2024. április 19., péntek

🌹HOL A HELYED ⭐

,,💞Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.,, Péter első levele 5:6

Volt egy fiatalember, akinek a vezényléshez ugyan nem volt érzéke, de úgy gondolta, hogy ő a világ egyik legnagyobb karmestere. Csakhogy, amikor alkalom adódott arra, hogy ezt bebizonyítsa, akkor mindig történt valami gikszer.

Például, egyszer a halkításnál leguggolt és azt hitték, hogy rosszul van. 
Máskor a hangosabb részeknél ugrált a levegőbe, vagy elszámolta a ritmust és hiába intett a fúvósoknak, nem történt semmi.

Volt, hogy megbeszélték, hogy egy bizonyos szakaszt nem fognak ismételni, ám az előadáson ő ezt elfelejtette, visszalapozott, a zenekar pedig továbbment. 
Erre ő leállította az egész darabot és ingerülten azt üvöltözte: „Állj! Nem jó! Ismétlés! Ismétlés!”

Volt, hogy saját zongoraversenyét a zongorától próbálta dirigálni, de közben lelökte a gyertyákat a zongoráról. Egy másik hangversenyen pedig harsány mozdulataival a kórusból ütött le egy fiút.

Ahogy hallása romlott a zenészek egyre inkább figyelmen kívül hagyták a jelzéseit és inkább az elsőhegedűsre figyeltek. Végül megkérték, hogy hagyjon fel a vezényléssel és maradjon csak a zeneszerzésnél.

Ludwig van Beethoven, volt ez az ember, aki engedett a kérésnek. 
Belátta, hogy neki más talentuma van, hogy neki máshol van a helye és a világ egyik legnagyobb zeneszerzője lett.

Amikor Isten Igéje bennünket alázatra tanít, akkor sokak vélekedésével ellentétben nem passzív meghunyászkodásra ösztönöz, hanem arra, hogy vegyük számba az Istentől kapott lehetőségeinket, lelki ajándékainkat, álljunk a helyünkre és használjuk őket.

Hiszen, ebben a múló földi létben nincs nagyobb ostobaság, mint olyan dolgokra fecsérelni az időnket, erőnket, melyre nincs képesítésünk. Ott lébecolni, ami nem a mi helyünk. Nem beszélve arról, hogy ezzel mások, az oda illők helyét bitoroljuk el.
Sőt, az apostol arra figyelmeztet, ha dacoskodunk, ha harcolunk az Istennel, ha büszke, öntelt módon szembe megyünk akaratával, akkor azt a mennyei helyet is elveszítjük, amit Jézus most készít számunkra.

Szóval a mai nap nagy kérdése: Hol a helyed? Állj a helyedre!

(Tóth Szilárd)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése