöd az ördög területére, és meg kell szabadítanod foglyait. Sátán nem más, mint bitorló. Újra meg újra csatába kell szállnod, és le kell győznöd az által, Aki szeretett minket, és önmagát adta értünk; Őáltala, Aki velünk van és betakar bennünket vérének védelmével; Őáltala, Aki felfegyverzett minket győzelmes nevének hatalmával.

Némelyik csata hosszabb lehet a többinél; néha Sátán mélyen beásta magát. Egyes csatákban szükséged lehet a hivőknek közbenjáró, böjtölő csoportjára, akik kitartanak veled az imában. De Jézus most és mindörökké Győztes. Csatlakozz Őhozzá győzelmében. Magadban semmit nem érsz, de Krisztusban és az Ő nevében felettébb diadalmaskodhatsz.

A Magasztalás elűzi az ördögöt

Sokszor fontosabb magasztalni Istent, mint kéréssel fordulni hozzá. A dicséret szemedet a csatáról a győzelemre irányítja, mert Krisztus már diadalmaskodott, és mivel Ő szívedben lakik, vele együtt a győzelem benne lehet életedben és imádban. Általában minden imának hálaadással kell kezdődnie (Zsolt 100, 4). A Szent Szellem sokszor ki akar vezetni a terhek alatt roskadó könyörgésből a győzelmes hálaadásba. A teher viselése bibliailag megalapozott, de a hálaadás még inkább.

Észrevetted-e már, hogy Isten válasza imádra sokszor azért késik, mert nem magasztaltad őt eléggé? Észrevetted, hogy a nehézségek hegyei gyakran azért maradnak előtted, mert elmulasztottad dicsérni Istent?" Tudod-e, hogy hamarabb elűzheted Sátánt dicsérettel, mint bármilyen más módon, a hit parancsát kivéve? Hogy a hit parancsa sokszor nem más, mint egy hálaadó "zárótűz"? Tudod-e, hogy a depresszió megszüntethető állhatatos hálaadással? A dicséret áthatol a sötétségen, szétrobbantja a régóta fennálló akadályokat, és megfutamítja a pokol démonait.

Mrs. Charles E. Cowman, a Streams in the Desert (Források a sivatagban) c. könyv szerzője, és férjével együtt az MS International alapítója, megjegyezte, hogy a keresztények sokszor hangoztatják az ismert megállapítást: "Az ima megváltoztatja a dolgokat". Isten azonban megtanította neki azt a mély szellemi igazságot, hogy miután imádkoztál és hittél, gyakran a dicséret az, ami megváltoztatja a dolgokat. Imák, melyeket hosszú ideje ismételgetnek, és úgy tűnik, hogy nem jön rájuk felelet Istentől, igen gyorsan válaszra találnak, mihelyt az imádkozó a kérésről átvált dicséretre. Mrs. Cowman hangsúlyozta: két dolog szükséges a szellemnek, hogy elérje Isten trónusát: könyörgés és hálaadás. Miért van az, hogy nagyobb

hangsúlyt helyezünk a könyörgésre, mint a hálaadásra, holott az Ige sokkal többször buzdít hálaadásra, mint könyörgésre?

A hálaadásnak három szintje van, mely áldást hozhat életedre, és hatékonyan hozzájárulhat imádhoz:

1) Adj hálát azért, amit Isten tett,

2) Adj hálát azért, amit Istentől vársz, hogy megtegyen, és

3) Adj hálát magáért Istenért.

Az ilyen dicséret nemcsak értékes ima, hanem hatalmas szellemi fegyver is.

Isten felhasználja dicséretedet

A dicséret megújítja erődet. A reménykedés Istenben és a rá való várakozás szellemileg, de gyakran testileg is megújít (Ezs. 40, 29-31). Isten dicsérete sokszor még az imánál is hatékonyabban felfrissít, megelevenít és felhatalmaz. Minden keresztény gyakori tapasztalata egy bizonyos értelemben vett szellemi kiszáradás. Valamely szellemi küzdelem után természetszerűen jelentkezik értelmi és érzelmi kimerültség. Ismételten szükségünk van a Szent Szellem kiáradására. A dicséret megváltoztatja a lelkiállapotot. Megnyitja a hit és az öröm artézi kútjait. A dicséret az Úr egyik eszköze a belső megújításodra (2Kor 4, 16; Zsolt 103, 1-5). Ha őszintén magasztalod Istent, akkor hálaadásod szent, erős és Istennek tetsző.

Nagyon megerősödsz szellemileg, ha az Úrral való hétköznapi életedbe beépíted a hálaadást. Egészségesebb leszel lelkileg és testileg, ha az Úr dicsérete életed része lesz. Ahogy magasztalod az Urat, elszáll az aggodalom. A dicséret elűzi a csalódottság, feszültség és levertség érzéseit. A hálaadással eloszlik a sötétség és fellobog Isten fáklyája. A dicséret megtisztítja a légkört a Sátán sugallta kétségektől, az ítélkezéstől, az ingerültségtől. Mennyei „vérátömlesztést" hoz számodra.

A dicséret megváltoztatja az életedben, otthonodban, gyülekezetedben uralkodó légkört. Minden nap növekedni fogsz szellemi erőben, ha rendszeresen gyakorlod a hálaadást. Spurgeon azt mondta: "Amikor áldjuk Istent kegyelmes tetteiért, megsokasítjuk azokat; és amikor áldjuk Őt a szenvedésekért, akkor általában véget vetünk azoknak". A dicséret tisztítja látásodat. Sátán megpróbálja észrevétlenül elmédbe oltani saját nézőpontját. Ő szereti feketére festeni a dolgokat. A bolhából elefántot csinál, szomorúsággal homályosítja el az eget, és a nehézséget megoldhatatlannak tünteti fel. Azt akarja, hogy rosszul értékeld magadat. Azzal vádol, hogy nem vagy fontos Istennek, hogy túl gyenge vagy ahhoz, hogy felhasználjon; elhiteti veled, hogy csődtömeg vagy. A gonosz erejét sokkal nagyobbnak, bölcsebbnek és erősebbnek mutatja, mint amilyen az valójában.

Kezdd el Istent dicsérni, és megszabadulhatsz Sátán sugdosásától. Adj hálát Istennek, és a Szent Szellem megtisztítja látásodat. A sátán perspektívái mindig megtévesztők; azt akarja, hogy a képnek csak egyik oldalát lásd. Adj hálát az Úrnak, és a Szent Szellem megláttatja

veled a mennyei perspektívát. A hálaadás leszállítja az ördög nagynak tűnő értékét, és segít felismerni hetvenkedésének hamisságát, ürességét.

Hálaadás által elnyerheted a Szent Szellem látását arról, amit Isten munkált, és ahogy válasza közeleg. A dicséret felemel a csata porából, és lehetővé teszi, hogy Jézus szemszögéből tekints le onnan, ahol Ő ül - az Atya jobbján, megkoronázva. A dicséret meghazudtolja Sátán követeléseit, és megmutatja, ahogy Isten angyalai látják a dolgokat.

A dicséret megtisztítja szellemedet. Csodálkoznál, ha tudnád, mennyi imát meghiúsít a keresztények élete. Az érzékiség imák ezreit akadályozza abban, hogy a mennyezetnél feljebb jussanak. "Ha hamisságra néztem volna az én szívemben, meg nem hallgatott volna az Úr" (Zsolt 66, 18). A bűnös gondolatok, érzéki magatartás és önzés lerombolják az ima erejét. Bezárják Isten fülét szavaink és kívánságaink előtt.

A Szentírás gyakran beszél olyanokról, akik imádkoztak, és Isten nem figyelt szavukra. Jakab szerint az Úrhoz fűződő viszonyunknak igaznak, indítékunknak tisztának kell lennie, hogy meghallgasson bennünket (Jak 4, 3). A gőg sok imát érvénytelenített már (Jak 4, 6). A bíráló magatartás, engesztelhetetlenség és a szívben rejlő keserűség gátolja az imát. Ha könyörgésedre választ szeretnél kapni, engedd, hogy a Szentlélek megtisztítson (4, 6-10).

Hálaadó szellem által megőrizheted tisztaságodat. Amikor Sátán elmédben valamire ösztökél, tisztítsd meg gondolataidat dicsérettel. A dicséret elmossa a szkepticizmust, az önsajnálatot, az énközpontúságot és letöri az önimádat csíráit. A hálaadás felhatalmazást kölcsönöz imádnak. A Zsolt 50, 14-15 szerint nyomorúság idején a hálaadó áldozat a helyes bevezetés a szabadulásért könyörgő imához. Más szóval: a hálaadáskérésedet hatékonyabbá teszi. Isten oly sokat tett már értünk, amiért nem voltunk eléggé hálásak, úgyhogy a buzgó magasztalás felmelegíti Isten szívét, és utat készít a gyors válasznak.

A hálaadás megsokszorozza a hitedet. Ahogy magasztalni kezded az Urat, figyelmed fókusza a probléma egészéről az isteni erőforrásokra irányul, súlyos bajodról az Úr erejére, mellyel hiányodat kielégíti. Ahogy magasztalod Őt, elkezdesz emlékezni rá, hogyan segített neked más esetekben, és hited várakozó reménnyé növekszik, Belekapaszkodsz, hogy számíthatsz rá, hogy kész azonnal segíteni neked. Minél többet magasztalod Istent, nagyságának fényében annál kisebbnek tűnik a hegy, amellyel szembe kell nézned.

A hálaadás Jézusra emeli tekintetedet, és szinte öntudatlanul átrakod terhedet az Úr vállára (Zsolt 55, 13). A hálaadás segít felismerni, hogy Sátán aránylag mennyire jelentéktelen démoni segítőivel együtt, akiket a golgotai válság legyőzött, elriasztott. A dicséret bátorságot ad ahhoz, hogy Jézus nevében megállj, és elutasítsd őket. A dicséret nemcsak hited megsokszorozásának egyik módja, hanem hited bizonyítékává is válik.

A hálaadás szellemi kapcsolatot létesít az angyalokkal. A szellemi csaták kétféleképpen nyerhetők meg: imádkozással és Isten angyalainak beavatkozásával (Zsid. 1, 14). Gábriel azt mondta Dánielnek, hogy neki és Mihálynak le kellett győzniük a szembeszegülő gonosz szellemeket, mielőtt a választ elhozhatták Dániel imájára (Dán 10, 12-13). Az angyaloknak nagy örömére szolgál Jézus dicsérete és imádása. Amikor elkezded Istent magasztalni, az

angyalok köréd gyűlnek, csatlakoznak hálaadásodhoz és örömödhöz. Te nem látod őket, de ők ott vannak. A menny mindig közelinek tűnik, amikor dicséretbe kezdesz. Isten és angyalai figyelnek és örvendeznek.

A dicséret megfutamítja Sátánt. Sátán és démonai félnek Jézus jelenlététől és hatalmától. Tudják: Jézus bármikor száműzheti őket a tűz tavába, mely utolsó ítéletük lesz. A félelem ettől a büntetéstől és Jézus jelenléte gyötrelem nekik (Máté 8, 29). Jézus magasztalása a démoni seregeket menekülésre kényszeríti. Higgy benne, hogy Sátán elfut előled (Jak 4, 7). Luther egyszer azt mondta: "Énekeljünk egy himnuszt, bosszantsuk vele az ördögöt." Amikor a sátán ellen vívott küzdelem végtelennek és szinte reménytelennek tűnik, kezdd magasztalni Istent, és sátán serege elfut előled.

Keveset és alkalomszerűen szoktuk Istent dicsérni. Magasztaljuk őt egyre jobban. Eddig arra használtuk a hálaadást, hogy imádjuk az Urat; kezdjük el arra használni, hogy elűzzük az ördögöt. Minden csodálatos eredménytől eltekintve érdemes dicsérni az Urat már csak a miatt az áldás miatt is, amit szívedben fogsz érezni. De a dicséret a keresztyének nehéztüzérsége; a hálaadás hatékonyabb fegyver a lelki hadviselésben, mint az atombomba a földi háborúban. A hálaadás stratégiai út a győzelemhez.

Az Úr magasztalása

Dicsérheted az Urat egyedül is, anélkül hogy bárki tudna róla. Kezdd a napodat a hivatalban csendes hálaadással. Amikor meghívnak szolgálni, úgy lépj be a házba, hogy szívedben Jézust magasztald. Ha jelenlétedben mások tanácskoznak valakivel, csendesen ismételheted Jézus nevét hálaadással, magasztalással. Ha kórházban ülsz egy szenvedő ágyánál, csendesen magasztalhatod az Urat, míg Isten közel nem kerül, és talán a beteg is megérzi. Hányszor, de hányszor helyénvaló Jézust ily módon dicsérni!

Míg a magasztalásnak egyrészt át kell járnia legbenső lényedet (Zsolt 103, 1), és megzendül szívedben (30, 12), ugyanakkor nyilvánosan is ki kell fejezned (35, 18), mások jelenlétében (34, 3). A hálaadást hirdetni kell (9, 15), meg kell énekelni (33, 2) harsogón és örvendezve (33,3; 71,23), zenével (92, 1) és az ajkak szavával kifejezésre juttatni. "Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van" (34, 2). "Annakokáért Jézus által vigyük dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét" (Zsid. 13, 15).

A hálaadás képes átalakítani hétköznapjaidat. Átformálja imaéletedet. Gyorsíthatja győzelmedet küzdelmes imádban. Nincs semmi, ami helyettesíti a dicséretet. A dicséret hódolat Isten előtt, örömet jelent az angyaloknak, és rettegésben tartja a démonokat. A hálaadás megtisztítja a légkört, megmossa lelkedet, megsokszorozza hitedet, felruház Isten jelenlétével és erejével. "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ö szent nevét" (Zsolt. 103, 1).
Wesley L. Duewel: Imáddal érintsd meg a világot (pp. 144-151.) 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-

Naámán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez. ( 2.Kir. 5,15)

Ez ugyanaz a szíriai Naámán, aki visszament Elizeushoz, mégis teljesen más ember. Aki elment, az a nagy úr volt, aki dicsőségében mélyen meg volt bántva. Lázongva és dühösen ment útjára.

Aki visszatért, egy alázatos, hálás, hívő ember volt, aki egyedül Istennek adott dicsőséget. Minden ismertetőjegye meglátszott rajta annak, hogy hite valódi volt. Ismét látjuk díszes kíséretével, azonban most nem marad fönn az aranyozott hintaján. Leugrik és siet Elizeus szegényes hajlékába.

Ott áll a próféta, akit nem úgy szólít meg: "Főtiszteletű szolgája az Úrnak, nagyon hálás vagyok csodálatos tanácsáért!" Nem is borítja el hízelkedéseivel.

Ezt mondja: "íme, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izraelben!" Igen, Naámán valóban hívővé lett. Istent ismerte meg szabadítójának. Erről győződött meg teljesen.

Így van ez mindig az igaz hitnél. Nem áll meg az emberi eszközöknél, nem embereket dicsér, hanem egyedül Istent. Egyedül az Úr tette ezt! Ez válik nyilvánvalóvá előtte. Elizeus Naámánt ebben a tudatában még jobban elmélyíti.

Naámánnál ott vannak az arannyal és ezüsttel teli zsákok, és ezt mondja a prófétának: "Azért most vedd el, kérlek, ezt az ajándékot a te szolgádtól." De Elizeus így válaszol: "Él az Úr, aki előtt állok, hogy el nem veszem." Naámán kényszeríteni akarja, de Elizeus hajthatatlan marad.

A meggyógyult tudja meg, ezt Isten cselekedte. S ki akarná Istent "kifizetni"? Ez érvényes a bűn poklosságából való gyógyulásnál is. "Kifizetni?" Soha! Sajnos, ezt nehezen tanuljuk meg. Az igazi hit azonban mind mélyebben és mélyebben megérti: Kegyelemből! Ingyen! Csak kegyelemből!

Isten asztaláról-Varga László

   "Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!"      Zsoltárok 42,2.


Igaz ez? Valóban úgy kívánkozunk mi az Isten szeretetére, áldására, jelenvalóságára földi életünkben? Sem a beszédünk, sem a magatartásunk nem ezt mutatja. Úgy el tudunk feledkezni Istenről mindennapi küzdelmeinkben, mintha nem is énekeltük volna örömmel: "Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra." Pedig úgy van. Lelkünk arra vágyik, hogy valaki szeressen. Hogy valaki velem legyen. Valaki, aki több, mint a körülöttem élők. Hogy vigasztalást nyerjek nyomorúságaimban. Hogy ne legyek kiszolgáltatva emberi gonoszságnak, mai életünk elszigeteltségének, elidegenedésének. Nem azért olyan kedves nekünk ez a zsoltár, mintha szebb lenne, mint a többi, hanem mert a lelkünk legmélyebb, legtitkosabb vágyait hozza napfényre. Addig vagyunk igazán emberek, addig van élő reménységünk, míg nem vagyunk megelégedve anyagi létünkkel. Míg képesek vagyunk legalább vágyainkban a többet, az igazabbat kívánni, kiszakadni e földi létből, megtapasztalni azt a boldogságot, melyet a föld minden gazdagsága soha meg nem adhat: Istenre vágyni. 

Kegyelmes Istenem, jó édes Atyám, köszönöm, hogy én is azért éneklem olyan belső örömmel ezt a zsoltárt, mert vigasztalást és reménységet ad, mint évezredeken át annyi szenvedőnek. Én is sokszor érzem magam elhagyottnak, életemet sivárnak, örömtelennek. Még akkor is, amikor szerető család, szívesen végzett munka vesz körül. Hát még amikor megbántanak, megkeserítenek, megcsúfolnak, mint a zsoltár íróját a fogságban. De ha magam mellett érzem szeretetedet, ha érzem, hogy imádságom hozzád érkezett, ha megtapasztalom annak meghallgatását, gondviselésedet, akkor igazi vigasztalást nyerek. Hozzád vágyom, maradj velem, Istenem! Ámen. 


Mindennap az Ige fényében- HOGY KAPTUK AZ EVANGÉLIUMOT?

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 1,1-8 

1 Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől  
2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.
3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.  
4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: "Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem,
5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg." 
6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: "Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?" 7 Így válaszolt: "Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig."
 
 


"Ez az Úr igehirdetésével kezdődött. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott ki." (Zsid 2,3-4) 

Amit mi úgy ismerünk, hogy Újszövetség, az Isten végső szava a végső időkre. De hogyan kaptuk Isten evangéliumát ebben az írott és nyomtatott formában? A könyv nem a mennyből hullott alá. Története van.
"Ez az Úr igehirdetésével kezdődött." Amit Krisztus mondott és tett, az Isten jó híre az ember számára. Ez volt az evangélium első formája.
Krisztus nemcsak hirdette üzenetét, és nemcsak teljesítette küldetését, hanem az előkészületeket is megtette az egyház jövőjére. Gondja volt rá, hogy hűséges tanúk hirdessék majd azt, amit ő mondott és tett. Ezek a tanúk főleg az apostolok voltak, tizenketten, akik vele voltak mióta megkezdte szolgálatát. És ezeknek az embereknek mutatta meg, hogy ő él, miután feltámadott a halottak közül.
Ezek a tanúk beszámoltak a világnak a hírről. "Isten pedig - miközben ők ezt tették - velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott ki." Ily módon Isten aláhúzta annak az igazságát, amit az apostolok mondtak.
Például, Péter apostol keze által Isten megcselekedte egy sántával, hogy szökelljen (ApCsel 3), és halállal büntetett egy hazug embert (ApCsel 5). Még egy halott asszonyt is visszahozott az életbe (ApCsel 9). ekképpen Isten fennszóval kihirdette, hogy az apostolok üzenete megbízható.
Azután jött a harmadik fokozat. Az apostolok meghaltak, de a hívők gondosan ragaszkodtak az apostoli tanításhoz. Szükségük volt a nagyszerű üzenetre, mégpedig maradandó formában. Isten gondoskodott erről a szükségről. Megőrizte az egyházat, és megőrizte az apostoli híradást.
Azoknak az embereknek a híradása, akik Krisztus tanúi voltak, most le van írva Isten gondoskodó kegyelme folytán.
Ez az Újszövetség. Ez az utolsó szó az utolsó időkre. Senki sem tévesztheti el az utat, aki ragaszkodik hozzá. És senki sem élheti azt túl, ha semmibe veszi. 




Krisztus mindenek felett- ISTEN ERŐS KÉNYSZERÍTÉSE

Oswald Chambers-

 "Íme, felmegyünk Jeruzsálembe..." (Lk 18,31)

Jeruzsálem Urunk életében az a hely, ahol Atyja akarata iránti engedelmessége elérte a tetőfokát. "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 5,30). Ez az egy uralkodó törekvés végigkísérte egész életén és semmi, sem öröm, sem fájdalom, sem siker, sem sikertelenség nem tudta céljától eltéríteni. "Szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe" (Lk 9,51). Mindenekelőtt arra a nagy dologra kell gondolnunk, hogy felmenjünk Jeruzsálembe, hogy teljesítsük Isten tervét, nem a magunkét. A természeti, testi embernek vannak kitűzött céljai, de a szellemi életben nincs saját célunk. Ma sokat beszélnek a Krisztus melletti döntésről, elhatározásokról, hogy keresztyénné legyünk, de az Újszövetség Isten kényszerítését helyezi előtérbe: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket" (Jn 15,16). Isten a mi tudatos elhatározásunk nélkül vett fel minket terveibe, nem saját döntésünk alapján. Nem tudjuk felfogni, mi Isten célja, sőt minél tovább megyünk, annál bizonytalanabbnak látszik. Csak azért látszik úgy, mintha Isten célt tévesztett volna, mert mi rövidlátók vagyunk, nem látjuk az Ő célját. Új életünk kezdetén saját elképzeléseink vannak Istennek velünk való céljáról: "Arra választott, hogy ide vagy oda menjek", "elhívott erre a különleges munkára". Elmegyünk és végezzük azt a munkát, mégis továbbra is ott van Isten kényszerítése. Nem a munka a lényeg, amit végzünk, semmiség az egész - csak állványozás Isten nagy terveihez képest. "Maga mellé vette a tizenkettőt..." Ő folytonosan magához fogad minket. Nagyobb valóság ez, mint amit eddig láttunk.




Isten műhelyében-Küzdelem a szabadság megőrzéséért

Carl Eichhorn-
 

  "Minden szabad nekem, de rajtam semminek se legyen hatalma. " (1 Kor 6, 12)   


"Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek." Természetünk szerint mindannyian ebben a szégyenletes rabszolgaságban vagyunk. Csak Krisztus teremt szabad embereket, akik fölött nincs más úr, csak az Isten. Minden más szabadság csak látszatszabadság, hamis csillogású szolgaság.

De nemcsak a szenvedélyek kötöznek meg! Van sok ártatlan, talán a maga nemében értékes és fontos dolog, amelyek azonban mégis elvonnak Istentől és megfosztanak szabadságunktól. Sokan úgy vélik, addig dohányoznak, amíg akarnak, pedig tévednek; megkötözi őket a dohányzás. A mindennapi kenyér "nem lesz szenvedélyünkké, de különben bármilyen élvezeti cikk úrrá lehet rajtunk. Pál tud olyan keresztyénekről, akiknek istenük a hasuk. - Mindennapos munkánk Isten akarata, de a munka is leigázhat és rabszolgájává lehetünk. Az egészség érték, vigyázzunk rá, de ha túlságosan aggódunk egészségünkért, ez is bilincsbe verhet. A gyermek Isten ajándéka, de milyen könnyen megtörténhet, hogy parancsolója lesz szüleinek.

Nekem, Isten gyermekének, minden meg van engedve, de semmi nem tarthat fogva. A hívő ember mindenek felett úr, de könnyen a dolgok alá kerülhet, ahelyett hogy királyi szabadságban felettük állna! Aki meg akar maradni abban a szabadságban, amire Krisztus felszabadította (Gal. 5, 1), annak naponta harcolnia kell, hogy semmi ki ne szorítsa az Úr Jézust. Mert csak akkor vagyunk szabadok, ha Istent imádjuk és csak neki szolgálunk. Két dolog szükséges ehhez a harchoz: 1. Őszinteség. A Szentlélek int minket, ha a szívünk valamihez nagyon odatapad. Hallgass rá, ne magyarázkodj, valld be, hogy meg vagy kötözve. 2. Határozottság. Sok mindenről határozottan le kell mondanunk, meg kell tagadnunk magunkat. A legértékesebb dolog is csapdává válhat. Nincs szükségünk arra, hogy mindenünk legyen és mindent élvezzünk. Adjunk át mindent az Úrnak. Ami fogva tartja szívünket és újra meg újra erőt vesz rajta, azt dobjuk el, különben Isten sokkal radikálisabban távolítja majd el. "De mindenekben diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett." Az a szeretet, amely megszabadításunkért a legdrágább vételárat tette le, erőt ad arra is, hogy mindent odaadjunk, ami nem egyeztethető össze ezzel a szeretettel.