🌹Reggeli dicséret - Sem tűz, sem víz ⭐

„💞De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.”
Ézsaiás könyve 43:1-2

Szombaton volt a Holokauszt nemzetközi emléknapja, az auschwitzi tábor felszabadításának 79. évfordulója. Ahogy a fenti igét elolvastam, elgondolkodtam azon, vajon hogyan élte meg Isten, amikor bántották a népét? Amikor az ember fordult az embertársa ellen, Isten egyik csapat gyermeke a másikak ellen, egy őrült eszme követői az általuk gyűlölt csoportok ellen. Amikor zsidókat, romákat, homoszexuálisokat, fogyatékkal élőket, másként gondolkodókat kényszermunka- vagy megsemmisítő táborokba deportálták, vagy amikor a szovjet terror ontotta áldozatait? Mit érzett, hogyan bírta ki?

Dr. Kardos Klára zsidó származású, mélyen hívő katolikus hölgy volt, akit 24 évesen deportáltak a szegedi gettóból Auschwitzba, majd ott, mivel munkára alkalmasnak ítélték, Salzwedelbe vitték kényszermunkatáborba. (Bővebben itt olvashatsz róla: https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/isten-a-lagerben ) 1945. áprilisában szabadult fel. „A holokauszt során átélt szenvedéseiről Auschwitzi napló címen írt könyvet, amelyben a hit és megbocsátás szerepét hangsúlyozza.”

Ő átkelt tűzön és vízen, de azok nem tudták sem elsodorni, sem megperzselni. 

Megjárta a poklokat, és közben nem engedte el Isten kezét. 

Megváltójába vetett hite és mindaz a szellemi táplálék, amit addigi tanulmányai során (1942-ben doktorált) magába szívott, erőt adtak neki átvészelni a felfoghatatlant. 

Nem pusztán vegetált a táborban, hanem képes volt megőrizni belső szabadságát. 

A hosszú órákon át tartó appelek alatt a korábbi években fejből megtanult versek nyújtottak számára kapaszkodót.

Rendületlenül hitt a Gondviselésben, abban, hogy egyszer vége lesz a szenvedésüknek, és hazatérhetnek. „Együttérzésében eljutott odáig, hogy fogvatartói iránt is megértést tanúsított.”

Azt kívánom neked, Kedves Olvasó, hogy adjon erőt ez a történet neked! 

Nem akarom a nehézségeidet egy holokauszt-túlélő élményeivel összemérni, és legyinteni azok felett, hogy áhh, ez semmi. 

Pont az ellenkezőjét szeretném. Igen, amiben benne vagy, az a háborgó habok és a tomboló tűzvész. Igen, mondd ki nyugodtan, nagyon kemény! De Isten nem hagyott magadra. Van remény. Mindig.

A miértekre nincs válasz, vannak titkok, amik csak Istenre tartoznak, de Ő nem mondott le rólunk. 

A gyermekei vagyunk, akiket nagyon szeret, és velünk él meg minden traumát, minden kétségbeesést, minden összeomlást. Velünk szenved, és velünk tesz meg minden lépést azon az úton, ami ki fog vezetni a fényre.

Hát bízz Benne! Nem fognak elsodorni a habok, nem éget meg a tűz téged. 

Nem a válságé az utolsó szó. Isten átvezet ezen is.