János első levele 1. fejezet 3. vers
Mikor Benhadád, Szíria királya megtudta, hogy azért nem tudja alattomban elfoglalni Izraelt, mert az Örökkévaló minden egyes betörési tervezetét közli Elizeus prófétán keresztül, akkor elhatározta, hogy elfogatja és elhurcolja Isten emberét. Hatalmas lovas sereget küldött tehát Dotánba, ahol Elizeus ekkor tartózkodott, és az éj leple alatt bekerítette a várost.
Hajnalban a prófétát az egyik szolgája eme kétségbeesett szavakkal ébresztette:
„Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?”
„Ekkor imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson.
És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” (2Kir.6:15,17)
Mert a szolga nézett, de nem látott.
Akárcsak a farizeusok és az írástudók Jézus földi szolgálata idején. Szemlélték a csodákat, ahogy eltűnik a leprafolt, ahogy talpra ugrik a béna, hallották, ahogy megszólal a néma, ízlelték a megszaporított kenyeret, ám mégsem vették észre, hogy Jézus a megígért Messiás.
Mert csak néztek, de nem láttak.
Akárcsak mi, mikor kirándulni megyünk, egyikünk fanyalogva csak a sarat, a köveket és a szúnyogokat látja, míg a másik gyönyörködik Isten teremtményeiben.
Ugyanazt festményt, ugyanazt a virágot, ugyanazt a tájat, ugyanazokat az embereket nézzük, mégis mást látunk bennük. Ugyanazt a zenét, ugyanazt a prédikációt hallgatjuk, ugyanazt a Szentírást olvassuk, mégis másképp vagy egyáltalán nem is értjük, meg sem érint.
Mert csak nézünk, és csak jajongunk, mint Elizeus szolgája, de nem látjuk a megsegítésünkre és a jellemfejlődésünkre küldött angyalsereget, az embereket, állatokat és mindenféle lehetőséget.
Ha szeretnél látni, gyere és egy régi ének szavaival imádkozz velem:
Nyisd meg a szemem, hadd lássam Jézust.
Hadd érintsem Őt meg, hadd mondjam: szeretlek.
Nyisd meg a fülem, taníts megfigyelnem.
Nyisd meg a szívem, hadd töltse be Jézus.
Meglátni Jézust, és hallani hangját,
Most ez minden vágyam, hogy halljam és lássam.
Csodálni fényét, Szent Isteni lényét,
Mert imádni méltó: Ő Úr és Megváltó.
Mert a szolga nézett, de nem látott.
Akárcsak a farizeusok és az írástudók Jézus földi szolgálata idején. Szemlélték a csodákat, ahogy eltűnik a leprafolt, ahogy talpra ugrik a béna, hallották, ahogy megszólal a néma, ízlelték a megszaporított kenyeret, ám mégsem vették észre, hogy Jézus a megígért Messiás.
Mert csak néztek, de nem láttak.
Akárcsak mi, mikor kirándulni megyünk, egyikünk fanyalogva csak a sarat, a köveket és a szúnyogokat látja, míg a másik gyönyörködik Isten teremtményeiben.
Ugyanazt festményt, ugyanazt a virágot, ugyanazt a tájat, ugyanazokat az embereket nézzük, mégis mást látunk bennük. Ugyanazt a zenét, ugyanazt a prédikációt hallgatjuk, ugyanazt a Szentírást olvassuk, mégis másképp vagy egyáltalán nem is értjük, meg sem érint.
Mert csak nézünk, és csak jajongunk, mint Elizeus szolgája, de nem látjuk a megsegítésünkre és a jellemfejlődésünkre küldött angyalsereget, az embereket, állatokat és mindenféle lehetőséget.
Ha szeretnél látni, gyere és egy régi ének szavaival imádkozz velem:
Nyisd meg a szemem, hadd lássam Jézust.
Hadd érintsem Őt meg, hadd mondjam: szeretlek.
Nyisd meg a fülem, taníts megfigyelnem.
Nyisd meg a szívem, hadd töltse be Jézus.
Meglátni Jézust, és hallani hangját,
Most ez minden vágyam, hogy halljam és lássam.
Csodálni fényét, Szent Isteni lényét,
Mert imádni méltó: Ő Úr és Megváltó.
Ámen!
(Tóth Szilárd)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése