Az, hogy olvasod a mai napra kijelölt igét, azt bizonyítja, hogy bizony nagy az Úr hűsége és szeretete. Vagy az a tény, hogy Jeremiás a fogság ellenére még életben volt, és le tudta írni ezeket a sorokat, azt bizonyítja, hogy Jeremiás egyedüli reményét az Úr véget nem érő szeretetébe helyezte, mert irgalma soha nem ér végét.
Egy olyan emberi szívről szól az ige, akiben a reményvesztettség ellenére is fellángol a hit.
Mi történik akkor, amikor már azt érezzük, hogy körülöttünk minden elveszett? Mi történik, amikor félünk attól, hogy elveszítünk valakit, valamit, amit nagyon szeretünk?
„Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj!” (Jeremiás siralmai 3,55.57)
Mi történik? Közel jön az Úr.
Egy történet szerint Roberth szerető férj és gondoskodó apa volt. Egyik nap a tengeren hajózva nagy viharba keveredett. A hajó felborult, Roberth pedig egy mentőmellénnyel a vízbe esett. Nagyon fázott, a part meg nagyon távol volt tőle. Egyik percben felkiáltott: Uram, bár nem tudom hogyan fogod tudni megoldani, de igen nagy szükségem van a szabadításodra!
Pár percen belül elmúlt a vihar, és egy másik hajós meglátta őt a vízben. Elmondása szerint, miután felkiáltott a félelme eltűnt, ezt követően békességet, nyugalmat érzett.
Érezzük és lássuk, hogy bennünket a Megváltó a tenyerén hordoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése