Alfred Christlieb-Naámán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez. ( 2.Kir. 5,15)
Ez ugyanaz a szíriai Naámán, aki visszament Elizeushoz, mégis teljesen más ember. Aki elment, az a nagy úr volt, aki dicsőségében mélyen meg volt bántva. Lázongva és dühösen ment útjára.
Aki visszatért, egy alázatos, hálás, hívő ember volt, aki egyedül Istennek adott dicsőséget. Minden ismertetőjegye meglátszott rajta annak, hogy hite valódi volt. Ismét látjuk díszes kíséretével, azonban most nem marad fönn az aranyozott hintaján. Leugrik és siet Elizeus szegényes hajlékába.
Ott áll a próféta, akit nem úgy szólít meg: "Főtiszteletű szolgája az Úrnak, nagyon hálás vagyok csodálatos tanácsáért!" Nem is borítja el hízelkedéseivel.
Ezt mondja: "íme, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izraelben!" Igen, Naámán valóban hívővé lett. Istent ismerte meg szabadítójának. Erről győződött meg teljesen.
Így van ez mindig az igaz hitnél. Nem áll meg az emberi eszközöknél, nem embereket dicsér, hanem egyedül Istent. Egyedül az Úr tette ezt! Ez válik nyilvánvalóvá előtte. Elizeus Naámánt ebben a tudatában még jobban elmélyíti.
Naámánnál ott vannak az arannyal és ezüsttel teli zsákok, és ezt mondja a prófétának: "Azért most vedd el, kérlek, ezt az ajándékot a te szolgádtól." De Elizeus így válaszol: "Él az Úr, aki előtt állok, hogy el nem veszem." Naámán kényszeríteni akarja, de Elizeus hajthatatlan marad.
A meggyógyult tudja meg, ezt Isten cselekedte. S ki akarná Istent "kifizetni"? Ez érvényes a bűn poklosságából való gyógyulásnál is. "Kifizetni?" Soha! Sajnos, ezt nehezen tanuljuk meg. Az igazi hit azonban mind mélyebben és mélyebben megérti: Kegyelemből! Ingyen! Csak kegyelemből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése