2016. május 16., hétfő

Hitvallás

A Szentírás tanítását röviden összefoglalja az Apostoli hitvallás ("Hiszekegy"). 


Az Apostoli hitvallást azért nevezik így, mert a hagyomány szerint még az apostoli időkből, vagyis a kereszténység első századából származik. Valamennyi keresztény egyház vallja, ezért mondják egyetemes hitvallásnak is. Nemcsak hitvallás ez, hanem imádság is: Istennek szóló hűségnyilatkozat. Istentiszteleteken kívül is élhetünk vele hitünk erősítésére.

Apostoli hitvallás

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Hitvallás deklarálja a keresztény hitünk lényegét, az egyház, közösségek közös hitének tartalmát. Nem szubjektív, hanem általános érvényű, teológiailag megalapozott módon úgy, hogy a félreértések elkerülhetőek legyenek.

A Szentírás 

 

Hisszük, hogy a Szentírás 66 könyve (39 ószövetségi és 27 újszövetségi könyv) Isten kinyilatkoztatott igéje.[i] Ő ihlette szent embe­reit,[ii] akik elmondták, leírták és továbbadták azt.[iii] A Szentírás Isten üdvözítő akaratának tévedhetetlen kinyilatkoztatása, történelmi csele­ke­deteinek megbízható forrása. Isten örök­érvényű igazságait tartalmazza.[iv] Belőle ismer­hetjük meg Istent és az örök életre vezető utat. A teljes Írás hitünk alapja, életünk szabályozója, legfőbb tanácsadónk. Ez az egyetlen kizárólagos tekintély, amellyel a tanításokat, a hagyomá­nyo­kat és a gyakorlatot megvizsgálhatjuk.[v]


[i] Ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet (Jer 1,9)!
Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az (1Thessz 2,13).
[ii] A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre (2Tim 3,16-17).
Az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyará­zatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek (2Pt 1,20-21).
[iii] Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek (1Kor 11,23).
Amit nektek írok, az az Úr parancsolata (1Kor 14,37).
Az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam (Gal 1,11-12).
Emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai (2Pt 3,1-2).
A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint - szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére (2Pt 3,15-16).
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5).
[iv] Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad (Ézs 40,8).
Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el (Mt 24,35).
[v] Napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok (ApCs 17,11).
Álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyomá­nyokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok (2Thessz 2,15).
Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg (1Thessz 5,21).
Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levélbeni intésünknek, azt jegyezzétek meg magatoknak: ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön (2Thessz 3,14). 

Az Atya

Hisszük, hogy van egy élő, örökkévaló Isten.[i] Az egy Isten az Atya, a Fiú és a Szent­lé­lek,[ii] e három ugyanazon lényegű, szétválaszt­ha­tat­lan, egyenlő méltóságú személy tökéletes egysége.
Valljuk, hogy Isten örökké élő, végtelen, minden­ható, mindentudó, mindenek fölött való, mindenütt jelenvaló, személyes szellemi lény.[iii] Tökéletes lénye meghaladja emberi felfogóké­pes­ségünket. Egyedül méltó imádatunkra, feltétlen szeretetünkre és engedelmességünkre.[iv]


[i] Az ÚR az Isten, és nincs más rajta kívül (5Móz 4,35).
Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR (5Móz 6,4)!
De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király (Jer 10,10).
Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben (Ef 4,6).
[ii] Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Mt 3,16-17)
...megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe(n) (Mt 28,19).
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal (2Kor 13,13)!
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. ... Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!" (Gal 4,4-6)
[iii] Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen (1Tim 1,17).
Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen (1Móz 17,1)!
Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr (2Kor 6,18).
Az Istennek semmi sem lehetetlen (Lk 1,37).
Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt (Zsid 4,13).
Az Isten Lélek (Pneuma - Szellem) (Jn 4,24).
[iv] Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből (5Móz 6,5).
Szólj, mert hallja a te szolgád (1Sám 3,10).
Leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: „Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett." (Jel 4,10-11)
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek." (ApCs 5,29)
Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával (Jn 12,3). 

A Fiú

Hisszük, hogy a láthatatlan Isten képe az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten egyszülött Fia.[i] Örök­kévaló Isten,[ii] aki az emberiség megváltása érdekében valóságos emberi testet öltött magá­ra.[iii] A Szentlélek által fogantatott, és szűz Mária szülte.[iv] Emberként élt, a bűn valóságos kísértését megismerte, de bűntelen maradt.[v] Tanítása, csodái, engedelmessége tanúsítják, hogy ő a megígért Messiás.[vi] Vállalta miattunk, értünk, helyettünk a bűnhődést[vii] és bűneinkért a kereszthalált.[viii] Megdicsőült testben támadt fel, és a menny dicsőségébe tért vissza. Az Atya jobb­ján ül, közbenjár és esedezik értünk, aján­dé­kokat ad a gyüle­kezetnek, uralkodik minden teremtmény fölött.[ix]
Hisszük, hogy újra eljön a gyülekezetért hata­lommal és dicsőséggel, hogy megítélje a népeket.[x]


[i] Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett (Kol 1,15-16).
Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött (Jn 1,3).
„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,16)
[ii] Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1,1).
[Krisztus,] aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké (Róm 9,5).
[iii] De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve... (Gal 4,4).
[iv] „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. ... A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának." (Lk 1,30-35)
„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." (Mt 1,20-21)
[v] Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (Zsid 4,15).
[vi] És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia (Jn 6,69 - Károli).
Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia (Jn 20,31).
Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az..." (Jn 4,25-26).
[vii] Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen (Ézs 53,5).
[viii] Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2,6-8).
Üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük (Zsid 7,25).
[ix]„Meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül..." (Mt 26,64).
Egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus (1Tim 2,5).
Az Isten jobbján van, és esedezik is értünk (Róm 8,34).
És ő „adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére... (Ef 4,11-12).
Aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők (1Pt 3,22).
...feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. „Az ő lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben (Ef 1,20-23).
[x] És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel (Mt 24,30).
Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára (Mt 25,31).
És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel (Mk 13,26).
Az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival (2Thessz 1,7).
Íme, eljött az Úr szent seregeivel... (Júd 14).
És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura (Jel 19,11-16).

A Szentlélek-Szent Szellem

Hisszük, hogy a Szentlélek[i] isteni személy.[ii] Biztosítja a teremtettség rendjét, életet ad és éltet; ő vonzza az embereket és meg­győzi őket;[iii] újonnan szül, Krisztus testébe merít, megszentel, feltámaszt;[iv] erőt ad, vigasz­tal, tanít, vezet, esedezik értünk;[v] Krisztust dicsőíti,[vi] megtermi bennünk a Lélek gyümöl­csét,[vii] ajándékokat ad.[viii]
Valljuk, hogy a Szentlélek különböző nevei az ő lényére és munkájára utalnak: Isten Lelke, Krisztus Lelke, örökkévaló Lélek, vigasztalás Lelke (Pártfogó), igazság Lelke, kegyelem Lelke, élet Lelke.[ix] Jelképei személyi­ségének és mun­kál­kodásának egyes vonásait fejezik ki: tűz, szél, víz, pecsét, zálog (előleg), kenet (olaj) és galamb.[x]


[i] Szent Szellem - héberül: Rúach Kódes (Ézs 63,11; Zsolt 51,13), görögül: (to) Hagion Pneuma (Mt 28,19; Lk 12,10.12; ApCs 1,8; 1Kor 6,19 stb.) és Pneuma Hagion (Mt 12,32; Jn 20,22; ApCs 2,4; Zsid 2,4 stb.).
[ii] „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek... Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." (ApCs 5,3-4)
[iii] Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet (Jób 33,4).
És amikor eljön, meggyőzi a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében... (Jn 16,8-11­­ - Károli).
[iv] A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet (Jn 6,63).
„Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. ... A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." (Jn 3,5.6.8)
Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk (1Kor 12,13).
Kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által (2Thessz 2,13).
Életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által (Róm 8,11).
[v] Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek... (ApCs 1,8).
Jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó (Vigasztaló) nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok (Jn 16,7).
A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell (Lk 12,12).
Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek (Jn 16,13).
Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. ...maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal (Róm 8,26).
[vi] Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek (Jn 16,14).
[vii] A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5,22-23).
[viii] A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz (1Kor 12,4).
De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja (1Kor 12,11).
[ix] Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé (Róm 8,9).
Az Isten Lelke megnyugszik rajtatok (1Pt 4,14).
[Krisztus] örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek... (Zsid 9,14).
Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét... (Jn 14,16-17).
Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja ... és a kegyelem Lelkét megcsúfolja (Zsid 10,29)?
Az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől (Róm 8,2).
[x] Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket (Mt 3,11).
A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született (Jn 3,8).
Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek (ApCs 2,2).
„Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni (Jn 7,38-39).
Eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására (Ef 1,13-14).
Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan (1Jn 2,20).
Bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne (1Jn 2,27).
Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll (Mt 3,16).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése