Az én nagyszüleim még használták ezt a kifejezést: staférung. Egyfajta hozományt jelent, amit a lány családja adott gyermeküknek házasságkötésére. Általában viselőruhák, párnák, lepedők, szalmazsák, derékalj, kendők, abroszok, törülközők alkották ezt a csomagot, de hozzátartozhattak a lakás felszereléséhez szolgáló használati tárgyak: cserépedények, a ruhanemű tartására szolgáló ládák, bútorok is. A kelengye sok helyen a fiatal pár részére szinte életre szóló ellátást biztosított. (http://vilmahaz.hu/2017/06/14/a-staferungrol/)
A fenti igét elolvasva én erre a szóra asszociáltam. Mert ahogyan kaptak akkor a fiatalok egy kézzelfogható csomagot közös életük megkezdéséhez, ugyanúgy kaptak, és kapunk mind a mai napig egy másik batyut is, egy láthatatlant, amit generációkról generációra öröklődik át. Többek között örömteli és fájdalmas történetek, meghatározó életesemények, tragédiák, szokások, világnézet, istenkép alkotják.
Ma reggeli igénk Sámoson édesapjának imáját jegyzi fel. Isten erős emberének apja a legjobbat akarta adni születendő gyermekének. A legjobb csomagot. Nem akarta elrontani a nevelést, hiszen Sámson már édesanyja méhétől Isten kiválasztott embere volt, ezért az Úrtól kért bölcsességet, vezetést, tudást erre a rendkívüli és embertpróbáló feladatra.
Mert az. Embertpróbáló felnevelni egy gyermeket – nem is beszélve a több utódról. És azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki egy kicsit is tud azonosulni Sámson apjának félelmével.
Isten ma reggel arra hív mindannyiunkat, hogy vigyük elé ezt a félelmüket is, ahogy azt Máóah tette. Valljuk meg neki korlátainkat, tudatlanságunkat, a hozott minták elégtelenségét, és kérjük segítségét, vezetését erre az igen nehéz, ám annál fontosabb és nemesebb munkára! Ő pedig nem fog minket magunkra hagyni kétségeinkben.
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése