11. Zsoltár 5. vers
Mielőtt lencsét, babot, vagy valami hasonló dolgot főznénk, átválogatjuk azt, ami a zacskóban van, mert nem akarjuk megenni a szemetet, a gyommagvakat, vagy amit előttünk a hatlábúak már megrágtak. Nem haragszunk a hulladékra, egyszerűen csak nem esszük meg.
Kicsit sántít a hasonlat, de itt is valami hasonlóról van szó. Amikor azt olvassuk, hogy Isten gyűlöl valamit, vagy valakit, azt gondoljuk, hogy ez ugyanazt jelenti, mint amikor mi, emberek gyűlölünk. De nem erről van szó. Ő az erőszakos embert ugyanúgy szereti, ugyanúgy meg akarja menteni, mint a szelídeket. De amikor vizsgálatra, ítéletre kerül a sor, világosan különbséget tesz köztük, és a "hulladékot" nem tudja elfogadni. Mert nem lencse vagy bab, hanem olyasmi, ami "nem való a levesbe".
Minden egyes ember a döntéseivel befolyásolja (sőt, esetenként meghatározza!), hogy Isten mit tehet meg érte. Az idézett zsoltárban is említett, erőszakot szerető ember sok áldás elől elzárja magát, gondoljunk csak a lelki békére, a jó emberi kapcsolatokra; de van sok más is, amire nem is gondolnánk, mert látszólag nincs közvetlen összefüggésben a viselkedésével.
S ha a végső vizsgálatra, és annak eredményére gondolunk: képzeljük csak el, hogyan érezné magát egy erőszakot szerető ember a mennyben vagy az újjáteremtett földön az örökkévalóságon át, ahol nem tehetné, amit szeret!? Menekülne, de nem lenne rá lehetősége. Isten veszteségként éli meg minden egyes bűnös pusztulását, azonban az ő érdekük is azt kívánja, hogy ne legyenek ott. Istennek ezért muszáj válogatnia.
Ezért érdemes időnként végig gondolnunk, hogy van-e valami az életünkben, amivel megakadályoznánk Istent abban, hogy megvalósítsa mindazt a jót, amit nekünk kigondolt. Te találsz valamit, ha ma este erről gondolkozol? Ha igen, vidd Isten elé, és ő örömmel leveszi rólad ezt a terhet.
(Simon Csaba)
Mielőtt lencsét, babot, vagy valami hasonló dolgot főznénk, átválogatjuk azt, ami a zacskóban van, mert nem akarjuk megenni a szemetet, a gyommagvakat, vagy amit előttünk a hatlábúak már megrágtak. Nem haragszunk a hulladékra, egyszerűen csak nem esszük meg.
Kicsit sántít a hasonlat, de itt is valami hasonlóról van szó. Amikor azt olvassuk, hogy Isten gyűlöl valamit, vagy valakit, azt gondoljuk, hogy ez ugyanazt jelenti, mint amikor mi, emberek gyűlölünk. De nem erről van szó. Ő az erőszakos embert ugyanúgy szereti, ugyanúgy meg akarja menteni, mint a szelídeket. De amikor vizsgálatra, ítéletre kerül a sor, világosan különbséget tesz köztük, és a "hulladékot" nem tudja elfogadni. Mert nem lencse vagy bab, hanem olyasmi, ami "nem való a levesbe".
Minden egyes ember a döntéseivel befolyásolja (sőt, esetenként meghatározza!), hogy Isten mit tehet meg érte. Az idézett zsoltárban is említett, erőszakot szerető ember sok áldás elől elzárja magát, gondoljunk csak a lelki békére, a jó emberi kapcsolatokra; de van sok más is, amire nem is gondolnánk, mert látszólag nincs közvetlen összefüggésben a viselkedésével.
S ha a végső vizsgálatra, és annak eredményére gondolunk: képzeljük csak el, hogyan érezné magát egy erőszakot szerető ember a mennyben vagy az újjáteremtett földön az örökkévalóságon át, ahol nem tehetné, amit szeret!? Menekülne, de nem lenne rá lehetősége. Isten veszteségként éli meg minden egyes bűnös pusztulását, azonban az ő érdekük is azt kívánja, hogy ne legyenek ott. Istennek ezért muszáj válogatnia.
Ezért érdemes időnként végig gondolnunk, hogy van-e valami az életünkben, amivel megakadályoznánk Istent abban, hogy megvalósítsa mindazt a jót, amit nekünk kigondolt. Te találsz valamit, ha ma este erről gondolkozol? Ha igen, vidd Isten elé, és ő örömmel leveszi rólad ezt a terhet.
(Simon Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése